2012. május 19., szombat

Susanne és Martin

Megvolt a múlt heti esküvő második, templomi felvonása, amire Lochauban, a Bodeni-tó partján kerített sort az ifjú pár.
A napot egy kis kitérővel kezdtük, mert Andrisnak be kellett néznie a fogorvoshoz, de aztán irányba álltunk, és 11 után becsekkoltunk a szállodába. Itt misztikus okokból kifolyólag upgrade-eltek minket egy junior suite-be, ez megalapozta a jó hangulatot. Utána fölmentem Susannéék lakosztályába, ahol két helyi lány futószalagon készítette a frizurákat és sminkeket. Én is kaptam egy jó kis vakolatréteget a pofikámra, ami estig rajta is maradt (és persze utána komoly csiszatolás árán tudtam csak lemosni), majd felöltöztettem a menyasszonyt, és beszuszakoltam az autóba. Mindezen tevékenységek közben próbáltam megjegyezni, hogy ki kinek a mamája, testvére, nagynénje, barátnője, és kikkel kell még vacsi előtt egyeztetnem különféle megnyilvánulásaik időzítéséről.
A templohoz érve aztán megint előadtam a "legkerekebb tanú"-műsorszámomat. Ilyen minőségemben csont egyedül ülhettem az első padsorban, ahonnan a lábam sem ért le rendesen a földre. Kemény másfél óra volt...
Némi fényképezkedés után maradt egy óra pihire, majd elkezdődött az esemény koordináció-intenzív része a buli helyszínén, a tóra épített fürdőházban.


Szerencsére volt két "bűntársam", Martin tanúja és az én helyettesem, akiket lehetett egy kicsit ugráltatni. Illetve a helyettesemre bíztam az egyes beszélők/énelkők felkonferálását, aki ezt nagyon élvezte, én meg örültem, mint majom a farkának, hogy megúsztam ezt a macerát. A Landers família rímbe szedett beszédek alkotásban jeleskedett, míg Nagyék családi kórusa tiroli hangulatot varázsolt.
Képek majd lesznek valamikor, addig itt van egy fotó an én csokromról, a kis köszönőajándék-dobozkákról és a templomi programról:


3 megjegyzés:

  1. mi volt a köszönő-ajándék a kis dobozkában?

    VálaszTörlés
  2. Valami cukorral borított mandula talán, de nem kóstoltam meg.

    VálaszTörlés
  3. És azóta? Semmi kaland 38 hetesen? :-)
    A svájci egészségügyről mindent tudni akarunk majd!

    VálaszTörlés