Még nem tudom, de eddig jó

Hát megvolt a híres-neves interjú is, ami rövid volt, de kellemes. Az igazgató emlékezett rám, és úgy tűnt, hogy örült, hogy jelentkeztem nála. Gyorsan megbeszéltük, hogy mikortól érnék rá, emnnyi időre gondoltam, és milyen területen szeretnék tevékenykedni. Mint kiderült, kiállításszervezésen (túl) sokan vannak, viszont a gazdasági/menedzsment részlegeken kevesen, ezért ott lenne érdemes bekapcsolódni a munkába. Először velem akarta megbeszélni a dolgot, hogy érdekel-e (persze, hogy érdekel, minden érdekel!), ezek után következik egy beszélgetés a menedzsment vezetőjével. Aki azonban pillanatnyilag éves polgári szolgálatát tölti a hadseregben, tehát 35 év alatti pasi. Hívjatok csak Sherlocknak. Szóval a sztori két hét múlva folytatódik kb., de úgy tűnik, hogy szeretnének nekem munkát adni, csak még azt kell kitalálni, hogy mit. Első nekifutásra, és mivel ez gyakorlat, minimum 6 hónappal indítunk, de lehet több is.

És ha már írok, beszámolok a hétvégéről is. Szalma voltam, mivel Andris elment két napra síelni Klostersbe, így én készülgethettem a mai beszélgetésre. Végülis a dologból az lett, hogy mindkét nap jelentős részét, összesen 9,5 órát a Landesmuseumban töltöttem, és nagyon élveztem a dolgot. Jegyzeteltem a kiállításokon, úgyhogy most eléggé penge vagyok svájci történelemből. Alig főztem, csak egy kukoricaleves és egy sajtfelfújt készült, meg némi csirkeszárny. A sajtfelfújtnak az volt a mélyebb lelki oka, hogy kezdett komolyabb mennyiségű, három különböző fajta sajt megszáradni a hűtőben, úgyhogy gyorsan lereszeltem, fűszereztem, összekevertem 3 tojássárgájával, egy kis felaprított kolbásszal és sok hagymával, majd beleforgattam ugyanazon három tojás fehérjéjének keménnyé vert habját, a tetejét paradicsomkarikákkal díszítettem, és megsütöttem. Eléggé jó lett, passzol hozzá a csemegeuborka.

Luzern, csűr, farsang

Miután három évig nem vettünk tudomást a luzerni farsangról, tegnap végre megtört a jég, és belevágtunk a hatalmas (mintegy ötvenperces) útba.
A sztori tipikusan kezdődik: cherchez la femme! Andris squashcimborája, Ignacio Luzernben dolgozik, de Zürichben lakott, azonban beleszeretett egy luzerni lányba, úgyhogy átköltözött. És mivel jó spanyol lévén Igancio szereti a társaságot, összecsődített egy csomó embert farsangolni. Természetesen evéssel kellett kezdeni...
A helyet nem volt valami könnyű megtalálni, szerencsétlenkedtünk is vele rendesen. Majd egy új svájci szó megtanulásával (Schüür = csűr) egyszer csak ott voltunk. Részleteket ne kérdezzetek, top secret... Az ajtón belépve (kiírás: "csak tagoknak") egy rendes vidéki, lepukkant, kőpadlós vasúti restit találtunk, ahol spanyol TV ment, és furcsán néztek ránk, idegenekre. Gyorsan elmagyaráztunk, hogy mi igaziból Ignacióval vagyunk, erre leülhettünk. Később megérkezett spanyol hősünk is, és utána varázslatos gyorsaasággal jelentek meg asztalunkon a különféle tapák: tortilla, sült csirkeszárnyak, spare ribs, chorizo, polip, tintahalkarikák, kis rákok pucéran, nagyobb rákok fejestül-mindenestül. Mindehhez jó sok kenyér, rioja (elvetemülteknek sör), végül carajillo, ez kávé cukorral egy "kis" snapsszal. A csésze aljára kerül a cukor, rá az alkohol, ezt meggyújtják. Vagy elkevergeted benne a cukrot és hagyod még égni, ezzel mérsékelve az alkoholtartalmat, vagy azonnal nyakonöntöd kávéval.  Az arány kb. 1:1. Állítólag Spanyolországban a munka előtti kávé nem rikán ilyen szíverősítő. Desszertnek a húszfős társaság megosztozott 10 crema catalanán (=creme brulée, gebrannte creme, cambridge cream... valamiért mindenki magáénak érzi), mert annyi volt.
Alkohollal megfelelően átitatva vágunk neki a városnak, ahol tényleg teljes az őrület. A luzerni farsang tradicionálisan az első napon hajnali 5-kor kezdődik, állítólag tele van a város akkor is, majd kb. két hétig tart. Az emberek 90%-a beöltözik, és nem csak úgy tessék-lássék, hanem nagyon komolyan eldobják az agyukat: szokatlanul nagy a királyok, apácák, démonok és beazonosíthatatlan lények aránya. Van egy lépcsőzetes dobogó rezesbandáknak, akik kb. húszpercenként váltják egymást, vannak jobbak, rosszabbak, de mind nagyon lelkes, és mindegyik csapatnak egységes jelmeze van, amelynek feltétlenül része egy kb három emberi fej nagyságú maszk. Íme egy lopott kép:

A zenészek cseréje komoly látványosság, az új társaság nagy csinnadrattával vonul be, és veszi át a régiek helyét. Ezen kívül is zene szól midnenhonnan, mindenki táncol, eszik, bulizik, hülyéskedik, akkor is, ha mindehhez -10 fok van.
Vissza kellene még mennünk egyszer, és akkor végigsétálhatnánk a belvároson, hogy lássuk az őrület teljes kiterjedését. Egyre jobb befektetésnek tűnik híres-neves neonzöld parókám...

Megérkezett!

A motivációs levelem minden bizonnyal megérkezett a Landesmuseumba, sőt, el is olvasódott, mert hétfőn megyek interjúra! Úgyhogy kéretik folytatni, illetve ha még lehet, fokozni a drukkolást! Az eredményről majd beszámolok.
Ezen kívül két jó dolog is fog történni a közeljövőben:

1. most hazamegyek, és csinálok valamilyen gombócot (a Migros mélyhűtőpultjában lapuló gyümölcsválaszték majd eldönti, hogy milyet)
2. holnap este megyünk Luzernbe karneválra, illetve előtte egy titkos spanyol étterembe, még az is lehet, hogy lakásétterem-szerű lesz, meglátjuk

Elküldtem!

Elküldtem végre a sokat halogatott levelet a Landesmuseumba. Én, Andris, Anyu és Apu egy hétig dolgozott rajta - remélem, hogy legalább elolvassa a címzett, és értékeli födöntúli szépségét. Aztán ad egy állást.

A másik hír, hogy volt megint negyedéves értékelő beszélgetésem a főnökömmel. Aki - surprise, surprise - azt mondta, hogy már majdnem a kiemelkedő kategóriába kerültem, de azért még mindig nem. Kb. egy éve ez megy, és lassacskán mindegy is lesz, mert legalább három negyedéven keresztül kiemelkedőnek kell lenni ahhoz, hogy előléptessenek. Remélem, hogy addig már nem tart nemzetközi informatikai karrierem.

Harmadik hír, hogy egy volt csapatom elment az áltlam még tavaly szervezett (de hóhiány miatt idénre halasztott) iglu-építésre, és a képek alapján ez nagyon jó buli volt! A bátrabbak az iglukban is aludtak, és az egyik kollega stílszerűen a huskyját is elvitte. Sok-sok kép ömlesztve itt, egy meg itt:

Kénytelen leszek elmenni egy jéghotelbe, vagy rávenni pár embert, hogy építsünk sajátot.

Fontossági sorrend

Le akartam menni ebédelni, de egy nagy rendezvény miatt tele volt a menza látogatókkal. Idegesen visszajöttem az asztalomhoz, és nagy durcásan elkezdtem a BBC híroldalát olvasni. Aztán megtaláltam ezt, és helyretett.
Már annyira éhes sem vagyok.

Hétvégi gyorsjelentés

paprikáskrumpli
zöldborsófőzelék rántotthússal
kakós csiga
bónusznak olajbogyós-rozmaringos kenyér

Péteken 40 perc szobabiciklin, 20 perc valami nemtommilyen gépen (az is combos), és közte kis jóga. Na jó, azért a biciklin szakácskönyvet olvasgattam, hogy elviselhető legyen.

Szociális élet

Szerdán Vandával elmentünk kultúrálódni az Operába, sőt, balettelőadásra! Egy absztrakt darab helyett a Szentivánéji álmot választottam. Amúgy vegyes műfajú előadásnak nevezném, mivel a darabon belüli színdarabot színészek játszották, tehát még jobban elkülönült a szerelmesek és tündérek világától. Valaki nagyon jó húzásként a Royal Shakespeare Company és a National Theatre művészeit hívta meg,a  végeredmény zene volt füleimnek. Maga a koreográfia jó unalmas volt: ha örülnek egymásnak, akkor ölelkeznek, ha nemszeretem van, akkor teátrálisan eltaszítják egymást. Egyedül Puck villogott, de annyira domináns is volt, hogy az első felvonás végére jöttem rá, hogy nem ő Oberon... Összességében azért jó volt az este, és örülök, hogy elmentünk. Olyan ez a balett-dolog, mint a történeti és néprajzi múzeumok: elvből nem a kedvencem, de ha rászánok egy kis időt és figyelmet, akkor élvezem.
A közös, de kevéssé interaktív élményt aztán még egy bő háromórás beszélgetéssel fejeltük meg.
Tegnap Petraával mentünk vacsizni. Ez így nagyon egyszerűen hangzik: az ember megbeszéli, hogy lesz vacsi, esetleg asztalt is foglal, aztán odamegy. Hát ez nekünk olyan háromnegyed év alatt jött össze :) De a lényeg az, hogy végülis sikerült! Petra keletire vágyott, aztán specifikálta kínaira. Ezzel kihúztunk az addigi indiai-thai-irányú terveket. Chloe talalta meg elvileg Zürich legjobb kínaiját, ahol rendesen főznek, csak egy picit butítják le az európaiaknak. De legalább nem úszik minden ragacsos-édes szószban. Amúgy a hely tulajdonosai és szakácsai szecsuániak, tehát vigyázni kell a csípős ételek rendelésével.
Itt is nagyon jót beszélgettünk, és azt hiszem, szereztem még egy rajongót Adam Cooper hátának...

A héten egy kicsit mozogtam is: rávettük magunkat, hogy elmenjünk kedden táncra (szabad gyakorlás), illetve nem kis kutató hadjárat után rábukkantam az edzőcipőmre, és ma le fogok menni itt az irodában a konditerembe. Csak aztán nehogy úgy járjak, mint Bridget Jones ;)