2014. szeptember 18., csütörtök

Ella 5 hónapos

Nagy ugrás még nem következett be a mozgásfejlődésében, de az eddigi tudását tökéletesítette. Ügyesebben fog, hason már tud játszani, minden egy kicsit koordináltabb.
Dávidra őrülten felnéz, és nagyon imádja. Kezd alakulni az interakció, reméljük, ebből jó együtt játszások leszek pár év múlva.
vasárnap reggeli olvasgatás
Az ebéd és az uzsonna felét már szilárd étel teszi ki. Az eddigi repertoárban szerepel répa, krumpli, sütőtök, édeskrumpli, cukkini, alma, banán és babakeksz. Utána persze még jöhet egy adag tápszer is.
Éjszaka továbbra is egyszer ébred, de mostanság nagy balhékat nem szokott csapni, csak iszik, aztán vissza lehet fektetni. A nappali alvás viszont nagy változáson esett át: a kisebb, rövidebb szunyák helyett alakul a napi két alvás, többnyire sikerül. Nap közben hason alszik, mert úgy jobban ki tudja zárni az ingereket (szerintem), és a csillagok megfelelő állása esetén összejön kétszer másfél óra. Ennek csak annyi hátránya van, hogy alig van átfedés Dávid alvásával, de szerencsére ez a legtöbb napon logisztikailag nem okoz problémát.
Bölcsiben jól érzi magát, a napirend ott persze borul, de nem kapjuk vissza totálkárosan. Nemsokára jön egy-két nála kisebb gyerek is a csoportba, úgyhogy majd együtt fedezhetik föl a világot.
a Tücsi által készített katicás sapkában

3 megjegyzés:

  1. Ez a katicás sapek:) Így látszik egyébként, hogy mennyire hasonlít az arcuk a tesóknak. "Nagyon tetszik", mondja Juli.

    VálaszTörlés
  2. Milyen érdekes, hogy az Eszter szerint hasonlítanak, én mindig azt állapítom meg, hogy kicsit sem. Muszáj már megnézni őket élőben is:)

    VálaszTörlés