2010. december 16., csütörtök

Sikerke

Végülis hosszas hercehurca után nem küldtem el a levelet a főigazgatónak, viszont saját és mások aknamunkájának következtében kisfőnököt sikerült rávenni arra, hogy ő beszéljen vele. Ezt ma meg is tette, aminek eredménye képpen maradhatok tovább a múzeumban! Kedvenc csapatommal fogok március végéig heti 2 napot dolgozni, mellette megírom a diplomamunkámat, és persze állást keresek, mert az a hobbim. A legjobb az egészben az, hogy hivatalosan már nem gyakornok leszek, hanem valamiféle munkatárs. Ennek az a jelentősége, hogy így az álláspályázataimat talán el is fogják olvasni a címzettek, és nem dobják azonnal a kukába mondván, hogy egy pályakezdőre nem pocsékolnak energiát. (Többek által megerősített megfigyelés.)
Munkaerőpiac, here I come!

4 megjegyzés: