Zajlik

Avagy kissé szívóágon

Andris vasárnap kissé tönkretette a jobb bokáját (részleges szalagszakadás vagy szalagnyúlás, ki tudja), úgyhogy egyelőre sínben van, nem tud ráállni, és mankóval közlekedik. Kapcsolatunk új szintre lépett, mivel minden este be kell adnom neki egy vérhigító injekciót. Ezt elvileg magának is adhatná, de inkább engem bízott meg a feladattal. Én meg szépen beledöföm, nekem aztán nem fáj.
Két itthon töltött nap után ismét elkezdett bejárni dolgozni, amely mozzanat egy sofőrt is igényel. Tegnap Máté vitte, végülis egy helyre mennek, Máté viszont ma szabin volt, úgyhogy a nap így nézett ki: reggel a bébiszitter küldött egy sms-t, hogy késik, mert lerobbant a villamos. Jól kezdődik. Végül csak 15 percet késett, akkor Andrissal "elrohantunk", az urat befuvaroztam a Google-ba, ott letettem az autót, átvillamosoztam a munkahelyemre (úgy ítéltem meg, hogy így lesz gyorsabb, mint átvágni a teljes belvároson). Munka rohamtempóban, haza leváltani a bébiszittert, gyerek ébredése után kis játék, 4-re vissza a Google-ba fölvenni Andrist, akinek ma rövidebb napja volt, onnan játszóház, majd haza. Sima ügy.
Ma este már csak egy vendég jön hétvégére, de apukám javaslatát követően át fogunk állni rövid távon a kajarendelésre, hogy túléljem ezeket a heteket.
Közben Dávid cuki, mondogatja, hogy "man-kó, man-kó", és el tud szaladni apukája elől.