Kezdődik a hosszú hétvége...

...és kivételesen jó idő is van:

Vihar előtti

Legalábbis nagyon remélem, hogy ez már a vihar előtti csend...

Most már nem megyünk sehova, maradunk a fenekünkön Zürichben, nem áll előttünk utazás, esküvő vagy egyéb számottevő program. Tehát semmi nem is vonja el a figyelmemet a főállású várakozástól. Mindig is úgy gondoltam, hogy ez lehet a terhesség lehúzósabb része, mert az ember csak vár és vár, hogy történjen már végre valami. És tényleg. Szerencsés vagyok, mert nem vagyok hatalmas, továbbra sem kényelmetlen a saját testem, és semmi panaszom - csak türelmetlen vagyok.

A svájci terhesgondozásnak köszönhetően vizsgálatokkal sem zaklatnak; voltam a 37. héten, ezen kívül (ha addig nem történik semmi) van egy időpontom a terminus napjára, hogy ránézzenek a lustaságra a hasamban. Az egyetlen egészségügyi program a heti egy akupunktúrás kezelés, ahol most már elkezdjük kicsalogatni a gyerkőcöt. Ami vagy bejön, vagy nem.

Pillanatnyilag ennyi a mi kis reality show-nk, uborkaszezon.

Susanne és Martin

Megvolt a múlt heti esküvő második, templomi felvonása, amire Lochauban, a Bodeni-tó partján kerített sort az ifjú pár.
A napot egy kis kitérővel kezdtük, mert Andrisnak be kellett néznie a fogorvoshoz, de aztán irányba álltunk, és 11 után becsekkoltunk a szállodába. Itt misztikus okokból kifolyólag upgrade-eltek minket egy junior suite-be, ez megalapozta a jó hangulatot. Utána fölmentem Susannéék lakosztályába, ahol két helyi lány futószalagon készítette a frizurákat és sminkeket. Én is kaptam egy jó kis vakolatréteget a pofikámra, ami estig rajta is maradt (és persze utána komoly csiszatolás árán tudtam csak lemosni), majd felöltöztettem a menyasszonyt, és beszuszakoltam az autóba. Mindezen tevékenységek közben próbáltam megjegyezni, hogy ki kinek a mamája, testvére, nagynénje, barátnője, és kikkel kell még vacsi előtt egyeztetnem különféle megnyilvánulásaik időzítéséről.
A templohoz érve aztán megint előadtam a "legkerekebb tanú"-műsorszámomat. Ilyen minőségemben csont egyedül ülhettem az első padsorban, ahonnan a lábam sem ért le rendesen a földre. Kemény másfél óra volt...
Némi fényképezkedés után maradt egy óra pihire, majd elkezdődött az esemény koordináció-intenzív része a buli helyszínén, a tóra épített fürdőházban.

Szerencsére volt két "bűntársam", Martin tanúja és az én helyettesem, akiket lehetett egy kicsit ugráltatni. Illetve a helyettesemre bíztam az egyes beszélők/énelkők felkonferálását, aki ezt nagyon élvezte, én meg örültem, mint majom a farkának, hogy megúsztam ezt a macerát. A Landers família rímbe szedett beszédek alkotásban jeleskedett, míg Nagyék családi kórusa tiroli hangulatot varázsolt.
Képek majd lesznek valamikor, addig itt van egy fotó an én csokromról, a kis köszönőajándék-dobozkákról és a templomi programról:

37

A mai nappal betöltöttem a terhesség 37. hetét, innentől szabad a vásár.
Ennek örömére holnap el is utazunk, habár azt még szívesen abszolválnám kórházi futás nélkül.

Link

A beharangozott híres-neves terhesfotók itt tekinthetők meg.
Jó szórakozást!

