2011. január 4., kedd

Diákélet

A diákélet tanulásból áll, de azért nem csak abból. És tanulni is sok helyen lehet: otthon, könyvtárban, Starbucksban. Míg tegnap az utóbbi variációval ütöttem el jópár órát (szeretem, hogy a Starbucksban egy teával a végtelenségig el lehet ücsörögni), ma itthon maradtam. Haladtam a Nagy Vaskos Könyv feldolgozásával, a címe nemes egyszerűséggel Kultur, Kunst, Recht. Nem végtelenül hosszú és tömény, ááá nem. Haladtam a Bazi Sok Újévi Lencseleves feldolgozásával is, de még mindig van belőle. Később lesz vége, mint a Nagy Vaskos Könyvnek. A tanulószobává átalakított nappaliban lefektettem a jógaszőnyeget, és néha csinálok egy-két gyakorlatot, hogy újból beindítsam a vérkeringésemet. Közben zenét hallgatok, szigorúan szöveg nélkülit, legfőképp Bachot Yo-Yo Ma-val. Ez annyira megihletett, hogy leporoltam a hegedűmet (jó, jó, csak a tokot), felhangoltam, ami viszont egy húr kicserélésével is együtt járt. Ezt még nem felejtettem el, habár ment már rutinosabban is. Annak viszont nagyon örültem, hogy a szerény számítások szerint 15 éve a tokba pihenő póthúr még működőképes állapotban volt. Aztán előszedtem kottákat, és két skála után szerényen nekiestem egy Bach darabnak, amiről a vártnál kisebb ívben pattantam le. Utána még elszórakoztam pár gyakorlódarabbal, aztán megint végignyúztam Bachot. Elsőre ennyi elég is lesz. Viszont kell vennem egy kottatartót. Illetve az öregedés jeleként fölvenni a szemüvegemet, mert a kotta khm... valahogy messzebbre került az idők során.
Szóval lehet, hogy "this is the second beginning of a beautiful friendship".

Ja, este pedig haverokkal iszogatás. Mondom én, hogy diákélet.

3 megjegyzés: