2014. június 5., csütörtök

Megfutottuk

Ellával ma kicsit sűrű programot bonyolítottunk, de egész jól viselte.
Délelőtt Bernben voltunk. Sikerült persze a tervezettnél sokkal később indulnunk, de szerencsére a konzulátuson nem kellett várni. Nagyon kedvesek voltak, segítettek mindent kitölteni a magyar anyakönyvezéshez és útlevélkérelemhez, én pedig el is vonulhattam egy másik helyiségbe szoptatni. Tökéletes külképviselet lenne, ha még egy WC is rendelkezésre állna...
néha aludt is az autóban
Hazaérve csak még egy gyors etetés fért bele, és mentünk is a gyerekorvoshoz, mivel úgy láttam, hogy Ella nem hízik eléggé. A doktornő megvizsgálta, lemérte, majd megnyugtatott, hogy a kicsi megfelelően gyarapszik (most 3880 g). Azt mondta, hogy a hasfájós gyerekek bizony rapszodikusan esznek, nap közben nem alszanak jól, és hogy a saját lányánál sem tudott mást tenni, csak kibírni ezt az időszakot. Mondta, hogy Ella ráadásul nagyon éber és érdeklődő kisgyerek, úgyhogy valószínűleg nem is akar semmiről "lemaradni".

Csak hogy Dávid se maradjon ki a krónikából: megörökölt Brumitól egy csomó ruhát, úgyhogy ma reggel lelkesen öltözködött (ami mostanság nem feltétlenül a legegyszerűbb művelet), a pulcsit ő választotta ki a pakkból:
Brúnónak öltözve

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése