Hongkongi random

Discovery Bayben folynak a nyugis programok: játszóház, strand, séta. A cityben persze nyüzsés, forgalom, boltok és őrület. Dáviddal is bementünk, nézelődtünk, voltunk parkban. Ettől eléggé kikészült, kicsit zaklatottabban aludt, de alapvetően tetszett neki. Jártunk az ún. mid-levels-en is, ami egy felüljáró rendszer, át lehet menni a fél belváros fölött, bevásárlóközpontokon és banképületeken keresztül visz. Vannak szabadtéri szakaszai, aztán a felüdülést jelentő benti légkondicionáltak.
Gyerektelenül külön-külön voltunk természetesen, este. A fiú- és a lánycsapat is az éjszakai piacon bóklászott, vacsira pedig Andrisék vietnamit, mi kínait ettünk. Ők egy kis étteremben, mi egy utcai helyen:

turisták, helyiek, nyelvi- és ízkavalkád

Mi utána kisétáltunk a tengerhez Kowloon-on, megnéztük a kilátást,

jobbra, balra ameddig a szem ellát ugyanez

utána pedig átkompoztunk Hong Kong szigetére

Az útkikönyv szerint "You can't say you've 'done' Hong Kong until you've taken a ride on the [...] Star Ferry."

Voltunk hármasban a Nagy Buddhánál is. (Itt nem telefonnal fényképeztünk, hanem rendesen, úgyhogy még nincsenek saját képeink.)

kép innen

Kabinos felvonóval lehet följutni (vagy busszal, de az messze nem olyan látványos, a fölvonóból lehet látni a mesterséges szigetre épített repteret, ahol percenként száll fel vagy le egy gép), a fönti kijáratnál egy műfalu-szerű bevásárlóutca vár. Van Starbucks és Subway. Hát ennyire mű. Pár perc alatt el lehet sétálni a Buddhához, ami tényleg fantasztikus monstrum. Dávidot a  lépcső aljában magamra kötöttem hordozóban, így másztuk meg a 268 fokot. Utána átmentünk a szomszédos kolostorba ebédelni, ami népszerű program itt. Mivel buddhista kolostor, ezért csak vegetáriánus fogásokat adnak, olcsó, de nem valami nagy durranás. Eléggé vacak igazából.
Épp elkedvetlenedtünk egy kicsit, amikor meghallottuk, hogy szertartás folyik a kolostorban. Magába a terembe nem lehetett bemenni, de a díszes előtérbe igen, és onnan be is lehetett látni. A hely gazdagon ki volt festve főleg arannyal és vörössel, de nem ez volt a lényeg, hanem a szerzetesek kántálása. Ettől számomra értelmet nyert az egész kommerciálisnak tűnő turista célpont, autentikus lett, habár fogalmam sincs, hogy itt mi számít annak. A zenétől lett élmény a hely, nem csak egy látványosság.

Másik jelentős esemény az volt, hogy sikerült végre randiznom Fergus Herries őméltóságával. Igaz, hogy csak másfél óránk volt, de ezalatt megiszogattunk egy üveg pezsgőt, és begyűjtöttük egymás családi híreit. Én meg valahogy elkezdtem magam otthon érezni a városban, ami az '50-es évek óta Herries territórium.

az én 'kis' középső au-pair gyerekem