Gyógyír

Tegnap nagyon ramatyul voltam, fájt a fejem, mint a fene, és már azon gondolkodtam, hogy hazamegyek nap közben, mert biztosan elkaptam az Andristól a nyavalyát. Aztán fél 6-ig így is kihúztam, bevásároltam, majd hazaérve bevettem magam a konyhába, hogy főzzek a beteg embernek házikosztot (húsleves és pörkölt), mert az biztos jót tesz. Hát neki nem tudom, de nekem jót tett! :)

Szóval bárkinek bámi baja van, tessék főzni, minden rendbe jön.

Wien, Wien, nur Du allein

Hétvégén Bécsbe evett el minket a fene, pontosabban az én egyetemi kurzusom, mert egy modult oda szerveztek. Andris pedig jött barátkozni. No nem velem, hanem a Baráékkal, akik beillesztettek a táncrendjükbe úgy, hogy még náluk is tudtunk lakni. Nagy ám ott a rotáció! Előttünk voltak a Bakiék, utánunk jött a Riti mamája, őutána pedig az Avar Eszterék. Nem nagyon áll üresen a vendégszobájuk.

Már szerda este megérkeztünk, mert elvileg úgy volt, hogy csütörtökön Robert táncol az Operaházban, de aztán mégsem. Helyette csütörtökön délután a Wittgenstein-házban vezettek körbe, ahol nem a ngy filozófus lakott, hanem ő tervezte a nővérének. Nagyon furcsa hely, jelenleg a bolgár kultúrintézet lakik benne, úgyhogy tele volt épp ronda műtárgyakkal. De igazából nem ezért furcsa, mert ezt bármelyik szerencsétlenebb kultúrház tudja, hanem házként ... khm ... különleges. Talán a sterilsége volt a legérdekesebb: nem voltak benne soha függönyök és szőnyegek, hanem nagy, fényesre csiszolt, majdnem fekete járólapok borítják a padlót (manapság nem fényesek már), függönyök helyett pedig a padlóból felhúzható, fényes fémylemezekkel lehetett eltakarni az ablakokat. Szóval esténként szépséges, csillogó-villogó koporsóban érezhette magát a szerencsétlen delikvens. De állítólag a nővérnek tetszett, több évtizedet élt benne.

Csütörtök este az előprogram egy jó kis heurigerrel folytatódott, ami ugyan sajnos nem Grinzingben volt (mert akkor gyalog is haza tudtam volna menni), de azért így sem bántuk meg. A bor eléggé jó volt, de még jobb volt a must (bécsieknek csak Sturm, a svájciak Suusernek hívják), és isteniek voltak a kaják. A klasszikus büfés rendszer ment: kajáért ki kell menni a pulthoz, és helyben ki is fizetni, bort viszont pincrek szolgálnak föl. Voltak mindenféle húsok, csülök is, meg kencék, meg sajtok, meg savanyúságok. És lettek volna desszertek is, de odáig már nem jutottunk el.

Pénteken kezdődött maga a modul, tulajdonképpen egy sorozat első része, ami művészek és műveik kapcsolatáról szól. Az elsőt kortárs zeneszerzőknek szentelték. Jájjj. Na van a művészetben valami, ami igazán rémes, akkor az a kortárs zene. Az úgynevezett "komolyzene". Jobb esetben viccesen idgesítő, rosszabb eseben csak idegesítő. De nagyon. Valaki elhitette ezekkel a szerencsétlenekkel, hogy a harmónia ciki dolog, nagyfiúk olyannal már nem foglalkoznak, mert attól nőne a hallgató számára az élvezeti érték. És akkor talán bekukucskálhatnak az elefáncsont-tornyunkba, amit tisztességes művész nem tolerálhat. Azt is a fejükbe vették, hogy nagyon idejétmúlt dolog egy hangszerből olyan hangokat előcsalogatni, amire eredelieg tervezték. Úgyhogy egy vonós hangszert ütni kell, egy elektromos hangszerből ki kell húzni az áramot, egy ütős hangszerre pedig ételmaradékokat kell dobálni. Aztán a végeredmény mindennek megfelelően is hangzik, és akkor elégedettek vagyunk, mert annyira innovatív, és határokat átdefiniáló művészek vagyunk. Továbbra is jájjj.

A fentieknek megfelelően borzasztó unalmas volt az első két nap, akármennyire is próbáltuk élvezni. Találkoztunk 4 zeneszerzővel, akikkel egy zeneműkiadó, illetve egy zenekritikus beszélgetett. Ez a pódiumbeszélgetéses forma sem segített, mivel senki nem mert belekérdezni, viszont a 3-4 profi zenészen kívül senki nem értette, hogy miről van szó. Az én 11 éves hegedűs és 10 éves szolfézs múltam messze nem volt elég. Íme egy kotta...

Ha valakinek nem lenne a napnál is világosabb, ez egy zongoradarab, Roman Haubenstock-Ramati tollából. Vagy ecsetéből. Képnek nem néz ki rosszul végülis...

