Húzunk nyaralni...

...bő egy hét múlva jelentkezem.

Addig legalább nyálcsorgató helyen írhatom a diplomamunkámat. Hátha pont ott csókol homlokon a múzsa.

Mindennapi csip-csup ügyek

Ma minden bizonnyal megtaláltam Zürich legrosszabb fodrászát. Mivel itt a fodrászhoz menés az anyagi ráfordítást illetően vetekszik egy háromcsillagos étterem meglátogatásával, ezért az ember megnézi, hogy hova teszi be a lábát. Van egy láncolat, akik előzetes bejelentkezés nélkül fogadják a vendégeket, az áraik (viszonylag) normálisak, és nagyon sok boltjuk van, úgyhogy oda szoktam menni. Mivel nincs előzetes foglalás, ezért az ember mindig ahhoz a fodrászhoz kerül, aki épp felszabadult. Ez általában nyelvi kihívásokhoz vezet, mivel a többség nem született svájci, hanem idekeveredett valahogy, felcsípte a beszélt nyelvet, ezért a helyi nyelvjáráson kívül nem tud mást. Gondoltam, hogy most már ez nem lesz olyan nagy probléma, egész jól értek mindenkit. Erre pont ma egy német lánykához sodort a szerencse. Aki gyönyörűen beszélt, ellenben a hajvágáshoz nem sok köze volt. Mutattam neki egy képet, hogy kb mit szeretnék, erre ő csinált egy köszönőviszonyban levő dolgot a búrámra. Kár, hogy közben se a hajam, se a fejem adottságait nem vette figyelembe. A szárítás rátett még egy lapáttal. A végén vettem egy nagy levegőt, és mondtam neki, hogy ez így nem lesz jó. Mire végeztünk, egész elfogadhatóan néztem ki, de azért szuperul nem. A vágás tűrhető lett, de ugye az első beszárítással elizélte, úgyhogy miután kiszabadultam a szalonból, bementem a legközelebbi boltba, vettem egy jó erős hajzselét, onnan egyenes út vezetett a Starbucks WC-jébe, és ott kb. helyrehoztam a lányka pancserságát. Sebaj, legalább most nem lóg a szemembe a hajam, szárítani meg meg tudom magamnak normálisan. Tehát ha úgy vesszük, akkor a fodrászhoz menési gyakorlat elérte célját.

De visszasírom Vicát, a fodrászok Paganinijét és Freudját.

Álláshalmozó

Volt guglis kolleganőm, Elisa december óta szülési szabin van. Ez senki nem ért különösebb meglepetésként, megszervezték az új munkamegosztást, minden szép és jó. Majd rájöttek, hogy kezdenek elhavazódni. Arra is rájöttek azonban, hogy jogukban áll felvenni egy kisegítőt a szülés szabi idejére. Így tegnap aláírtam egy szerződést, miszerint a következő 3 hónapban legjobb tudásom szerint fogom szegény túlterhelt asszisztenseket segíteni :)

A hét érdekesen fog kinézni: hétfő-szerda gugli, csütörtök-péntek múzeum, hétvége diplomamunka.

Ha rámtör diplomamunkailag is az ihlet, és nem félmondatonként haladok vele, akkor tényleg minden tökéletes lesz.

Közkívánatra

Íme a síelésről egy rövid beszámoló:

Helyszín: Klosters, Svájc
Dátum: 2011. január 5-9.
Résztvevők: változó eloszlásban Andris, én, Gergő, Eszter, Dani, Peti, Zsolt, Uwe, Nikola, Reto, Anna

Zsolt, Nikola, Eszter, Andris, én, Uwe, Dani, Peti

Rendes program: síelés/snowboardozás
Eltérések: én csütörtökön álláspályázatot írtam (amit aztán hatékonyan csak most kedden küldtem el, tehát semmi értelme nem volt a csütörtököt kihagyni), ezért aznap nem síeltem. Gergő péntek délután misztikus körülmények között megsérült, ezért a továbbiakban nem boardozott.
Időjárás: közepes, nem havazott, de ritkán sütött a nap. Néha 20 kilométerre el lehetett látni, de a pályaviszonyokat nem. Ez is misztikus.
Legcoolabb megmozdulásunk:


Menü: csütörtökön hagymaleves, sültcsirke krumpligratinnel, Dreikönigskuchen. Pénteken bolognai, csokis süti erdeigyümölcs szósszal és vaníliafagyival. Szombaton fondue. Nap közben a Hüttében természtesen SchniPo (Schnitzel-Pommes=rántott hús sült krumplival) minden mennyiségben, esetleg egy-egy tészta, Germknödel.
Február végén foly. köv. ugyanitt, de egy másik társasággal.

Diákélet

A diákélet tanulásból áll, de azért nem csak abból. És tanulni is sok helyen lehet: otthon, könyvtárban, Starbucksban. Míg tegnap az utóbbi variációval ütöttem el jópár órát (szeretem, hogy a Starbucksban egy teával a végtelenségig el lehet ücsörögni), ma itthon maradtam. Haladtam a Nagy Vaskos Könyv feldolgozásával, a címe nemes egyszerűséggel Kultur, Kunst, Recht. Nem végtelenül hosszú és tömény, ááá nem. Haladtam a Bazi Sok Újévi Lencseleves feldolgozásával is, de még mindig van belőle. Később lesz vége, mint a Nagy Vaskos Könyvnek. A tanulószobává átalakított nappaliban lefektettem a jógaszőnyeget, és néha csinálok egy-két gyakorlatot, hogy újból beindítsam a vérkeringésemet. Közben zenét hallgatok, szigorúan szöveg nélkülit, legfőképp Bachot Yo-Yo Ma-val. Ez annyira megihletett, hogy leporoltam a hegedűmet (jó, jó, csak a tokot), felhangoltam, ami viszont egy húr kicserélésével is együtt járt. Ezt még nem felejtettem el, habár ment már rutinosabban is. Annak viszont nagyon örültem, hogy a szerény számítások szerint 15 éve a tokba pihenő póthúr még működőképes állapotban volt. Aztán előszedtem kottákat, és két skála után szerényen nekiestem egy Bach darabnak, amiről a vártnál kisebb ívben pattantam le. Utána még elszórakoztam pár gyakorlódarabbal, aztán megint végignyúztam Bachot. Elsőre ennyi elég is lesz. Viszont kell vennem egy kottatartót. Illetve az öregedés jeleként fölvenni a szemüvegemet, mert a kotta khm... valahogy messzebbre került az idők során.
Szóval lehet, hogy "this is the second beginning of a beautiful friendship".

Ja, este pedig haverokkal iszogatás. Mondom én, hogy diákélet.

Az új év eddig

Az új év nagyon jól indult, csak így tovább!
Szilveszterkor Zsoltékkal pizzáztunk, aztán megnéztük a tűzijátékot (megint majdnem a füst nyert), majd szépen hazamentünk, többre nem volt igény.
Elsején ettünk obligát lencsét, füstölt hússal megtámogatott leves formájában, én belmerültem az első kárcsonyi szakácskönyvembe (Chili & Vanília - van belőle mit tanulni/kipróbálni), este pedig hirtelen felindulásból sütöttem egy isteni kuglófot, recept hamarosan a másikon.
Tegnap pedig 4 év Zürichben lakás után végre eljutottunk a Dolder jégpályájára korcsolyázni, illetve szemügyre vettük magát a hotelt is. Ez nagyjából olyan teljesítmény, mintha Budapesten élnél, és 4 év után mennél el először a Városligetbe vagy vetnél egy pillantást a Gresham-palotára. A korcsolyázás szuper volt, egész hamar belejöttünk, és egyszer sem estünk.

Karácsonyfa a jégpálya közepén

Én természetesen összeszedtem harci sérüléseket is: az egyik cipő feltörte a sarkamat, a másik pedig úgy megszorította a nagyjlábujjamat, hogy a köröm most gyönyörű bordóslila színben pompáz. Az eredmény: szimmetrikusan sátikálok. Remélem, csütörtökre minden elmúlik, akkor megyünk 4 napra síelni.

A képet csórtam, a miénk még szebb volt

A korcsolyázást egy kis süti-kakaó kombinációval fejeltük meg magában a Dolderben. Roppant elegánsak voltunk síkabátjainkban és a korcsolyázáshoz felvett aláöltözetben (én hosszas gondolkodás után jó érzékkel az óvodásabb pulcsimat vettem föl), de nagyon kedvesek voltak velünk, és a desszertek emlékezetesek maradnak. A minőségről legyen elég annyi, hogy a mandarinzselével megbolondított csokimousse-félgömb egy már-már fekete csokikrém réteggel volt bevonva, amin nagyon csinosan nézett ki egy kis darab (étkezési) aranyfólia.

Hát így kezdődött a mi 2011-ünk, plusz 3 Pókember-filmmel. Imádom az akciófilmeket (főleg a képregényből készülteket), ez van.