Szombat délután érkeztünk meg New Yorkba, egész gyorsan beengedtek az országba, és aztán bebuszoztunk a városba Newarkról. Sajnos nem sikerült tartózkodásunk teljes időtartamára ugyanabba a szállodába foglalni, úgyhogy egyet aludtunk a 28. utcában, majd vasárnap átcuccoltunk a 46-ba, innen szerencsére már nem kell tovább mennünk. Habár az első szobánk sokkal jobb volt... Na sebaj, lényeg a pörgés!
Szombat délután elkezdtünk lefelé bóklászni, átsétáltunk a Village-en, Sohón, érintettük Chinatown-t, rácsodálkoztunk az avenue-kra, illetve a taxik mennyiségére. Tele van már a város tökkel Halloween-re, gondolom utána azonnal átváltanak a karácsonyi dekorációra. Amúgy most lett rendesen hideg, és mivel a szél is állandóan fúj, mindig fázunk egy kicsit. De lehet, hogy csak a jetlag miatt.
Mivel a fényképezőgépünk aksitöltője jelenleg ismeretlen helyen tartózkodik, ezért vettünk egy töltőt. Ez így nagyon egyszerűen hangzik, de általában pont ehhez a típushoz nem volt töltő a boltokban. Aztán betértünk egy olyanba, ahol mindketten féltünk egy kicsit, nyilván lopott cuccokat árultak, és a negyedére alkudtuk az árat (plusz lealkudtuk róla az adót is). Aztán úgy iszkoltunk onnan, hogy lábunk sem érte a földet! :) Szerencsére a kütyü működik, habár kicsit idegesító hangot hallat működés közben, úgyhogy bezártuk a fürdőszobába.
Este elkezdtünk valami helyet keresni, ahol vacsizhatunk, és találtunk egy trendi spanyol éttermet. Azzal hívta fel magára a figyelmet az utcán, hogy reklámozta a séfet, aki az Iron Chef című TVs szakácsversenyen vesz részt. Véletlenül volt még két főre asztal (csöppnyi), a kaja isteni volt, és ittunk jóféle Rioját is. Andris a mosdó előtt összefutott két emberrel, akik a guglis pulcsiját meglátva megkérdezték, hogy csak nem a cégnél dolgozik-e. Kiderült, hogy ők is Googlerek. NY is csak egy falu...
A vasárnap a viszonylag céltalan lődörgés jegyében telt. Jó korán (jetlag rocks!) elmentünk egy "piacra" (Amerikában mindent marketnak hívnak, ami a mi fogalmaink szerint nem is lenne piac), ahol megtaláltuk Amy pékségét. Most már egészen biztos, hogy közelebbi barátságot kell kötnöm azzal a kenyérsütős szakácskönyvvel... A piac után megnéztük a szemközti épületben levő itteni irodát, kicsit feltérképeztük, hogy másnap hova kell menni, hol fogunk ülni, stb. Az iroda egy hatalmas háztömbnyi épület két emeletét foglalja el, és akkora távolságok vannak, hogy rollereket lehet használni. Vannak nagyon aranyos kis rollerparkolók is, nehogy az ember csak úgy szanaszét hagyja őket. Innen már tényleg városnézésre indultunk, lesétáltunk a Ground Zerohoz, megkerestük a Les Halles-t (Anthony Bourdain étterme - lehet, hogy valamelyik este ide megyünk enni!), innen lementünk a Wall Streetre, majd egészen a félsziget végéig.
Itt felültünk egy hajóra, és megnéztük közelebbről a Szabadság-szobrot, illetve Ellis Island-et, ahova az emigránsok érkeztek. Gyönyörű napos idő volt, egyszerűen tökéletes városnézésre. Ezek után metróra merészkedtünk (habár már egyáltalán nem gáz, nincs telefirkálva, és Manhattan-ben az emberek is normálisak), és elmentünk a Times Square felé. Na ott van az igazi szájtátós Amerika! Sok-sok neon illetve LED falak, ahogy annak lennie kell, musical reklámok, boltok, millió ember. És ekkor jöttünk rá, hogy egy saroknyira van az új szállodánk. Ezen a felfedezésen felbuzdulva át is cuccoltunk gyorsan.
Kora este megint kezdett ledönteni a lábunkról a jetlag, aminek szerintem a legjobb ellenszere az evés: ezúttal brazilt próbáltunk ki. Finom volt, de azért a spanyol jobban ütött. Amúgy nagyon kajás város benyomását kelti NY, nem csak ezer étterem van, de központi témának is tűnik az evés.
Este az a pompás ötletünk támadt, hogy fölmegyünk az Empire State Buildingre. Egy City Card boldog tulajdonosaként azt ígérték, hogy nem kell sorban állni, minden menni fog, mint a karikacsapás. Ez annyiban igaz is volt, hogy talán 5 perc sorbanállást megúsztunk. A további másfél órát viszont nem... De a tetőn tényleg fantasztikus látvány fogadott, egész NY a lábunk előtt hevert. Mióta nincsenek WTC tornyok, ez a város legmagasabb épülete (aztán az új WTC megint át fogja venni ezt a szerepet), és sötétben egészen varázslatos. Egészen addig élveztem is, amíg le tudtam gyűrni a tériszonyomat, utána már nem volt olyan mókás, de azért próbáltam az audioguide által megemlített épületeket megtalálni, és lefényképezni mindent, amit tudtam.
Hát eddig itt tartunk, múzeumok hosszú tömött sorban a hétvégén következnek (egész szombat a MET-re rezerválva). Addig van még egy tervünk/vágyunk: elmenni táncolni valami lindy hop klubba! Az olyan autentikus lenne ;)