Zajlik

Péntek: voltam szülésfelkészítő akupunktúrán, a sviccerül beszélő srácnak azért megnyugtatóan ferde szeme volt ehhez a mesterséghez. Többek között kérdezte, hogy nem vagyok-e türelmetlen, mire mondtam neki, hogy én vagyok a türelem mintaszobra. Azóta persze feltűnt, hogy nem tudok végignézni egy filmet, egy könyvből egyszerre 15 oldalnál többet elolvasni, max a főzésre tudok koncentrálni. Talán erre gondolt?

Szombat: az év eddigi legrondább napja, szakadt az eső, mintha dézsából öntenék. Ebben az özönvízben tanúskodtam egy polgári esküvőn. Szerencsére úgy döntöttem, hogy nagy hassal nem fogok csiniben és magassarkúban odabillegni a városházára, és hívtam még időben egy taxit. Az esküvőt jó hangulatban lenyomtuk, az anyakönyvvezető sem vette magát túlzottan komolyan. Az egyetlen problémám az volt, hogy amolyan hatvanas évekre hajazó kagylófotelek voltak fenntartva a párnak és a tanúknak, ami szinte becuppant, majd nem ereszt. Azért valahogy sikerült belőle kikászálódnom a stratégiailag fontos pillanatban.

Utána volt Barával haverkodás, akinek újdonság volt, hogy Zürichben akár az eső is eshet, mert eddig mindig verőfényes napsütést fogott ki. A mostani csapadékmennyiséggel viszont már hozta a város a nagy átlagot. Viszont ennek megfelelően a program abból állt, hogy egy reggelizőhelyről előbb-utóbb átültünk egy onnan 2 percre levő ebédelőhelyre.

Délután/este a délelőtti esküvőt megkoronázó grill buli volt az ifjú pár tetőteraszán, az eső is elállt, és nagyon szép naplementét kaptunk, még ha egy kicsit hideget is. Az esküvő templomi és elegáns buli felvonása most pénteken következik.

Vasárnap: ügyintézős nap, aminek fontos mozzanatai

- Andris kicserélte a virágládákban a tavalyi szezont mérsékelten túlélő növényeket

- rendeltünk kombi légzésfigyelő-babyphone-t

- föltettünk róbertgidás rajzokat a gyerekszoba falára, ami így még cukibb lett

Hétfő (azaz ma): voltam dokinál, gyerkőc olyan 2,5 kiló, úgy tűnik, nem lesz egy elefántbébi (amit én értékelek). "Engedélyt" kaptam a pénteki esküvőn való részvételre, ami Ausztriában lesz. Az orvos ezzel kapcsolatos véleménye: 1) addigra betöltöm a 37. hetet, tehát nem számítana a gyerek koraszülöttnek; 2) kevesebb mint 2 óra autóútra megyünk, az laza; 3) maximum szülök Bregenzben, az is civilizált hely. A kórházi koffert majd bedobjuk az autóba, csak hogy nálunk legyen.

Amúgy ez volt az utolsó vizsgálat. Kaptam egy kontroll-időpontot a terminus napjára, ha addig nem lenne dolgom arrafelé.

6:27

6:27 van. Reggel. És én már megfürödtem, hajat mostam, betettem egy mosást, áthúztam az ágyat, és most reggelizem.
Ez a terhességi hóbort kezd az alvásminőségem rovására menni...

Zene, zene

Pénteken hosszú idő után újra operában voltam, Donizetti Poliutójának főpróbáját néztem meg. Ha valaki nem hallott róla, egyáltalán nem szégyen, még apukám sem ismerte. És gyanúm szerint nem véletlenül... Szokásos operai béna sztori, ezúttal naggggyon drámában előadva, viszont ha a szövegtől eltekintünk, akkor a zene maga igencsak vidám. A rendezés szokásos modernkedő; volt benne sok ipari fém meg víz meg vér, habár meztelenségből csak felsőtesteket kaptunk. Belső pletyka: a rendező bevallottan nem tudott mit kezdeni a darab második részével. A kórus szétesett (talán a mai esti premierre összeszedték magukat), a címszereplő éneklés helyett üvöltözött, de legalább a női főszereplő és a többiek jók voltak. Összességében meglepő döntés az igazgatótól, hogy miért pont ezt kellett utolsó évadjában műsorra tűznie.

