2016. március 3., csütörtök

Dávid hetének (át)alakulása

az "állatos" múzeumban
Megjött az iskolától a válasz; Dávid halasztását engedélyezték. Így maradhat egy évet még játszani, és heti négy teljes napot továbbra is családi körben tölthet.

Ezzel a lendülettel gyorsan kerestem is neki egy különórát, ami egy kicsit leköti az energiáit. A választás a Kinderzirkus Robinson 3-4 éveseknek meghirdetett tanfolyamára esett. Ma voltunk próbaórán, ami szuperul sikerült. Dávid nagyon élvezte, követte a feladatokat, és maximálisan lelkes volt. Segítenem szinte semmit nem kellett neki, leginkább arra figyelmeztettem időnként, hogy másokat is engedjen sorra kerülni. Volt nagy futás, ugrabugrálás, bukfencezés, padon egyensúlyozás. Az óra végeztével azonnal be is jelentkeztünk a tanfolyamra, úgyhogy szerda délelőttönként ezentúl ez lesz a program.

A héten egy másik rendszeresnek tervezett elfoglaltság is kezdetét veszi: Dávid szombat délelőttönként magyar oviba fog járni. Reméljük, tetszeni fog neki. (És akkor már csak egy gyerekre kell vigyázni, ergo minden második szombat délelőtt az egyik szülő számára szabad lehetne. ;))

2 megjegyzés:

  1. Húha, iskola négyévesen? Az milyen?

    VálaszTörlés
  2. Iskolaelokeszito (Kindergartennek hivjak). Ez mar a kotelezo oktatas resze, 2 ev, utana kezdodik az otthon is iskolakent ismert oktatas. Kindergartenbe kotelezo menni, es minden nap van.

    VálaszTörlés