2013. február 21., csütörtök

Új családtag

Már egy hete megérkezett hozzánk, de csak ma integrálódott teljesen a családba Jeromos, a mosó-szárítógép (igen, nálunk férfi mos!):
A konyhában lakik, itt a lakásban, nem két emelettel lejjebb a mosókonyhában. És senki másnak nem mos, csak nekünk.
A svájci lakási szokásokat nem olyan behatóan ismerők kedvéért: az ország nagyon vigyáz vizei tisztaságára, a Zürichi-tóra vonatkozó törvény a 19. század közepén lépett hatályba. Ennek megfelelően egy tipikus bérházban mosókonyha van, a lakáson belül nincs kialakítva mosógépnek hely. (Az új építésű házaknál azért más a helyzet, de mi egy tradicionálisabb környéken lakunk.)
A régi házunkban kéthetente két egymást követő nap állt rendelkezésünkre, és az utánunk következő éltesebb szomszédok annyira komolyan vették a rendet, hogy még a szárítóhelyiségben sem maradhatott egy száradó lepedő sem a két nap leteltével. Nemes egyszerűséggel a kötél végébe tolták összegyűrve. Az új ház ennél sokkal lazább, nincs mosórend, max lemész mosni, és kiderül, hogy valaki már beelőzött. Száradó ruha lent felejtődhet. De a két emelet föl-le cuccal, rohanva, gyereket fönt hagyva (vagy vive) nem egy leányálom.
Így a tavaly szeptemberi elhatározást januárban már hipp-hopp követte is a megvalósítás, a gép megvételre került. Kombigép, mert elvileg a lakásban nem szabad teregetni. Kiszállításostul-beszerelésestül végül is mára lett egy működőképes masinánk, örülök is, mint majom a farkának.

A névválasztás miértjére tippeket a kommentek között fogadok, Anyu nem játszhat.

3 megjegyzés:

  1. Miért nem szabad teregetni a lakásban? És ki ellenőrzi?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gondolom, azért, mert túl nagy pára lesz, ami nem tesz jót a falaknak.
      Nem ellenőrzi senki (és az előző lakásban néha szárítottunk ruhát).

      Törlés
    2. Zsuzsa, most lebuktál. Túl hamar olvasod a blogokat, úgyhogy mégiscsak laza a két gyerek. :)

      Törlés