2013. június 17., hétfő

Maratoni ünnepségsorozat

Az elmúlt három napban továbbra is Dávid születésnapját ünnepeltünk. Ennyit arról, hogy ne lihegjük túl.

Pénteken a bölcsiben volt sütizés, happy birthday éneklés, amire mi is hivatalosak voltunk. Itt a felhajtáson túl az volt a nagy szám, hogy láttuk a Manót uzsonnázni, és egyedül evett. Szépen kiválasztotta magának a felvágott gyümölcsökből, ami éppen tetszett, és kisebb-nagyobb veszteséggel megette. Így péntek óta itthon is eléggé sokat eszik egyedül, persze főzeléket nem, de komoly gyümölcsmennyiség fogy.

Szombaton hetedhét országra szóló buli volt a Park im Grünében, ahol együtt ünnepeltünk Marina (júni 8.), Dávid (júni 11.) és Emma (júni 14.) első szülinapját. A lányok szülei is a Googlenál dolgoznak, sőt, régebben egy csapatban dolgozott a három apuka. Voltak még más vendégek is, igazi bábeli zűrzavar volt, angolul, oroszul, románul, magyarul és lengyelül beszéltünk a gyerekekhez, akik között 10 napostól hat és fél évesig minden korosztály képviseltette magát.
balról Lara, Marina, (anyukája ölében) Adam, Emma, Kevin, Dávid és Timon
Vittünk sok-sok kaját, salátákat és mindenfélét, én pedig készítettem egy babatorrtát és egy felnőtt verziót is. Előbbi egy nagyon egészséges banánkenyér, de belecsempésztem csokidarabkákat is, mert nem szülinap a szülinap maszatos arcok és kezek nélkül. A sima torta gyümölcsös-mascarponés volt. A gyerekek jókat játszottak, a lányok már kézen fogva sétáltak, Dávid pedig az idő nagy részében evett:
kitartóan fogyaszt
A maraton vasárnap folytatódott, délután a Szalay család egésze, és a Terék család fele jött hozzánk ünnepelni:
"Melyik ajándékkal is kezdjem?"
A hétvége folyamán a szülinapos kapott könyvet, tornyot, húzogatós-csörömpölős játékot, napozó kalapot - azt sem tudta, hova kapja a fejét. Tortázás és ajándékozás után volt hatalmas játék, bújócskázás, rohangálás, sikongatás, aztán pedig minden fronton nagy kidőlés.


Ezek után nem csoda, hogy Dávid ma a bölcsiben alvási rekordott döntött.

1 megjegyzés:

  1. Éljen, éljen! Nagyon aranyos! Főleg az evős képen. És nagyon ügyes, hogy egyedül eszik.

    VálaszTörlés