2013. március 22., péntek

Gasztrokulturális élmények

Holnap vendégeket várunk vacsorára, és most olyanom van, hogy marokkói fogásokat készíŧsek. Az előételhez szükségem van phyllo tésztára, amit mezei boltban nem lehet kapni. Jacktől viszont megtudtam a beszerzési hely titkát. Szerencsére nincs messze az irodától, így ebédszünetben kiugrottam bevásárolni. Vettem is tésztát, meg török kenyeret, meg csicseriborsó-konzervet, illetve beugrott a kosárba egy üveg ajvár is. Ez utóbbival konkrét terveim egyelőre nincsenek, de majd elfogy, mert finom.

Visszafelé amolyan közel-keleti hangulatban voltam, úgyhogy jó ötletnek tűnt egy libanoni kifőzdében venni valamit. Amikor a pult fölötti táblára kiírva megláttam, hogy van shawarma, elvesztem. Lehet, hogy csak mi nézünk ilyen filmeket, de aki látta az Avengerst, annak a shawarma vicces.



Ez egy Anthony Bourdain ízlésének megfelelő kaja: komplett ebéd, amiben van sok hús, csípős dolgok, meg zöldségek, hummusz/tahini, és még sült krumpli is. Mindezt tésztába csavarják, így jó kis utca étel lesz belőle.
A hely, ahol vettem, eléggé autentikusnak tűnt - konkrétan én voltam az egyetlen nem arabul beszélő vásárló, és pár perc után leesett, hogy az egyetlen nő. A fenti videót megnézve, ebből az következik, hogy én vagyok Scarlett Johansson.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése