2012. október 11., csütörtök

Dávid 4 hónapos

Voltunk vele még múlt pénteken doktornéninél, hivatalosan 6240 g és 62 cm (mi a múltkor házilag kissé félremértük, vagy - anyukám szerint - összement a mosásban).
Nagyon figyelmes kisgyerek, vak lóért nem adná, ha tudna kúszni, viszont a megfordulás abszolút nem motiválja. Majd jön egy kedves felnőtt, aki megfordítja, eddig még mindig megoldódott a probléma. Egész jól eljátszadozik egyedül is egy kicsit, de persze szereti, ha szórakoztatjuk, énekelünk vagy táncolunk neki. Egész jól megfog, és a szájába tesz dolgokat, de legszívesebben a saját öklét rágicsálja. Nyáladzik is rendesen, de még nem bizonyított, hogy jönne a foga. Hason magasra kitolja magát, ha felültetjük, akkor szépen tartja a fejét.
Október 23-tól kezdjük a bölcsis beszoktatást, tegnap voltunk bemutatkozó/bemutató beszélgetésen, ahol részletesen végigvettük Dávid életének és személyiségének minden kis mozzanatát. Remélhetőleg november 2-ára, az első munkanapomra minden simán fog menni.
Dilemmázom a hozzátáplálás elkezdésén is. Tej lenne, csak érdeklődés nincs annyira. Nap közben minden más izgalmasabb, mint az evés. A kimaradt kalóriákat ezért éjjel kell bepótolni, szóval még mindig kétszer kel. Egy betegségtől eltekintve ebből az elsőt Andris csinálja, úgyhogy nekem is jut egy picit hosszabb megszakítás nélküli alvás.


1 megjegyzés: