NYC 2011

Valahogy megint elevett minket a fene New Yorkba, de ez nekünk jó volt.
Most nem következik olyan részletes beszámoló, mint múltkor, inkább csak úgy leírom, ami eszembe jut, à la tematikus megközelítés.

New York még mindig nagy. Őrült sokat séltáltam (13. utca - 86. utca viszonylat: 6,4 km), néha szó szerint úgy éreztem, hogy lejártam a lábamat. De alapvetően megérte, csak utolsó nap lettem nyűgös tőle, amikor mindenféle előzetes bejelentés nélkül hirtelen 27 fok lett a 86%-os páratartalomhoz.


New York még mindig sokszínű. Andris meg is bámulta rendesen az embereket, de ez amúgy is szokása.

New York még mindig fantasztikus múzeumok lelőhelye. Végre sikerült alaposabban megnéznem a MoMÁ-t. A német expresszionizmus kiállítás (az audioguide-tól eltekintve) nagyon jó volt, illetve nagyon élveztem az építészeti makettek tárlatot, és egy Looking at Music 3.0 című kiállítást. Ez utóbbi kapcsán kiderült, hogy nem vagyok már én sem egy mai csirke: kevés tizen-huszonéves volt, viszont a kortársaim és a picit idősebbek fátyolos szemmel bóklásztak. Egy srác meg is kért, hogy fényképezzem le a Beastie Boys Sabotage klipje előtt. Ó, a régi szép idők. Persze a magyar forradalmi poszterek és kiáltványok sem voltak rosszak, ott én voltam az egyetlen, aki leállt elolvasgatni minden kiállítási tárgyat.

Voltam a Neue Galerie-ban is (nem tévedés, NY-i múzeum német névvel), ahol megnéztem azt a Wien 1900 kiállítást, amiről Baselben diplomamunka írás miatt lemaradtam. A kiállítás és az épület is nagyon tetszett, egy kis európai sziget a Central Park mellett.
Ismét eltöltöttem egy egész napot a Met-ben (random képválogatás itt), ahol sajnos lehetetlenség volt bejutni az Alexander McQueen kiállításra (érdemes megnézni a videót), de bóklásztam másfelé, illetve feljutottam a tetőre:

Nézegettem múzeumpedagógusokat is. Keveset beszéltek, és sokat kérdezték a gyerekeket, akik nagyon lelkesen válaszoltak, gondolkodtak, kérdeztek:

Rá kellett jönnöm, hogy nem feltétlenül a mesterművekből lehet a legtöbbet tanulni, sokat tud adni pl. egy csendélet is (pedig azok mellett ugye mindig elmegyünk...).


New Yorkban még mindig nagyon jó dolog a Central Park. Én, az abszolút városi gyerek, már nagyon vágytam egy kis zöldre vasárnap (jelzem, csütörtök délután érkeztünk, tehát csak két és fél napot töltöttem a betondzsungelben - hiába, én sem vagyok már a régi...)

Éééééés, New Yorkban még mindig nagyon jókat lehet enni! Gergőék már igazi new yorkiként mozognak, illetve állnak sorba egy asztalért. Voltunk velük indiaiban, kínaiban (-Eszter), közel-keletiben bruncholni, svédben, japánban (-Andris, addigra már továbbment), találkoztunk fantasztikus kávékkal, forró csokikkal és koktélokkal.

Önálló gasztronómiai megmozdulásom (a Dean & Deluca meglátogatása mellett) pedig egy zarándoklat volt Katzhoz, ahol természetesen pastramis szendvicset kellett magamhoz vennem. Meg egy cheesecake-et, mert ugye New Yorkban vagyunk.

Egy kiló plusszal megúsztam ezt a kiruccanást, de jön Pétervár, Barcelona és Toszkána, úgyhogy lesznek itt még bajok.

Hatékonyság ++

Ma reggel 10 előtt elküldtem egy pályázatot egy aukciósházba, és fölhívtak a SwissRe-től, hogy interjút egyeztessenek velem (ez adminisztratív munka, nullkultúr). Tegnap is elküldtem egy pályázatot, a Fotostiftung Schweizhoz. Szóval talán mégsem vagyok annyira reménytelenül lusta az álláskereséshez :)
Hétfőn csurrant-cseppent egy új szakácskönyv is, de azért ezt most kimagyarázom: a Migros (az itteni nagy ABC-láncolat) kiadott egy szezonális főzésre buzdító szakácskönyvet, amiben vannak továbbá környezetvédelemmel, ételtárolással és sok egyébbel kapcsolatos pratikus információk is. Mivel én törzsvásárló vagyok (mint a svjáci lakosság fele, a másik fele Coop törzsvásárló), ezért kaptam egy kupont, amivel az eredetileg 29 frankos könyvet 9 frankért lehetett megvenni. A hülyének is megéri. Hát így lett nekem új szakácskönyvem. (Egy volt guglis kollegina azt mondta, hogy elhatározta, hogy addig nem vesz új szakácskönyvet, amíg mindegyik már meglevőből legalább egy receptet me gnem főzött. Ezt én akkor túlzásnak éreztem, de idő közben kezd jogos - és lassan irreális - cél lenni.)
Végezetül itt egy tegnap esti/éjjeli kép a Zsoltékkal, hogy lássátok, milyen szépek is vagyunk:

"Pihenés"

Honnan is kezdjem?
Talán onnan, hogy megint volt egy utolsó munkanapom a Google-nál, ami ezúttal annyiban volt csak bíztató, hogy délután azért volt két állásinterjúm. Eredménye még nincs, de olyan 50%-os esélyt adok neki, hogy lesz is belőle valami.
Szombaton a nagy laza szabad életet egy húszfős vendégséggel indítottuk, amire már csütörtök este elkezdtem készülni. Volt epres-rebarbarás pite, csokitorta, tökmagos pogácsa, bulgursaláta, görögsaláta, sült zöldségek, krumpli, focaccia, a többire meg már nem emlékszem. Meg persze mindenféle grillezni való húsok, kolbászok és egyéb huncutságok. Nagyon vegyes társaságot sikerült összetrombitálnunk - magyarok, Googlerek, squashpajtik, egyetemi pajtik és mindenki csatolt részei -, de eléggé jól érezték magukat. Mi is, de azért fárasztó volt, az összepakolással fél 2-re végeztünk, 3 zsák szemetet termeltünk (aminek nagy része üvegekből gyűlt össze). A szomszédok is jól bírták a kiképzést, nem szabadította ránk senki a rendőrséget.
Hétfőn már tényleg kezdődött a pihenés. Illetve... Először elmentem egy zürichi munkaügyi központba bejelenteni, hogy akkor én most nem dolgozom, majd a bankba nyitni egy speciális számlát a nyugdíjmegtakarításaimnak, onnan át a meileni munkaügyi központba, mert kiderült, hogy területileg oda tartozom. Kedden beszélnem kellett egy munkaügyis nővel, pénteken el kell mennem egy előadásra, tegnap (szerdán) fejvadásznál voltam, és beadtam még egy jelentkezést. Na erre más én is besokalltam, mondván, hogy itt pihiről volt szó. Legalább egy kicsit.
Úgyhogy ma tényleg nem csináltam semmi melós dolgot (na jó, csak átfutottam pár internetes oldalt - de nem találtam semmit). Ellenben elmentem a Starbucksba olvasgatni egy kicsit, utána pedig eltöltöttem három boldog órát a Kunsthausban. Úgyis szégyenletesen keveset használom a tagsági kártyámat. Van egy állatos időszakos kiállítás (pocsék, semmi értelme, de volt benne egy aranyos gyerekcsoport, akik tátott szájjal hallgatták Zuboly, Titánia és Oberon történetét), kóboroltam az állandó tárlaton, majd eljutottam a FotoSkulptur című kiállításra, ami hatalmas volt, és szuper. Bemutatta, hogy szobrok dokumetálásából hogyan lett egy szinte önálló forma a szoborfotózás, illetve hogy hogyan értelmezte át a szobor fogalmát (pl. hétköznapi tárgyak/szemetek makrofotója). Megállapítottam azért, hogy a magyarok igencsak komoly szerepet játszottak a fotótörténetben, nem láttam még olyan kiállítást a témában, ahol Brassai, Moholy-Nagy vagy Capa ne szerepelne. Lehet, hogy egyszer még egy nyilvános tárlatvezetésre is elmegyek, mert biztosan sokat lehetne még pluszban is tanulni.
Kultúrálódás után sikerült azért még egy kis vágyamat megvalósítani. Vettem ugyanis egy szépséges, ámde nagyon piros kabátot. És úgy éreztem, hogy ehhez egészséges lenne a megfelelő piros cipő is. És ekkor jött a gebasz: kiderült, hogy a jelenlegi cipődivat (attól eltekintve, hogy temészetesen minden boltban kizárólag szandálok kaphatók) fosszínű. A fekete-barna-szürke-sötétkék mindenféle fakó árnyalatai kaphatók. Van egy-egy piros versenyző is, amelyek vagy balerinák, vagy makkosak, vagy műanyagből készültek, vagy minimum 8 centis sarokkal büszkélkednek. De ma legyőztem a divatot, és megtaláltam az Ideális Piros Cipőt. Olyan kinis. Képzelhetitek... :)

Lustaság és vidámság

Ezen a hétvégén van az utolsó egyetemi modul. De miután pénteken nem volt jó kedvem, ezért nekiálltam főzőcskézni (paprikáscsirke, ubisali), sütögetni (szotyis kenyér). Aztán nagyon későn kerültem ágyba, és másnap reggel nem volt energiám korán fölkelni. Miután a diplomám már megvan, motivációm is a pincepadló szintjét verdeste, úgyhogy egyszerűen kihagytam az egyetemet. Helyette az erkélyen ebédeltünk, utána megnéztünk pár lakberezndezési boltot, amik mellett minden nap kétszer elmegyünk S-Bahnnal, és engem 4 év után már lassacskán érdekelni kezdett, hogy mi is van bennük, majd a Zsoltékkal sétáltunk és fagyiztunk a tóparton.
Utána a lustaság jegyében nem is akartam már annyira elmenni az egyetemi csoporttal vacsizni, de azért rávettem magamat, hogy kibumlizzak Oerlikonba. És milyen jól tettem! A 3 év legviccesebb vacsorája lett, de nagy valószínűséggel sikerült egy picit megbontránkoztatnunk a szomszédos asztalnál ülőket, és reméljük, hogy az olasz pincér nem értett mindent, különben a szervező srác soha nem mehet oda vissza. A fő téma valamiért a szex lett, és sok érdekességet megtudtunk néhány csak a saját csapatában játszó csoporttástól, illetve olyanoktól is, akiknek a kenyér mindkét oldala vajas. Röpködtek a sztorik és a pletykák. Nagyon-nagyon sokat röhögtünk, miközben az asztal másik fele igen decensen a művészetről beszélgetett. Szegénykék.

Rob, Henrik, Raini

Közben Andriska sem tétlenkedett, ő Ignacióékkal ment vacsizni, majd egy házibuliba, ahol talán valaki valakit ismert, de ez nem biztos.