2011. július 19., kedd

Barcelona és Altafulla

Szerda délután hazaértünk Szentpétervárról, de esett az eső, úgyhogy úgy döntöttünk, hogy inkább továbbállunk. Erre jó indok volt Igancio 30. szülinapja, amit otthon, Barcelonában és a telkükön, Altafullában kívánt megünnepelni.
Csütörtök délelőtt érkeztünk meg Barcelonába, ahol csak össze-vissza csatangoltunk. Mivel voltunk már itt, ezért nem volt az az érzésünk, hogy mindenhova el kell látogatni. 8 évvel ezelőtt épp elég szorgalmasak voltunk. Így elmentünk megnézni, hogy hogy áll a Sagrada Família (nem sokkal tart előrébb, mint 2003-ban), kaptam egy Desigual ruhát szülinapomra (jó előre), kimentünk a kikötőbe, voltunk a piacon,

majd helyi viszonyokhoz képest korán vacsoráztunk a Ciudad Condalban, így csak negyed órát kellett várni egy asztalra. Itt kezdük el a négynapos katalán kajamaratont némi jóféle tapasszal. Andris kifejtette, hogy szereti, ha egy étel alapvetően egyféle hozzávalóból van, és abból kihozzák a legjobbat. Például a zsenge zöldspárga egy leheletnyi olívaolajjal meg volt grillezve, és egy kis tengeri sóval tálalták. Ennyi, mégis elég, és isteni.

Pénteken találkoztunk a szülinapozós társaság többi tagjával is, rajtunk kívül még eléggé sokan kerekedtek fel Svájcból. Újabb kóborlás vette kezdtét, a csapat kisebb csoportokra bomlott, mi például a tengerparton kötöttünk ki, ahol is magunkhoz vettünk egy kis sangríát. Este némi kavarás után abba az étterembe mentünk, ahol Ignacio családja a fontosabb eseményeket szokta megünnepelni. Itt is végtelen mennyiségű tapast pusztítottunk el, meglehetősen sok borral nyakonöntve (szegény sofőrök megszívták). A ráérős vacsit követően indultunk Altafullába.

Szombaton tengerpartoztunk, strandröplabdáztunk, néha még a vízbe is bementünk, de a nap fénypontja természetesen a kaja volt. Ignacióék kertjében grilleztünk, illetve grillezett Toribio (Argentína) és Diego (Brazília). Nem tudom, hogy ez genetikus tudás-e, de minden tökéletesre sült. Volt chorizo, fenyőmaggal dúsított véreshurka, bárány, fűszeres borda, disznó. Mellé saláták (módjával), manchego sajt, sonka, illetve a tipikus katalán pirítós, amit paradicsommal kennek meg. Sötétedés után bementünk a faluba, ahol valami ünnep volt tűzijátékkal, dobolással, ördögjelmezekkel és általános zajongással.

A vasárnapnak két fénypontja is volt, és ebből csak az egyik kaja! Mondjuk az nagyon ütött egy igazi, autentikus, friss, finom paella személyében.

Utána pedig elmentünk a Port Aventura vidámparkba, ahol mindenféle rémisztően szuper hullámvasút van. A legjobb a végére maradt, ez pedig a Furius Baco, ami jobban gyursul, mint egy Forma 1-es autó, 3 pm alatt 135 km/h-ra.
Az utazás legvégén pedig kipróbáltuk a reptéri szálloda intézményét (na jó, csak közel volt a reptérhez), mert haza reggel fél 8-kor indul a gépünk. Szuper kis szoba volt, sajnos csak 6 órát töltöttünk benne.

2 megjegyzés:

  1. Andris mit evett, csak nem paellát?!
    Hol az új ruha fényképe, mármint az új ruha veled töltve?

    VálaszTörlés
  2. Nem, ő egy hatalmas nagy húsdarabot evett :)
    Új ruha még a szekrényben van, majd csak szülinapomra kapom meg, addig tartogatom.

    VálaszTörlés