2013. január 27., vasárnap

Aktív kísérletező

Dávid közlekedik, amihez minden létező trükköt bevet, mert ki tudja, mitől halad az ember előre:

A háttérben Ella kicsit elszállt.

2013. január 24., csütörtök

Babaúszás

Dávid "jár" babaúszásra, ami annyit jelent, hogy egyszer már volt, majd középfülgyulladást kapott, és ma megint volt. Izgatottan várjuk az eredményt.


Én is bent voltam kibicelni a medence szélén, ezt egy másik anyuka azonnal ki is használta, és megkért, hogy fényképezzem le az ő gyerekét is. A manók persze nagyon aranyosak, fogalmuk sincs, hogy mi történik, de jól ellubickolnak. Vannak dalok, fealadatok, és meglehetősen nagy káosz. Utána pedig nagy kipurcanás és nagy éhség is. Először utóbbit csillapítottuk a szomszédos gugli éttermében (hozott anyagból, de nagyfiúsan, etetőszékben), majd a deklivens bebólintott a babakocsiban.

Szerintem következő programpont a bébijóga lesz, mert Dávid nagyon meggyőző downward facing dog-ot nyom:

2013. január 22., kedd

Hónapközi jelentés

Dávid annyira rákapcsolt, hogy gyorsan leírom, mi is van.
Van például reggeli és esti szoptatás. Több nincs. Hál' istennek. Ezt olyan egy hét leforgása alatt alakította ki a napi 5-ből. Tényleg ugrásokkal fejlődik. Amúgy a kajával kapcsolatban ma azt a vicces felfedezést tettem, hogy a répa ősellenség. Ami azért trükkös, mert pont ezzel a fiiiinom zöldséggel próbáltuk bevezetni a mellétáplálás műfaját. Dávidnek el kell magyarázni azt, hogy a 'minden hányásban van répa" nem egyenlő azzal, hogy "minden répa hányásba torkollik". Majd még igyekszünk.
Másik evéssel kapcsolatos programpont az ivás bevezetése lesz, erre egyelőre még nem nagyon hajlandó. A cumisüveg dedósoknak való, az már teljes elutasításra lel. Most beszereztünk ilyen-olyan csőrös poharakat, aztán meglátjuk, mi lesz belőle.
Az evésnek köszönhetően vannak átaludt éjszakák, ezek is egyik napról a másikra köszöntöttek be. Fél 8-tól olyan fél 7-ig többnyire csönd van, utána még kis rábeszéléssel fél 8-ig ágyban lehet tartani a dedet. Nagy luxus.
Anyu jött rá, hogy Dávid szól, ha bekakilt. Ez valószínűleg azért is van, mert a pelenka tartalma komoly változásokon esett át az elmúlt hetekben, és jobban zavarja.
Vadul kúszik, bejárja Tolnát-Baranyát, hol előre, hol tolatva. Persze vannak jobban és kevésbé motiváló célpontok:

Ezzel a sok-sok új tudással felvértezve ment tegnap újra bölcsibe, ahol elámultak, hogy jött egy másfélszer akkora, kúszó, evő gyerek a pici baba helyett. Ja kérem, the times are a-changing.

2013. január 17., csütörtök

Minden jó

Anyu itt van.
Dávid meggyógyult, és napi háromszor rendes kaját eszik, csak úgy kapkodjuk a fejünket.
Mi este moziba megyünk, szombaton kettesben IKEÁ-ba.

Szánsájnheppinesz. (Vagy inkább sznósájn.)

2013. január 12., szombat

Betegség

Mérsékelten jól indult Dávid nyolcadik hónapja.
Igazából már csütörtök este óta kicsit nyüzüge volt, de akkor még betudtuk a kevés alvásnak a bébiúszás miatt. Aztán pénteken romlott a helyzet, ma meg még rosszabb volt. Csak szörcsög, nem tud aludni, és magához képest sokat is sír. Így hát úgy döntöttünk, hogy közelebbről megismerkedünk a zürichi gyermekkórházzal. Ez így nagyon drámaian hangzik, de csak arról van szó, hogy ez a gyermekorvosi ügyelet.
Nagyon kedvesek voltak, Dávidot alaposan megvizsgálták, még vérnyomást is mértek. Meghallgatták a szörcsögő gyerek tüdejét, ami tiszta. Aztán belenéztek a fülébe, ami meg nem tiszta. Kétoldali középfülgyulladás. Jesssssz.
Kaptunk egy vagon gyógyszert (kúp, meg szirup, meg orrspray, meg még egy kúp), ezek beadása az esti fektetési idő 90%-át emésztette fel.
Hát így vagyunk mi januárban, kedden jön a felmentő sereg!

2013. január 11., péntek

Dávid 7 hónapos

Nagyon sűrű hónapot zártunk:
  • nagyon kedves és barátkozós volt otthon mindenkivel - megedzette a bölcsi, és még nem köszöntött be a szeparációs szorongás korszaka. Jól volt időzítve a karácsony.
  • végre elkezdett enni!!! Hat és fél hónap után megtörtént az áttörés, és hajlandó volt az anyatejen kívül mást is elfogadni. Szinte azonnal értékelhető adagokban, kb napi kétszer. Volt már terítéken alma, banán, sütőtök és barack, a paletta még bővülni fog. De már látom a fényt az alagút végén.
  • Budapesten valószínűleg nagyot nőtt, ruhaméretet is váltottunk. A dologhoz mondjuk egy hétig hozzátartozott az éjjelenkénti kétszeri szoptatás is egy helyett. Viszont azóta visszaállt a rend, sőt, még tovább alszik, mint előtte. Átaludt éjszaka is becsúszott.
  • Lassacskán talán átállunk a napi kétszeri alvásra, már két és fél órát bír egyszerre ébren, úgyhogy változik a napirend. Valószínűleg a kaja hatására.
  • még irtózatos erőfeszítések árán, de elkezdett kúszni. Ha a kiszemelt tárgy előtte van, akkor már nem távolodik tőle, hanem nagyon-nagyon koncentrálva odahúzza magát. Négykézláb ringatózás és ülési előkísérletek színesítik a mozgási palettát.
  • tegnap volt először Andrissal babaúszáson, nem félt a medencében, egész jól elvolt a vízben. Én ezt csak elmondás alapján tudom, mert első körben nem mehettem be, majd jövő héten személyesen is megnézem. Az úszás időpontja nem túl ideális, mert Dávid alvásidejének kellős közepére esik, de heti egyszer kibírja.
  • foga még nincs, de most épp taknya-nyála egybefolyik, éjjel hőemelkedése is volt, meg nyűgös, úgyhogy lehet, hogy készülődik valami.

2013. január 9., szerda

Long long night

A gyerek tud olvasni. Pizsamának egy long long night feliratú rugdalózót kapott, erre átaludta az éjszakát.

Csak ennyin múlna?

2013. január 6., vasárnap

Zermatt 2013

Gergőnek hála, hagyomány lett a szilvesztert követő síelés. Mivel tavaly egyszerűen beleszerettünk, idén is Zermattba mentünk. Végre én is tudtam síelni, kétszer fél napot (nem túl praktikus módon hétfőn és pénteken dolgozom, és nem tudtam az évet rögtön egy műszakcserével kezdeni), gyönyörű volt az idő, és a babyphone hatósugarának hála mindketten együtt tudtunk vacsorázni a többiekkel.
Ha az ember fölmegy a hegyre, akkor ilyet láthat:
a környéken 29 db 4000 m fölötti hegy van
És ha melegváltást csinál (anya hegyről le, apa föl), akkor az így néz ki:
felhívom a figyelmet a babakocsi aljából kikandikáló sílécekre
Jövőre is, az tuti!

2013. január 3., csütörtök

Karácsony, újév, stb

Idén jó sokat voltunk otthon karácsony alkalmából, bő három hétig élveztük az otthoni pörgést és kultúrát. Sok fénypontja volt a látogatásnak: voltunk kétszer is szinházban a két nagymamának köszönhetően (jegyek és bébiszittelés), fényképezkedtünk családilag (a képeket még nem kaptuk meg), tudtunk találkozni szinte összes barátunkkkal, sőt, a krémjével többször is! Dávidot körbevittük a városon, mint a véres kardot, hogy mindenki megcsodálhassa. Meg persze volt karácsony és szilveszter is. Karácsonykor volt Orbán-nap, meg Szántó-nap, úgyhogy viszonylag kevés rohangálással megúsztuk a dolgot. Az ajándékozás valahogy így nézett ki:
kis császár trónol
Meg így:
új angol versek, Julie Andrews válogatásában
A szilveszter meg így:
ez csak egy kis szelete a szobának, a népsűrűség máshol is változatlan
Balatonfüreden voltunk, laza 20 család összesen 38 gyerekkel. Valahogy mégis emészthető volt az élmény, tudtunk beszélgetni is, volt sziveszteri buli, nagy séták a Tagore sétányon, jó kis magyaros fogások, és bepillantás a jövőnkbe. A jövő nyüzsgős, és zajos, de azért tetszik.

Lehetetlenség leírni ezt a három hetet, úgyhogy most föl is adom. Még egyszer köszönünk mindenkinek mindent, különös tekintettel a nagynénémékre, jövőre veletek ugyanitt!