Lemaradás bepótlása időrendi sorrendben, visszadátumozva - III. és egyben LEGFONTOSABB rész

Az úgy volt, hogy egyszer csak nagynéni lettem.

Az egész nagyon izgalmasan és egy kicsit parázósan történt, de az a lényeg, hogy a nővérem magas vérnyomásra hivatkozva bement a kórházba, ahol közölték vele, hogy most azonnal kiveszik a babát, és mire kettőt pisloghattak volna ott méltatlankodott köreikben Bori.

Szerencsére minden jól sikerült, és a blogbejegyzés dátuma után pár nappal, pontosabban szerda délután haza is mehettek. A kishölgy kissé elsietett belépője miatt tisztelt apuka még nem tudott azonnal velük lenni, mert a hét végégig, sőt még egy kicsit utána is teljes gőzzel dolgoznia kellett, de addig anyukám tartotta a frontot. Mondta is, hogy igazi nagymama lett, mert azonnal elkezdett vasalni :)

És íme egy gyönyörő sztárfotó, majd néha még lesz egy-egy, de ígérem, hogy visszafogom magam!

Lemaradás bepótlása időrendi sorrendben, visszadátumozva - II. rész

Július 14-én eljött az egész évben várva várt pillanat, amennyiben elkezdődött 12 napos egyetemi maraton, ami négy múzeumi modulból állt. Az elsőben a múzeumról mint intézményről vol szó, a másodikban a gyűjtemények kialakulásáról és megőrzéséről, a harmadikban a kiállításokról, a megyedikben pedig a múzeumok szervezetéről és pénzügyeiről. A 12 nap alatt egyszer sem voltunk az oerlikoni továbbképzési intézet hervasztó épületében, hanem a Landesmuseumban volt a bázis. Ez már jó pont. Ezen kívül voltunk egy csomó "külső" helyszínen is: voltunk Zürichben a Daros Latin America gyűjteményben, a Migros Múzeumban, egy galériában, aztán a városon kívül a Landesmuseum raktárában, illetve Liechtensteinben a Kunstmuseumban és a friedrichshafeni Zeppelin Múzeumban.

From EMAA Museumsmodule 2009

(A képek telefonnal készültek, előre is bocs.)

Főbb megfigyelések/revelációk/ötletek/benyomások/eredmények:

• A legfontosabbal kezdem: most már nem vagyunk mi sem tök hülyék a Brunnerék (kurzusigazgató) szemében! Eddig érzésem szerint a feleségével azt gondolták, hogy mi öten nem vagyunk valami okosak, de most végre rájöttek, hogy attól még, hogy nem tudjuk, hogy hogyan működik egy operaház vagy egy színház, még lehet némi fogalmunk arról, hogy pl. hogyan kell megszervezni egy kiállítást vagy milyen vicces költségek lépnek fel egy múzeumban. Úgy döntöttem, hogy az pont én megítélésemnek tett legjobbat ez a 12 nap, és akár így van, akár nem, ettől szépen megnövesztettem az önbizalmam.
• A Landemusum nem is olyan béna, és az igazgatója sem egy totális hülye (na jó, attól még tud idegesítően magabiztos és felsőbbséges lenni). Megnlztük a két új állandó kiállítást még a megnyitó előtt, amikről be kell látnom, hogy szuperek. Most már tényleg érdemes elmenni oda!
• A Landesmuseum kapott még egy jópontot meg egy jó adag irigységet, ugynis három napot töltöttünk várostól fél órára levő "gyűjteményi központban". Hát az egy olyan, de olyan hely! Van benne oktatásra alkalmas terem, irodák, fotóstúdió, restaurátor és kutató műhelyek, illetve annyi raktárhely, hogy ennyit még soha nem is láttam. Anyu és a Bogitücsök fogják tudni értékelni, hogy pl. tárolni tudják az összes szállítmányozó ládájukat is. Tele van az egész épület kis okosságokkal, pl az egyes épületrészeket összekötő folyosón nincs lépcsó, csak kis rámpák, és elfér rajtuk egy kis targonca, úgyhogy kényelmesen el lehet mindent vinni a fotóműhelybe. Ahol nyálcsorgatóan szuper reflektorok vannak többek között. Aztán a textilrestaurátorok műhelyének az ablaküvege UV-szűrős. Szóval innentől kezdve no comment...
• A kortárs művészet továbbra sem a kedvencem, és úgy érzem, hogy a nagy része csak megfelelő önmenedzselés kérdése. Sokan vannak, akik attól, hogy odapacáznak egyet, majd a fantáziadús "Cím nélkül" címet adják a "műnek", és utána művészként sóhajtoznak azt hiszik, hogy művészek is. Közben csak kamuznak, az ég világon semmire nem gondoltak, max. az a világmegváltó ötletük támadt, hogy bazira felnagyítaják egy színes ceruzával rajzolt pötty fotóját, és elmélkednek arról, hogy igazából egy kép is olyan plasztikus, mint egy szobor. Na puff. Ettől semmi nem jutott elrébb, c sak egy buta múzeum vagy gyűjtó kiadott egy élvezhetetlen cuccért egy rakás pénzt. Szeretném, ha a "művészek" végre leszállnának a kis felhőcskéikről, és eszükbe jutna, hogy mióta a világ világ, ők kézművesek voltak, nem (elsősorban) filozófusok. Láttam jó példát is, de többnyire csak szemetet.

Most pedig azon kezdtem el ügyeskedni, hogy ebből a szép élményből jövő tavaszra állás is legyen. Drukkoljatok!

Lemaradás bepótlása időrendi sorrendben, visszadátumozva - I. rész

From Krk 2009

Breuer Panka születésnapját mltóképp megünnepelendő elmentünk Krk szigetére, ahol sok-sok jóbaráttal találkoztunk. Majdnem csak majdnem találkoztunk, mert az előre interneten lefoglalt kocsiról kiderült, hogy Ausztriától keletre nem lehet vinni, amitől majdnem bedőlt minden tervünk. De szerencsére Svájcban vagyunk, ami annyit jelent, hogyaz autóbérlő cég hajlandó körbetelefonálni önként és dalolva a konkurrenciát azért, hogy mi mégiscsak el tudjunk menni nyaralni. Habár az Andris eléggé ideges volt rájuk, azért azt ő is elismerte, hogy jófejek voltak. Az új autóért viszont ki kellett menni a reptérre, ennek megfelelően 2 órás késéssel tudtunk elhagyni Zürichet, így éjjel negyed háromra futottunk be a krki szállodába.

A szálloda nagyon jó volt, volt reggelire és vacsira büfés terülj terülj asztalkám, amit igazán csak a gugliban dolgozók fikáztak le, mert ők rémesen el vannak kényeztetve ilyen téren. Volt ezen kívül jópár kismedence is, meg jacuzzi, meg saját öböl, meg parti sétány Krk városába. Első este tartottunk kis táncbemutatót a többieknek: mi lindy hop stílusban bohóckodtunk, míg a Boék tök jól tangóztak, szépek voltak, és elegánsak.

Szombaton a társaság kb felének az a szuper ötlete támadt, hogy el kellene menni vízisíelni, ami a szomszéd falu mellett lehetséges is. Igaz, hogy nem csónak húz, hanem kötélpályás, de ez eleinte úgyis mindegy, ha a maximálisan megtethető távolság kb. 10 méter. Aztán jött a meglepi, mert a Bonak sikerült majdnem egy fél kört mennie. Ezt persze az Andris nem hagyhatta annyiban, és rögtön utána megtett majdnem egy egész kört, csak a végén esett el. Utána viszont gyanúsan nem akart kiúszni, csak összeszedte a léceit, ,és várt, illetve eléggé lelkesen integetett. Pár perc múlva esett csak le, hogy talán valami gond van, ekkor beküldtem érte egy motorcsónakot, Noresz pedig beúszott érte. Hát mit mondjak, nem nyújtott valami szép látványt: eséskor lefejelte az egyik lécet, ami megvágta a jobb szeme fölött, úgyhogy a fél arca vérben úszott. A társaság orvos tagjai lelkesen rávetették magukat, kitisztították a sebet, és tettek rá nyomókötést, majd elfuvaroztuk a helyi ügyeletre, ahol két öltéssel összevarrták, és kapott egy tetanusz oltást is.

A vasárnapi nap ehhez képest már eseménytelenül zajlott, mjd fél 3ükor elindultunk kis 9 órás, hazafelé vezető utunkra. Andris egész jól bírta, de a végére már elkezdett büntetni a tetannusz, a bal karját meg sem tudta emelni. Utána 2 napot otthon dögledezett.

Azért mindent egybevetve nagyon jó hétvége volt, és boldog szülinapot Panka!! :)

Herräng 2009

From Herräng 2009

Annyi minden történt velünk múlt héten, hogy nem is tudom, hol kezdjem :) Talán onnan, hogy nagyon későn döntöttük el, hogy szeretnénk menni, aztán nekem alig sikerült bejutnom. Az Andrisnak természetesen fiúként ezzel semmilyen gondja nem volt... Végül szereztünk helyet a négyhetes tábor első hetére, kis fogszívással megvettük a repülőjegyeket is, és június 27-én útrakeltünk.
Herräng Stockholmtól 120 km-re van északra, eredetileg bányászfalu volt, de a bánya a '60-as években bezárt, és azóta 600 fősre csappant a lakosság. Ezt a helyet szállják meg minden nyáron egy hónapra a swing táncosok, nagyjból megduplázva a lélekszámot, amit a helyiek igyekeznek kedves mosollyal tűrni.

Mivel kértünk reptéri transzfert (a tábor arányosan legdrágább szolgáltatása), ezért vártak már minket Arlandán. Persze kiderült, hogy habár egy emailben jelentkeztünk, mégis külön autóba tettek, és egy másik csoportot is sikerült szétkapniuk, úgyhogy végülis úgy döntöttünk, hogy a csoport menjen együtt, mi pedig megvártuk a következő autót. Ami meg is érkezett, de ekkor a szervező lánynak el kellett mennie, úgyhogy mi maradtunk még egy sofőr érkezéséig, hogy valaki várja a szép lassan szállingózó embereket. Kb. másfél órás reptéri tartózkodás után sikerült elindulni, és onnantól már akadálytalanul jutottunk el Herrängbe. Közben a sofőrünkről kiderült, hogy ereteileg alaszkai, autón kívül szokott traktort, hajót és kisrepülőt vezetni, és olyan igazi, belevaló vidéki lány.

Egy kollegánk tanácsára privát szállást kértünk, amit nagyon jól tettünk, mert így volt némi esélyünk egy kis rendes alvásra a héten. Az általános szállás ingyenes, de igazából tömegszállás: annyi emeletes ágyat zsúfolnak be az iskola tornatermébe és egyéb termeibe, amennyi csak befér. Ehhez még hozzá kell adni azt is, hogy a nap nem igazán megy le (éjjel kb. fél 1 és 2 között alkonyati derengés van), úgyhogy az itt lakók a hét végére a háromnapos vízihullához kezdenek hasonlítani. Azt el sem tudom képzelni, hogy mi lesz azokkal, akik több hetet is maradnak...

A szállás kicsit messzebb volt a tábor központjától, úgyhogy kedvesen csotrogány bicikliket béreltünk. Az enyém leginkább gyerekbicikli volt, aminek kicsike volt a váza, és nem lehetett eléggé magasra emelni az ülését, továbbá dallamosan nyikorgott. Ehhez képest az Andrisé egy komoly versenygép, aminek még sebességfokozatai is voltak - úgy ám! Ezekkel száguldottunk a tábor, a szállásunk és a kikötő között.

From Herräng 2009

A napirend a következő volt: volt napi 3 x 80 perc táncóránk, közte szünetek, valamikor ettünk is, aztán 9-kor kezdődött a "daily meeting", ahol azon kívül, hogy elmondták a legfontosabb új információkat, néha kis bemutatókat láttunk a tanároktól, voltak kedves szívatások (több estén átnyúlóak is), és általános jóhagulat. Ez kb 1 órát tartott, utána jöttek az esti órák, ami nagyjából bármi lehetett: voltunk skót tánc órán (kellemes emlékeket ébresztett bennem sok urgálásról és még több alkoholról), de mehettünk volna keringőzni is (kösz, nem) vagy pankrációt tanulni (ez nagyon vicces, mert irtó fájdalmasan néz ki, közben meg semmi nem történik). Meghallgattuk ellenben a tábor három díszvendégének beszélgetését a nők szerepéről és lehetőségeiről a showbizniszben. Dawn, Sugar és Barbara minden évben eljönnek Herrängbe inspirálni a népet, és érdekes sztorikat mesélnek már a '30-as, '40-es évekből is. Barbara, a csitri csak '51-ben került színpadra, már bőven felnőttként. Dawn később tartott is órát, ahol táncolt nekünk, illetve táncolt néhány emberrel a csoportból, és fantsztikus volt, hogy milyen kevés mozdulattal mennyit ki tudott fejezni.

A legviccesebb esti óránk minden kétséget kizáróan olyan ausztrál lindy hop figurák megtanulása volt, mint pl. a down under, koala vagy krokodil. Ezek eléggé sok tesi kontaktussal járt, de mivel a többi órához hasonlóan itt is állandó volt a partnercsere, az embernek ezen gyorsan túl kellett magát tennie. Pl. koala nevű figura gyakorlása a következőképp nézett ki: odamész egy tök idegenhez, azt mondot, hogy "szia, Kinga vagyok", majd ugyanezzel a lendülettel szemből ráugrasz, és rácsimpaszkodsz kézzel-lábbal, mint egy kis koala a fára. Persze nagyon sok röhögéssel kísérve mindez. Az Andris egy régi teóriáját is be tudta bizonyítani empirikus alapon, de a részletekről kérdezzétek őt ;)

Visszatérve a napirendhez, az esti órák után kezdődött a buli, ami hivatalosan "addig tart, amíg van táncos a parketten, vagy el nem kezdődik a másnapi óra". Mi azért ennyire durvák nem voltunk, de minden nap egy kicsit tovább maradtunk, és a pénteki búcsúbuliról már fél 5-kor jöttünk el. Akkor már egy kicsit jobban el lehetett férni, de még távolról sem ürült ki a táncterem. Minden este volt táncolás, de volt három tematikus buli is: kedden blues est, csütörtökön kabaré (ami azt jelentette, hogy a táborlakók jelentkezhettek valami produkcióval, és előadhatták), pénteken pedig opera-est, ahol a tanárok pár áriára bohóckodtak, majd kiderült, hogy két diák énekelte őket élőben a színfalak mögül. Azért ettől egy kicsit fenékre ültünk.

Az idő fantsztikus volt végig, minden nap gyönyörű napsütés fogadott minket, sehol egy felhő, és a tengerben simán lehetett fürödni. Hát ezt sem gondoltuk volna... Habár az idei nyarat elnézve, minél északabbra mentünk, annál jobb idő volt. Maci, lehet, hogy cserélődnek lassan a féltekék? ;)

From Herräng 2009

Összességében nagyon sokat tanultunk, de még soha ilyen kis mazsolának nem éreztük magunkat. Olyan táncosok voltak ott (és még csak nem is tanárok), akik számunkra felfoghatatlan dolgokat műveltek a táncparketten. Van még hova fejlődni, de jövünk jövőre is!