Szombaton biztosra mentünk, és Nigel Kennedyt hallgattunk. Ehhez el kellett ugyan zarándokolni Friedrichshafenbe, de annyi baj legyen. Kompoztunk egyet a Bodeni-tavon, a különösen tiszta időben szépen látszódtak a havas hegyek.

Aztán a városi parkon át elsétáltunk a szállásra, ahol is kiderült, hogy az én ruháim bizony a kapkodós elindulásban otthon maradtak. Szerencse, hogy Nigel sem az a frakkos koncertező, igazából nagyon ki sem lógtam a közönség soraiból a farmerommal. Andris pizsamáján pedig igazságosan megosztoztunk; ő kapta az alját, én a tetejét.
Maga a koncert szuper volt. Először Bach szóló hegedűre írt a-moll szonátáját játszotta, ami valami brutálisan nehéz. Mondta is, hogy nehéz lesz - neki is, nekünk is, úgyhogy sok szerencsét :) (A sok marha persze mind az álomszép harmadik tétel alatt köhögött.) A negyedik tételben jött a meglepi, mert miközben Nigel játszott, egyszer csak besétált a színpadra három másik zenész (persze a megbízhatóan zseniális lengyel kontingensből), és beszálltak. Innentől indult jazz irányba a dolog, a d-moll partita Jacques Loussier-nek is becsületére vált volna. Szünet után Fats Waller szerzeményekkel folytatódott az este, akiről még nem hallottunk, de aztán rájöttünk, hogy mivel főleg a '20-as/'30-as években ténykedett, ezért igazából a zenéjét ismerjük, hála rövid kis lindy hop pályafutásunknak. (Most már én is megnéztem, hogy miket írt, és nagy klasszikusok - ciki.) Sajnos koncertteremben nem illik táncolni, pedig ilyeneket hall az ember. A végére még jutott egy kis vegyesfelvágott: a Krokéval felvett East Meets East teljes album zanzásított változata, kis skót/ír népzene, Monti csárdás, valami brazil dal, illetve pár hangnyi La vie en rose. Csak hogy a végén azt sem tudd, hol áll a fejed, de ennek alapvetően örüljél.

Duma

Mit is játszunk, Jarek?

Ma stílszerűen (természetesen nem tudatos szervezés eredménye képpen) a Zeppelin Múzeumban voltunk, ha már Friedrichshafenben járunk. A múzeum tömve volt, ami szerintem nagyon szép teljesítmény egy kis várostól. Eléggé konzisztensen hozzák a látogatószámot, mert én az egyetemmel már kétszer jártam itt, és mindig nagyon zajlott az élet. Amúgy igazi pasi/fiú-hely, de én is minden alkalommal megdöbbenek a léghajók méretein és felszereltéségén.

Hétvégikiruccanni jó!

Ízelítő

Szoba és fotómodell

A hosszú hétvégén meglátogatott minket Gyuri, hozott egy csomó praktikus dolgot, úgy mint matrac a kiságyba, itt nem kapható porszívós orrszívó, fürdetőkrém és még mindenféle varázslat. Segített a gyerekszobából is kipakolni a felesleges bútorokat, úgyhogy tegnap berendezkedtünk ott is. Legalábbis annyira, hogy a bútorok a helyükön vannak, most még jön a dekorációs része.

IKEA rulez: méretre tudtuk vágni a függönyt, köszönhetően a hülyebiztos svéd módszernek

Kockásfülű Nyúl már beköltözött

Gyuri ittlétének másik, illetve főcélja szerény személyem fotózása volt, mert meg kell örökíteni azt, hogy van egy görögdinnyém. A profi képek majd jönnek, egyelőre itt egy werkfotó Andristól: