Tovább alakul

Egy hosszú hétvégét otthon töltöttünk, Andris érettségi találkozott, én pedig libahétvégéztem:

libulás Sikondán

Illetve megismerkedtünk legifjabb családtagunkkal:

Kedd este érkeztünk vissza Zürichbe, és szerda kora reggel már indultunk is Freiburgba elhozni az új bútorokat. A tökéletes bútorcsaládot amúgy a MOM Parkban a Butlersnél találtam meg. Rövid úton kiderült, hogy ugyanezek a bútorok Svájcban kétszer olyan drágák, mint Magyarországon vagy Németországban, úgyhogy a döntés egyszerű volt. Andris meggyőzte az egyik freiburgi boltot, hogy rendeljék magukhoz a cuccot, és mi majd onnan elvisszük. Erre került sor szerdán, egy Mercedes Transporter társaságában. A boltot nem volt egyszerű megtalálni, mivel az óváros kellős közepén volt, az utcatáblák gyönyörű gótbetűs csodák (de abból is a cirádásabb), tízméterenként van egy utcácska, úgyhogy a GPS állandóan le volt maradva a helymeghatározásunkkal. Végül véletlenül ráakadtunk. A boltba érve derült az ki, hogy az IKEA spéci. Ugyanis ezek a bútorok összeszerelve várták a szállítást. És totál esélytelen volt, hogy beférjenek az autóba. Végül két ember segítségével, a kartonból kicsomagolva betetriseztük őket valahogy. (Legböhömebb először be, majd szinte minden alá, tehát állandóan meg kellett emelgetni.) Végül irtó büszkék voltunk, hogy minden befért. A határon simán ment a vámkezelés, Zürichbe érve beugrottunk a Mátéért a gugliba, hogy jöjjön cipekedni. Lelkesen meséltük neki, hogy milyen ügyesek voltunk, és mesélés közben jöttünk rá, hogy egy darab bizony Freiburgban maradt. Vigasztalt a tudat, hogy úgysem fér volna be. Úgyhogy jövő szerdán megyünk egy újabb körre. (Azért nem szombaton, mert a pápa mikor máskor látogatna oda, ha nem most szombaton...)

Itt van pár darab az új szerzeményekből:

végre nem fekete könyvespolcok és olvasósarok

a vágyott tálalószekrény

Alakul

Tegnap megérkezett az új asztal

200 x 90 cm-es tömörfa apróság

ma reggel pedig meghozták az ülőgarnitúrát is

mögötte jótékony takarásban az őskáosz

Következő lépésben a falat kellene kilyuggatni pár helyen, összeszerelni az új dohányzóasztalt, majd valamikor érkezik pár könyvespolc és egy tálalószekrény. Utána pedig tényleg már csak a kiegészítőkről szól a csinosítgatás. Habár ez utóbbit tegnap elkezdtem egy IKEÁs menettel, de lesz még belőle jópár.

Elköltöztünk

De mi fizikai valónkban, egy másik lakásba. Ami a régitől 56 mp távolságra van.
Költözés előtti nap reggel 7:48-kor felhívott a költöztető cég, hogy akkor ugye holnap. 1) Én nem egészen voltam még ébren, 2) a költöztető cég neve hasonlóan kezdődik, mint az új étkezőasztalunkat szállító cég neve, 3) a költöztetős nő kemény sviccerül beszélt hajnalok hajnalán. Ebből kifolyólag én totál összekevertem az egészet, kb azt sem tudtam, hogy kivel beszélek, de abban megegyeztünk, hogy következő nap lesz az eksön. Aztán fölébredtem, és rájöttem, hogy minden OK, ezek csak a költöztetők voltak, és tényleg másnap jönnek, ahogy előre megbeszéltük.
Csütörtökön aztán be is állított 3 fickó - 2 kurd és egy másik nemsvájci -, és röpke 7 óra (plusz ebédszünet) alatt átpakoltak. Mindezt úgy, hogy én a megelőző napokban kézben átvittem a teljes fürdőszoba és konyhai berendezést. Pedig azt hittük, hogy nincs is sok cuccunk. Csütörtök estére összeállt a hálószoba, ágyastul, megtöltött szekrényestül. A kipakolás kb vasárnap estig tartott, én a könyvek rendezésében jeleskedtem, Andris vállalta az idegesítő csetreszes dobozokat és egy csomó mást is. Képek majd csak ezen a héten csütörtökön lesznek, amikorra is megérkezik az új étkezőasztal és az ülőgarnitúra. Akkor már viszonylag lakás jellege lesz a dolognak (de még várunk új bútorokat).
Elkezdtük a lakóközösségbe való beilleszkedést is, pl a Mátéék már kétszer is voltak itt vacsizni :) Szerencsére  az erkély első pillanattól kezdve használható volt, az idő pedig jó, úgyhogy kultúráltan lehetett enni, romantikus gyertyafénynél, ugyanis lámpákkal még nem állunk túl jól.

Reklám

Nővéremék blogja elköltözött, itt lehet követni a négytagú családot :)

Holnapután és tegnapelőtt

Még 2 nap, és költözünk, a lakás cafatokban. Azt nem mondanám, hogy túl szisztematikusan csinálom, minden szoba félig-meddig szét van bombázva, de még vannak is bennük cuccok. A legkulturáltabb a háló, ott a szekrényekben sokat szortíroztam, úgyhogy remélhetőleg pikk-pakk össze lehet majd rakni mindent holnap. De a vendégszoba félig üres, félig még kacatokkal teli. A nappaliban a könyvespolc nagy része le van pakolva, de azért nem minden.
Amúgy természetesen kifogásom is van, hogy miért így megy a dolog. A válasz: a dobozméret. Kaptunk egy csomó bazi nagy dobozt, amibe nem lehet akármit tenni, mert pl ha megpakolok könyvvel (főleg albumokkal) másfél köbmétert, akkor nincs az az izmos költöztető, aki azt onnan elmozdítja.
A másik kifogás pedig az, hogy hétvégén nem voltunk itthon, mert hedonisták vagyunk. A volt bécsi munkahelyemről összeszedett társaságban most volt az utolsó esküvő, amit nem lehetett kihagyni.

Voltunk 2005-ben Dél-Olaszországban, 2007-ben a mi esküvőnkre jött el mindenki, 2009-ben Párizsban volt a randi, most pedig Toszkánában. Rendesen tartottuk a menetrendet. Amúgy a banda nemzetköziségét bonyolítják a partnerek: a párizsi esküvő franciául és angolul ment, ez a mostani pedig olaszul és németül. Ja, és mivel Bini asszonysággal együtt mentünk, természetesen elkéstünk egy kicsit a ceremóniáról, így lemaradtunk a bevonulásról, de még így is maradt bő egy órányi üldögélnivaló (a szertartáshoz készített kis, kétnyelvű könyvecske 32 oldalas volt, és ebben nem volt benne a két pap beszéde az ifjú párnak...) A bulira viszont mi érkeztünk legelőször, mivel már tuduk, hogy hol van a helyszín (ott volt a szállásunk). A templomtól laza félórás kocsikázás úttalan utakon, volt is olyan vendég, aki eltévedt, és másfél óra múlva futott csak be. De a hely nagyon szép volt, egy igazi toszkán kis váracska, egy domb tetején, kilátással hasonló kis váracskákra.

Jó volt találkozni az emberkékkel,

megnézni, ahogy Wolf vőlegényt játszik, begyűjteni a híreket és pletykákat. Aztán a vasárnapot Rómában töltöttük, és sokat sétáltunk.

A hétvége gyenge oldala - legnagyobb meglepetésünkre - a kaja volt, de lehet, hogy túl sokat vártunk tőle.