2011. november 8., kedd

Hollandia 2011

2009 után ismét elevett minket a fene Hollandiába, ami ezútal az Andris szülinapi ajándéka volt. Ráadásul  nem is egy egyszerű holland út, hanem az idei squash világbajnokság került Rotterdamban megrendezésre. Ezt mindenképp ki kellett használnunk, mert ez az esemény hajlamos Pakisztánban vagy az USÁban vagy egyéb világvégi helyeken történni.
Péntek kora reggel repültünk Amszterdamba, majd átvonatoztunk Rotterdamba, ahol kisebb kóválygás után megtaláltuk a szállodánkat. A szoba még nem volt kész, úgyhogy a lobbiban várakoztunk, ahol elsőként a volt világelsővel futottunk össze, majd felfedeztünk még pár aktív játékost is. Délután busszal átvitték szerény személyünket, illetve a versenyzőket abba a színházba, ahol az üvegpályát felállították, és jött a maratoni menet - egyhuzamban 8 meccset néztünk végig, 4 női és 4 férfi negyeddöntőt. Ez az ötórai kelést tekintve különösen brutális volt.
Szombaton csak négykor kezdődött a program, úgyhogy 11-re átmentünk Hágába Antonellával és Michaellel találkozni (Anto bécsi kollegám volt). Természetesen késtek, majd amikor kikísértek délután az állomásra, hogy visszamenjünk Rotterdamba, akkor meg mi késtük le a vonatot, de ők már csak ilyenek. (Például szeptemberben Wolfék esküvőjének az elejét is lekéstük.) Megtudtuk, hogy kislányuk lesz, hogy milyen Hollandiában élni (nem elég szép az idő ;)), közben pedig bejártuk a város történelmi részét, majd egy bruncholós helyen kötöttünk ki. Visszatérve Rotterdamba megnéztük az elődöntőket, utána pedig sétálni indultunk. A Lonely Planet alapján kitaláltam, hogy hova kellene menni, csak azt a hibát követtem el, hogy gyalog mentünk, meglehetősen lelombozó környéken, majd mire a szép részhez értünk volna (ahova metró is megy, jegyünk pedig volt), addigra 1) minden elnéptelenedett, 2) mi is elfáradtunk.
Vasárnap a döntők elé még bezsúfoltunk egy kis múzeumot, megnéztük a Boijmans van Beuningen állandó kiállításá(nak egy részé)t. Nagyon tetszett a kurátori koncepció, hogy nem feltétlenül kronológiai sorrendben állították ki a műveket, hanem különféle logikai elrendezéseket követtek: volt pl egy nagy terem, ahol az itáliai és a németalföldi művészek egymásra gyakorolt hatását mutatták be, míg egy másikba azok a képek kerültek, amiket a "futottak még" kategóriába sorolt a kurátor. Nem rosszak, de nem is a legjobbak, vagy nem egy híres mestertől származnak csak egy követőjétől, esetleg túl kicsik vagy túl nagyok a témába vágó teremhez. Persze dögivel voltak a szívemnek kedves kis helyi táj- és zsánerképek. A feliratokon néha jót nevettünk, pl. egy festményről azt írták, hogy a művész általában csalódást okoz a képeivel, de ez kivételesen egy jó darab, különösen egy Rembrandttal párba állítva érdekes, úgyhogy ezt az egyet érdemes megnézni.
Múzeum után átrohantunk a döntőkre. A női elkeserítően rövid volt, a világelső úgy elverte a második helyezettet, hogy csak úgy nyekkent. A férfi döntőben az elején volt egy kis izgalom, de aztán a világelső ott is hozta a papírformát.
Vasárnap estére még átugrottunk Utrechtbe, ahol Mathijs és Taylor láttak vendégül vacsira. Nagyon jófejek voltak, mert csak szombat este írtunk nekik egy sms-t, hogy lenne-e kedvük találkozni velünk, és nem csak, hogy volt, de még készültek is a fogadásunkra. Mathijsnek dübörög az Uwéval együtt alapított cége, már négyen vannak, igaz, hogy két országban. Taylor pedig sokkal jobban megtalálta itt a számítását, mint Svájcban, sokat tanít, ezerrel tanul hollandul, úgyhogy bejött nekik a költözés. Nekem viszont a holland házak és lakások jöttek be (Antoékhoz is benéztünk): nagy belmagasság, szép nyílászárók, viszonylag kevés derékszög.
Vendégeskedés után egyenesen a reptérre mentünk (Hollandiában szinte minden félórás vonatútra van egymástól), és most először egy igazi reptéri szállodában aludtunk. Ennek megfelelően a 9:45-ös géphez Andris 8:30-kor kelt.
Hollandiába még mindenképp vissza kell térni, mert pl nem sikerült Delftbe eljutni, meg amúgy is jó hely. Már van is egy nyaralós ötletem, majd pár év múlva meg is valósítjuk.

3 megjegyzés:

  1. Rotterdam tényleg elég lehangoló hely első látásra, amennyire emlékszem, bár volt ott valami cuki sziget-szerű városrész. A kronológiát hanyagoló kurátori koncepció pedig teljesen Kanadára emlékeztet. Az ABO teljesen elképesztő koncepciókra építette a termeit... ezzel próbálták integrálni az európai művészetet és a halmokban álló kanadai képeket, bár még így is maradt tisztán vagy hat teremnyi Havas táj, Téli táj, Olvadó hó, Behavazott kunyhó, Erdei séta hóban, Hó hóval, és Egyéb havak.

    VálaszTörlés
  2. Hiányoltam fényképeket, a városokról, a lakásokról. Van csak még nincs előhívva?!:)))

    VálaszTörlés
  3. Több kép sajnos nincs, nem vittünk fényképezőgépet sem, csak élőben élveztük a hétvégét.

    VálaszTörlés