Mostanában egész sokat írtam róla, úgyhogy nagy újdonságokkal nem tudok szolgálni.
A legizgalmasabb, hogy tegnap a bölcsiben nekiállt németül beszélni, persze még össze-vissza, ami csak eszébe jutott, de az a lényeg, hogy teljesen megértették a mondandóját. Remélem, hogy ezzel a második nyelv robbanása is megkezdődött. Minden esetre jó ötlet volt kérni pár hete egy beszélgetést a bölcsiben, ahol fő téma volt Dávid nyelvi fejlődése. Végre leesett a gondozóknak is, hogy nem egy későn érő gyerekről van szó, hanem otthon egy másik nyelven már eléggé jól elkommunikálgat. Így aztán kezdtek rá bent is nagyobb figyelmet fordítani, segítenek neki megnevezni dolgokat, aminek szépen alakul is az eredménye.
Az új szellemi kihívástól jobban el is fárad a bölcsiben, néha "totálkárosan" hozzuk haza, de aztán hétvégén nagyokat alszik. Azt is megfigyeltük, hogy a csoportban nagyon jól viselkedő gyerek itthon aztán kiereszti a fáradt gőzt, és néha kicsit nehezen lehet bírni vele, semmi nem jó, nagyon akar valamit, csak nem tudja, mit.
Játékokban most a labda vezet magasan, imád focizni, nekifutásból eléggé pontosan rúg. Kézzel is egész ügyes, a játszóházban be tudja ügyeskedni a feje búbja magasságában levő kosárba a ladbát. Még nem dobja be, az lesz a következő lépés. A roller és a motor pihennek, most futni sokkal érdekesebb.
Az esti ceremóniába végre beépült a rendes mesélés, ül az ölünkben, lapoz, és kommentálja Maszat vagy Boribon kalandjait. Minden gyerekhez hasonlóan ő is odavan a Maszkabálért, kedvence a Tigris ("sárga, fekete, tigris, nála erősebb nincs is"). Az albumot eleinte "nagykabát"-nak hívta, már meglévő szókincsébe ez illeszkedett. Aztán ez hamar lekopott, és átvette helyét a jó cím.
Ma végre átrendeztük a gyerekszobát, egész problémamentesen befért még egy ágy. Most így néz ki:
az ajtó felől
két ágy - te jó ég, mi lesz ebből?
A szekrényben is adódott extra hely:
50-56-os ruhák betárazva jobbra, balra a 62-es szett első fele/harmada, ezen még dolgozom
Ezen kívül most hétvégén nyílt meg a rapperswili Knies Kinderzoo, amit egy cirkusz tart fönt. Nem túl nagy, garantáltan lehet látni az állatokat, akik garantáltan hozzászoktak a látogatókhoz/gyerkekhez. Van állatsimogató, fókashow, illetve nagyobbak ülhetnek elefánton és tevén.
A mai nap tiszteletére vettem egy csokor tulipánt (na jó, ezt amúgy is szoktam, pont mostanra hervadt el az előző csokor), este pedig Adrianával kimenőm volt. A helyi legnagyobb könyvesbolt hálózat szervezett mindenféle kis nőnapi programokat, mi az angol nyelvűben voltunk. Itt mindenféle egészséges (alkoholmentes) koktélokat lehetett iszogatni, illetve egy félig brit, félig japán lány által készített cukormentes sütiket kóstolni. Később egy rövid előadást is tartott arról, hogy ő hogyan talált rá a cukormentes diétára, és ez miért egészséges. Ez egy picit deprimáló volt, úgyhogy nem is hallgattuk végig, helyette beszélgettünk, illetve könyveket nézegettünk. Végül ő mindenféle lakberendezési kiadványokkal, én pedig az új Rutherfurd könyvvel gazdagabban távoztam. (Nem is tudtam, hogy írt egy új könyvet...)
Lassacskán kezdünk készülni a család bővülésére. Pl. tegnap lemértem a gyerekszobát és az összes berendezési tárgy méretét, és most (papíron) igyekszünk kisakkozni, hogy hogyan fog beférni a plusz kiságy. Amit lassacskán össze is kellene szerelni - ezáltal megszüntetve Dávid kedvenc szobai lépcsőjét, amiként a bontatlan IKEA doboz eddig funkcionált. Azonnal mínusz pont a kistesónak.
Ezen kívül megérkeztek az első 50-56-os ruhák is, ezúttal a pakkban benne maradt pár rózsaszín darab is. Ehhez még egy picit hozzá kell szoknom, de alapvetően aranyosak. Én is beruháztam egyetlen darabra (a hatalmas 62-es méretben) - nagy lelkesedéssel kezdtem bele a nézelődésbe, aztán valahogy mindent túl pinknek, fodrosnak vagy helókittisnek ítéltem. Végül találtam egy aranyosat. Ezen kívül egy kolleganőm kötött egy kis pulcsit, habár ez egyelőre Dávidra lenne jó, neki viszont talán egy picit túl lila-rózsaszín. Íme a kincsek:
Nem csak a pulóver, hanem a doboz is házi gyártmány, jobbra a nagy küzdelmek árán kiválasztott ruhácska
Dávid mindeközben folyamatosan dumál, a szerkezet általában sok-sok saját nyelven való karattyolás, majd a mondat végén egy általunk is értelmezhető szó. Néha meg olyat mond, hogy "hová tűnt a motor?" Jó megfigyelő is: Andris múlt héten elutazott pár napra, és szombat éjjel ért haza. A farmerját a nappaliban ledobta, ezt Dávid másnap reggel észrevette, ls mondta, hogy "apu nadrágja". Szerencsére fölébreszteni nem akarta.
Nagyon udvarias, egyik kedvenc szava a "köszönöm". A játszótéren mondjuk egy másik anyuka visszarúgja neki az elgurult labdáját, én mondom, hogy "danke", mire ő kijavít, hogy "danke schön". Most már svájciul is elszaval háromig, mondja, hogy "uufpasse!" (aufpassen) meg gumpi (ez az ugrálás helyi megfelelője, a bölcsiben a matracos-vadulós szoba a Gumpizimmer nevet viseli). Az ugrálás vagy leugrás amúgy is nagy kedvenc, és egyre magasabbról kisérletezik. Néha ettől kicsit szívrohamot kapunk, de szerencsére eléggé ügyes (legalábbis jól tud esni, ha nem sikerül a landolás).
Felmászni is bárhová - a kreuzplatzi játszótér favára engem is fitten tart, mert ott Dávid után megyek a függőhídon való átkelés miatt. A kötéllétrán való fölmászás és az esetek egy részében a csúszda is megy egyedül.
Közben a munkahelyemen őrület van, sok a meló, pluszban át akarnak minket szervezni, de ez a projekt döcög (mi nem siettetjük, mert nem látjuk értelmét, a főnök agylövése). A hónap végén nyílik egy új kiállítás, amiből én kimaradok, de azért elmegyek a tárlatvezetőknek szervezett bejárásra, mert biztos érdekes lesz. Viszont az idegesítő dolgokkal már nem foglalkozom, lélekben kicsit kevésbé vagyok ott. Majd szeptembertől újult lelkesedéssel belevetem magam a múzeumi macerákba, most lehúzták a függönyt a hormonok.
