Péntek és szombat este is a bébiszitter fektette Dávidot, mert nekünk egyéb irányú elfoglaltságaink voltak.
Andris pénteken squashversenyt nézett (nemzetközi versenyt rendezett a klubja, a világ élvonalában játszó versenyzők jöttek), én pedig Bobby Keller, az átmeneti gazdasági igazgatónk búcsúbulijában voltam. Ezt a búcsúbulit azért nem úgy kell elképzelni, mint egy sima iszogatást kis zenével. A fickó igazából már nyugdíjas, így csak 4 állással/elfoglaltsággal/kötelezettséggel zsonglőrködik. Korábban évtizedekig volt a Tonhalle gazdasági igazgatója, így a búcsúesemény is ott került megrendezésre. Először tartott nekünk vezetést a kulisszák mögött, amit én egyszer már meghallgattam, mert az egyetemen is előadott, de másodszorra is vicces volt. (És egy - természetesen későn érkezett - olasz kollegától kérdezte meg, hogy mehet-e az előadás sviccerül, nem tőlem. Ha!) Utána volt azért iszogatás-szendvicsezés. Azt követően pedig a zene Britten War Requiemje volt egy sima plusz egy kamarazenekarral, orgonával, két kórussal, két szett ütőssel. Na jó, ezt a kis költségvetásű darabot nem csak a mi kedvünkért játszották, voltak ott fizetővendégek is. A boroktól ellazultan vihorászóés a jegyből hajtogatott papírrepülővel egymást dobáló múzeumi népséget gyorsan magával ragadta a zene, és végülis nem hoztunk szégyent a jó Bobby fejére.
Szombaton Eddie Izzard estjén voltunk, aki ahhoz képest, hogy stand-up humorista, egyszál egyedül szépen megtöltötte a Hallenstadiont. (Kikerestem a Hallenstadion technikai adatait, de nem vagyok benne biztos, hogy melyik elrendezést használták. Minden esetre olyan 8-10'000 ember lehetett ott.) Visszaadhatatlan, hogy mikről hablatyolt össze, de nagyon jól szórakoztunk, a teljes észak-svájci expat communityvel körülvéve.
Íme egy részlet a turné malmöi állomásáról:
A végén még kaptunk egy kis átírt Death Star canteen-t is, ami olyan fogadtatásra lelt, mint amikor az egy turné erejéig újra összeállt Police belekezdett a Roxanne-be.
A fektetések egyébként jól sikerültek, a gyerek bő 12 órákat húzott le mindkét éjjel.
Andris pénteken squashversenyt nézett (nemzetközi versenyt rendezett a klubja, a világ élvonalában játszó versenyzők jöttek), én pedig Bobby Keller, az átmeneti gazdasági igazgatónk búcsúbulijában voltam. Ezt a búcsúbulit azért nem úgy kell elképzelni, mint egy sima iszogatást kis zenével. A fickó igazából már nyugdíjas, így csak 4 állással/elfoglaltsággal/kötelezettséggel zsonglőrködik. Korábban évtizedekig volt a Tonhalle gazdasági igazgatója, így a búcsúesemény is ott került megrendezésre. Először tartott nekünk vezetést a kulisszák mögött, amit én egyszer már meghallgattam, mert az egyetemen is előadott, de másodszorra is vicces volt. (És egy - természetesen későn érkezett - olasz kollegától kérdezte meg, hogy mehet-e az előadás sviccerül, nem tőlem. Ha!) Utána volt azért iszogatás-szendvicsezés. Azt követően pedig a zene Britten War Requiemje volt egy sima plusz egy kamarazenekarral, orgonával, két kórussal, két szett ütőssel. Na jó, ezt a kis költségvetásű darabot nem csak a mi kedvünkért játszották, voltak ott fizetővendégek is. A boroktól ellazultan vihorászó
Szombaton Eddie Izzard estjén voltunk, aki ahhoz képest, hogy stand-up humorista, egyszál egyedül szépen megtöltötte a Hallenstadiont. (Kikerestem a Hallenstadion technikai adatait, de nem vagyok benne biztos, hogy melyik elrendezést használták. Minden esetre olyan 8-10'000 ember lehetett ott.) Visszaadhatatlan, hogy mikről hablatyolt össze, de nagyon jól szórakoztunk, a teljes észak-svájci expat communityvel körülvéve.
Íme egy részlet a turné malmöi állomásáról:
A fektetések egyébként jól sikerültek, a gyerek bő 12 órákat húzott le mindkét éjjel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése