"Pihenés"

Honnan is kezdjem?
Talán onnan, hogy megint volt egy utolsó munkanapom a Google-nál, ami ezúttal annyiban volt csak bíztató, hogy délután azért volt két állásinterjúm. Eredménye még nincs, de olyan 50%-os esélyt adok neki, hogy lesz is belőle valami.
Szombaton a nagy laza szabad életet egy húszfős vendégséggel indítottuk, amire már csütörtök este elkezdtem készülni. Volt epres-rebarbarás pite, csokitorta, tökmagos pogácsa, bulgursaláta, görögsaláta, sült zöldségek, krumpli, focaccia, a többire meg már nem emlékszem. Meg persze mindenféle grillezni való húsok, kolbászok és egyéb huncutságok. Nagyon vegyes társaságot sikerült összetrombitálnunk - magyarok, Googlerek, squashpajtik, egyetemi pajtik és mindenki csatolt részei -, de eléggé jól érezték magukat. Mi is, de azért fárasztó volt, az összepakolással fél 2-re végeztünk, 3 zsák szemetet termeltünk (aminek nagy része üvegekből gyűlt össze). A szomszédok is jól bírták a kiképzést, nem szabadította ránk senki a rendőrséget.
Hétfőn már tényleg kezdődött a pihenés. Illetve... Először elmentem egy zürichi munkaügyi központba bejelenteni, hogy akkor én most nem dolgozom, majd a bankba nyitni egy speciális számlát a nyugdíjmegtakarításaimnak, onnan át a meileni munkaügyi központba, mert kiderült, hogy területileg oda tartozom. Kedden beszélnem kellett egy munkaügyis nővel, pénteken el kell mennem egy előadásra, tegnap (szerdán) fejvadásznál voltam, és beadtam még egy jelentkezést. Na erre más én is besokalltam, mondván, hogy itt pihiről volt szó. Legalább egy kicsit.
Úgyhogy ma tényleg nem csináltam semmi melós dolgot (na jó, csak átfutottam pár internetes oldalt - de nem találtam semmit). Ellenben elmentem a Starbucksba olvasgatni egy kicsit, utána pedig eltöltöttem három boldog órát a Kunsthausban. Úgyis szégyenletesen keveset használom a tagsági kártyámat. Van egy állatos időszakos kiállítás (pocsék, semmi értelme, de volt benne egy aranyos gyerekcsoport, akik tátott szájjal hallgatták Zuboly, Titánia és Oberon történetét), kóboroltam az állandó tárlaton, majd eljutottam a FotoSkulptur című kiállításra, ami hatalmas volt, és szuper. Bemutatta, hogy szobrok dokumetálásából hogyan lett egy szinte önálló forma a szoborfotózás, illetve hogy hogyan értelmezte át a szobor fogalmát (pl. hétköznapi tárgyak/szemetek makrofotója). Megállapítottam azért, hogy a magyarok igencsak komoly szerepet játszottak a fotótörténetben, nem láttam még olyan kiállítást a témában, ahol Brassai, Moholy-Nagy vagy Capa ne szerepelne. Lehet, hogy egyszer még egy nyilvános tárlatvezetésre is elmegyek, mert biztosan sokat lehetne még pluszban is tanulni.
Kultúrálódás után sikerült azért még egy kis vágyamat megvalósítani. Vettem ugyanis egy szépséges, ámde nagyon piros kabátot. És úgy éreztem, hogy ehhez egészséges lenne a megfelelő piros cipő is. És ekkor jött a gebasz: kiderült, hogy a jelenlegi cipődivat (attól eltekintve, hogy temészetesen minden boltban kizárólag szandálok kaphatók) fosszínű. A fekete-barna-szürke-sötétkék mindenféle fakó árnyalatai kaphatók. Van egy-egy piros versenyző is, amelyek vagy balerinák, vagy makkosak, vagy műanyagből készültek, vagy minimum 8 centis sarokkal büszkélkednek. De ma legyőztem a divatot, és megtaláltam az Ideális Piros Cipőt. Olyan kinis. Képzelhetitek... :)