2014. május 30., péntek

Ella hathetes

Újszülöttmentes övezet lettünk! Ez a korosztály ezen túl csak vendég formájában fogja magát nálunk képviseltetni - hál' istennek. Nem az én műfajom, na.
Ella amúgy éjszakánként nagyon jól viselkedik, ha egyszer lebirkóztam, akkor onnantól kezdve általában két rövid etetéssel abszolválható a feladat. Most már hajnalban sem akar fölkelni.
A nap közbeni alvások ennél problémásabbak, próbálkozom ilyen-olyan napirenddel és hurcolászási/altatási módszerrel. Alapvetően délelőtt elmegyünk, mert Dáviddal is akkor vannak programok, jó, ha hozzászokik ehhez a ritmushoz. Viszont ha hordozóban van, akkor végigszunyálja az egészet, és délután nem alszik (tegnap délután 1 és este fél 9 között kétszer fél órát aludt). Ma babakocsival mentünk el, ebben éberebb, többet nézelődik. Most érdeklődve várom az eredményt.
Ma kiderült, hogy sajnos vendéglátóipari egységhez még fiatalka, max. hordozóban egy starbucksozás megy (az is valami!). De pl a Schoberben egy ráérősnek tervezett brunchból az lett, hogy Anyuval felváltva ettünk, a másik pedig hurcolászta a kis hölgy hátsóját, hogy ne üvöltsön. Ő maga nem óhajtott táplálkozni, talán a hasát fájlalta.
fej-emelési hátizomerősítő gyakorlatok
elkészült az első útlevélképe

4 megjegyzés:

  1. Nagyon jó a kép!
    Kicsit vöröses a haja?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem, igazából nem vöröses, hanem barna, csak még nem olyan sok, úgyhogy szerintem inkább a bőre látszik át.

      Törlés
  2. Érdekes, nekem a hat hét nem jelentett mérföldkövet. Az első hét hónap teljesen homogén volt, egy szoptatott babával, aki nem mászott, és bárhol elaludt. A hozzátáplálás-kúszás kezdete volt éles határvonal.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Dávidnál volt érzékelhető változás, remélem, hogy Ellánál is lesz. Az én gyerekeim nem igazán azok a bárhol elalvós típusok, de azért fejlődőképesek. (Dávid szerintem mióta csak nap közben egyszer alszik, tehát úgy egy éve, ezt az alvást mindig ágyban töltötte, többnyire a sajátjában.)

      Törlés