2017. augusztus 23., szerda

Dávid beiskolázódott

Ma elkezdődött a Kindergarten Dávidnak, innentől az állami oktatási rendszerbe jár remélhetőleg jó sok évet.
A júliusi ismerkedős reggelen kiderült, hogy a házunkban lakó másik kisfiú is ugyanabba a csoportba fog járni (ez annyira nem meglepő, mert alapvetően lakóhely szerint megy a Kindergartenbe való beosztás, de kivételek vannak). Ben-Lionel és Dávid szó szerint egymásba szerettek, azóta folymatosan átjárnak egymáshoz játszani. Így természetesen a mai reggel is az ő ajtajuk előtt kezdődött, onnan sétáltunk át együtt az 50 méterre levő intézménybe. Egy darabig ott maradhattak a szülők, aztán a gyerekektől kaptunk egy-egy szál napraforgót, majd távoztunk. A tanításnak 11:45-kor volt vége, ekkor mind a hárman felvonultunk a Kindergartennél, hogy hazakísérjük a hőst. Aki ezt az utat inkább Ben-Lionellel kettesben, önállóan akarta megtenni, de hát ma peche volt. Később mehetnek egyedül.
Holnap a dolog annyiban bonyolódik, hogy Dávid napközibe is megy. Mondtam neki, hogy holnap még hamarabb megyek érte, amire az volt a reakciója, hogy "miért?". Ennyit a beszoktatásról.

És a krónika képes része:
reggeliznek, ami nem stílusuk, de msot szigorúan bevezetésre kerül
8:00-kor Ben-Lionel ajtajában
a két fiú útban a Kindergarten felé
kissé megilletődve a Kindergarten kapujában
váltócipő
bemelegítő játék, persze együtt
az óvónénik és Brumm maci (a ránézésre is rosszcsont gyerek "véletlenül" az óvónéni melleti széket kapta, ő már másodikos)
a Kindergarten tulajdonképpen iskolaelőkészítő, a fegyelem majdnem iskolai
kaptak gyorsan egy színezési feladatot is
mindeközben Ella a szabadnapos bölcsisek gondtalan életét éli
könnyed délutáni levezetésnek az első igazi úszásóra