2011. december 10., szombat

Lemaradás-behozós

Itt volt Kati néni, és múlt hétvégén elmentünk St. Moritzba. (Képek majd lesznek.) Az extra enyhe és száraz időnek köszönhetően még soha ilyen barnának nem láttuk a hegyoldalakat, a síszezon egyszerűen nem tudott beindulni. Hősiesen próbáltak ugyan hóágyúval egy-egy sávban sípályát kialakítani, de ez nem győzte meg az embereket, kongott a város, egyes szállodák még ki sem nyitottak.
Viszont ez minket annyira nem zavart, jókat ettünk, sétáltunk, és vasárnap még 3300 méterre is fölmentünk a kabinos lifttel (na jó, azért bizarr volt kis retiküllel, "civil ruhában" menni). Ott persze volt hó, meg szél is, és olyan tiszta idő, hogy elvileg még a Matterhornt is lehetett látni, csak sajnos abban nem tudtunk megegyezni, hogy pontosan melyik távoli csúcs is az.
A hétvégén egy dolgot megtanultam: egy hágón kocsival átkelni alapállapotban sem olyan kellemes élmény a gyomornak, de terhesen erősen nem ajánlott. Viszafelé inkább Churig vonattal mentem, ott csatlakoztam a többiekhez.
Elutazásunk után 2 nappal leszakadt a hó.

Tegnap este voltunk hokimeccsen, ami úgy történt, hogy az Andris, aki a Grashoppers klubban squashol kapott ingyenjegyeket ugyenezen klub hokiszekciójának egy meccsére. Szerencsére voltak ott helyi haverok is, akik közben legalább a szabályokat ismertették, így egy picivel többet értettünk, de a korongot így sem nagyon sikerült követni. Minden esetre a meccs vége nagyon izgalmasra sikeredett, mivel az addig 2:1-re vezető zürichiek a sípszó előtt 2 másodperccel beszívták az egyenlítő gólt, majd az eredménytelen hosszabbítás után a második menet büntetők során kikaptak. Pech.
A stadion amúgy tele volt gyerekekkel, és a szünetben egy kicsit bemutatózott az utánpótlás csapat. Ez utóbbi abból állt, hogy nagyon-nagyon sok 5-7-éves csúszkált egy kupacban a jégen, időnként hatalmas tömegeséseket produkáltak (ehhez nem feltétlenül volt szükség a korong jelenlétére), ellenben több gól is született, mint a felnőtt meccsen.

A mai napomat menyasszonyi ruha szalonokban töltöttem, ugyanis Martin végre megkérte Susanne kezét (guglis emberek, lánykérés stílusosan a Central Parkban történt, utána gyűrű Tiffanynál vevődött). Jól szervezett német-osztrák pár lévén már meg is van az esküvő időpontja (május 18.) és helyszíne (Bregenztől pár km-re a Bodensee partján), úgyhogy ideje volt ruhát keresni. Négy szalonban jártunk, és egyre hatékonyabbak lettünk. Végül két ruha maradt versenyben, kiváncsi vagyok, melyik lesz végül a nyerő. Mindkettő nagyon szép, de szerintem van egy logikus/praktikus meg egy kevésbé praktikus, viszont ez utóbbi lenne a tuti darab.
Ja, és én leszek a tanú, majd valaki begörget a menyasszony mögött. Lesz azért back-up tanú is...

3 megjegyzés:

  1. Ezmindnagyonérdekes, de: mi a helyzet a beharangozott állással? Elkezded, nem kezded, tudják, hogy terhes vagy, stb.? Ha elkezdted, akkor mit csinálsz és hogy tetszik?

    VálaszTörlés
  2. Az állást elkezdtem, és eléggé rémes, nagyon furcsa hely. Második héten elmondtam a terhességet, harmadik héten pedig azt, hogy én inkább nem maradnék. Úgyhogy madj januárban keresnek új embert a helyemre, akit betanítok, utána pedig nyugalomban pocakot fogok növeszteni. Aztán majd kicsit később újra elgondolkozom a munkavállaláson.

    VálaszTörlés
  3. tessék mondani dec.10-e óta semmi nem történt?!

    VálaszTörlés