Ürömben öröm, hogy a Hofbrgban volt a bázis, és szünetekben nézegethettük a Michaelerplatz nyüzsgését (a kockás cucc galambháló, kicsit zavarta a kilátást):

From EMAA Wien 2009

Szombat este házikoncert volt a kurzusigazgató lakásában, aminek egyetlen hátulütője az volt, hogy ott is kortárs zenével bombáztak. De minden más szuper volt! A lakás a harmadik kerületben van, hatalmas, nagypolgári hely, amiből mi a tágas előszobán kívül "csak" 4 szobát láttunk, ezeken kívül vannak még ugye a magánélethez tartozó helyiségek.

From EMAA Wien 2009

Nyolcvan vendég volt, ennek megfelelően külső céget kértek fel az étkeztetés megoldására. Először voltak kis falatkák meg fehérbor, utána jött a koncert, ami kb 50 perces volt, szóval kibírható mennyiség, aztán pedig érkezetta kaja. Rendes melegétel volt, többféle hús, meg köret, meg saláta, sőt, a paprikáscsirke valami vicces változata is felbukkant egészen rendes nokdelivel. Hiába, Bécs igazából Magyarország. Desszertnek kaptunk almás illetve túrósrétest, és volt Toblerone-krém is (megtévesztően olyan, mintha csokimousse lenne, de vannak benne nugátdarabok meg még egy-két furfang, ami egy Toblerone csoki kelléke). Az evésen kívül még jót is beszélgettünk, annak tudatában különösen ráérősen, hogy éjszaka óraátállítás volt, tehát egy órával többet lehetett aludni. Andris jófej módon értem jött a Baráék kocsijával, és egy kis kitérővel mentünk haza: út közben megtekintettük a T-Systems épületét, majd elkanyarodtunk a Karolinengasse felé, onnan vissza a Prinz-Eugen-Strasséra, hogy az ESPI-nek is integessünk távolról, majd a Ringen Grinzing felé vettük végül az irányt. Egy kis nosztalgiázás jól esik.

Apropó ESPI: az esküvőnk óta először végre sikerült a Dinával is találkoznom, és nagyon jót beszélgettünk egy új, trendi helyen a Freyungon. Az ESPI-ben nagy változások történtek, és meglepő módon úgy tűnik, hogy egy egész érdekes munkahely lett belőle. Mindez az új főnöknek köszönhető, aki mostanra azt is elérte, hogy kirúgják Michelt, a világ valószínűleg második legbutább emberét (fenntartva a lehetőséget, hogy van egy nála butább is valahol (Lilli Palmer után szabadon)), aki riasztó módon a pénzügyeket intézte. Ezen kívül teret enged az emberek kreativitásának, nem úgy állhozzájuk, hogy ő a főnök, és az össze többi tulajdonképpen titkárnő, akikre tudományos munkát nem lehet bízni. Állítólag a hangulat is nagyon jó, azt hiszem, ez lehet a legnagyobb váltzás. Amikor én voltam, akkor mindeki csak jammerolt, és sajnos joggal.

A tanítás harmadik napja volt a legérdekesebb. Akkor is egy zeneszerőt üdvözölhettünk körünkben (aki előző este totál beszívva kóborolt a Brunner-lakásban), de ő sokkal jobbfej volt, lehetett vele vitatkozni, és nem feltételezte, hogy mindenki ért a zeneszerzéshez. Vasárnapra pont ő kellett, hogy ne aludjunk el. Amúgy aznap gyönyörű idő volt, és kimentünk a cspattal ebédelni a Palmenhausba, ami ilyen szépséges:

From EMAA Wien 2009

Mindeközben az Andris a Ritiéknél volt. A Bara a hetet Orlandóban töltötte egy konferencián, péntek este jött haza. Közben Balázs megbetegedett, úgyhogy nem voltak idilli állapotok. A csütörtöki nap olyanra sikeredett, hogy délután a Riti és az Andris közösen gondolkodtak el azon, hogy mi hogyan kerüljük el agyermekvállalás hibáját. Azért péntekre, és főleg a hétvégére javult a dolog. Péntek este amúgy volt szerencsére egy szabad estém, és jó kis raclettezést csaptunk. Az olvadt sajtnál nincs is jobb! Én kimaradtam játszóterezésekből, meg otthoni játszásokból, de ennek megfelelően a Balázstól sem kaptam el a nyavalyát, ellentétben az Andrissal. Mondjuk benne már korábban is bújkált valami.

Bécstől anno morcosan váltam el, de most egy kicsit rehabilitáltam. Látogatni mindig jó :)

Nem, nem, nem

Ezeket kaptam válaszul a jelentkezésemre

• a Kunsthaustól
• a Museum Rietbergtől
• és a Kunstmuseum Baseltől (ők még azt is írták, hogy nincs hely, és a közeljövőben nem is lesz, csak hogy egészen egyértelműen megértsem, hogy hagyjam őket békén)

Még hátravan a Beyeler és a Museum für Gestaltung. Plusz egy kisebb adunak a Landesmuseum, de az egy kicsit más történet.

Hát így állunk egyelőre, Bern ugye még függőben, majd novemberben meglátjuk.

NYC - hatodik rész

A hétvége - és vele együtt a turista-élet - pénteken 5 körül kezdődött. Először is elmentünk megvenni Gergőnek a napszemüveget, ami a csütörtök esti próbálkozással ellentétben így nézett ki: nyílegyenesen odamegy a bolthoz, és megveszi a szemüveget. Ilyen egyszerű ez... Utána azért visszatért minden a rendes kerékvágásba, mert a Réka által megrendelt cuccot nem találtuk. Előbb-utóbb fel is adtuk, és inkább elhúztunk a MoMÁ-ba.

From NYC 2009

Ahova hiába volt már jegyünk, mert kiderült, hogy épp ingyenes, hosszú nyitvatartás van, ennek megfelelően ötezren voltak. Majdnem föl is adtuk, mert a ruhatári sor olyan háromnegyed órásnak tűnt, de aztán inkább hazavittük a hátizsákokat a szállodába, és visszamentünk a múzeumba. Valószínűleg így is nyertünk egy kis időt. Utána bemerészkedtünk, és a negyedik emeletet kb. meg is néztük. Íme Andris kedvenc képe, leginkább a talpak miatt:

From NYC 2009

A szombati napot a Metnek szenteltük, és a Nagy Gyaloglás Napjaként fog bevonulni a történelembe. A szállodából (Times Sq.) elmentünk először a 5th Ave-n a Radio City Music Hall, a Tiffany és az Apple bolt érintésével a Central park délkeleti sarkáig. Itt rájöttünk, hogy igazából jó lenne megnézni az operaházat is, tehát átmentünk a nyugati oldalra. Az operás Met kívülről megtekintéséből végül spontán jegyvásárlás lett az esti előadásra. Sajnos már csak állójegy volt, de azért belevágtunk. Ezek után följebb mentünk északra, megnéztük a Dakota-házat, ahol John Lennonnak volt lakása, és ami előtt 1980-ban lelőtték. Megnéztük a park Lennon tiszteletére Strawberry Fieldsnek elnevezett részét is, ahol van egy kis emlékhely. Ezek után már tényleg a múzeumos Met felé vettük az irányt, keresztül a parkon.

From NYC 2009

Szerencsére a sor elegáns megkerülésével hamar bejutottunk a múzeumba (végülis jó dolog volt ez a City Pass, habár mindig úgy éreztük, hogy nem éri meg), de ott aztán elfogott a kétely, hogy mit is kezdjünk ezzel a monstrummal. Az nyilvánvaló volt, hogy a Vermeer-kiállítással kezdünk, mivel Henry Hudson manhattani útja 400. évfordulójának tiszteletére az 5(!) saját mellé idehozták a Tejet öntő lány-t Amszterdamból. Szerencse, hogy Andris észrevette még előtte a neten, különben idegesek lettünk volna, hogy nincs ott a Rijksmuseumban, amikor megyünk november elején. Mondjuk a mázeum felé haladva, de legkésőbb az előcsarnokban feltűnt volna, mert volt "pár" plakát. Vermeer után egy kicsit elbizonytalanodtunk, majd eldöntöttük, hogy nem a szokásos dolgokat szeretnénk megnézni... és csak fölkeveredtünk az impresszionistákhoz... De azért nem bántuk meg :)

From NYC 2009

Utána kirohantunk enni, aztán vissza, és megtámadtuk a távol-keleti gyűjteményt.

From NYC 2009

Andris előbb-utóbb bedobta a törölközőt, és hazament, hogy pihenjen egyet az esti opera előtt, én pedig elkezdtem redszertelenül bóklászni: kis középkor, kis reneszánsz, kis asszír, ami épp szembejött.

Ja, és a Metnek van szerintem a legviccesebb plakátja, persze mázlisták ezzel a névvel:

From NYC 2009

Aztán már tovább is kellett menni: kis habozás után átvágtam megint a parkon, és Andris is befutott, igazán nem is olyan nagy késéssel. 8-kor megkezdődött a további ácsorgás, ezúttal három felvonásban, Toscát nézve.

From NYC 2009

A císzerepet éneklő Karita Mattila fantasztikus volt, ugyenezt nem mondhatjuk el a Cavaradossit alakító Marcelo Álvarezről, aki egy rikácsoló ripacs. Egyébként a műsorfüzetet lapozgatva feltűnt, hogy a zürichi operaház milyen tökös: kb. évi 12-14 új produkció van és 5 korábbit újítanak fel mellé. New Yorkban pont fordított az arány, és túlnyomó részt bombabiztos darabok szerepelnek: Aida, Sevillai borbély, Carmen, Elektra, Figaro házassága, Rózsalovag, Varázsfuvola stb. Nem hittem volna, hogy Svájc a progresszív versenyző ezen a területen ;)

Vasárnap már csak egy kis időnk maradt, ezt a Guugenheim Múzeumra szántuk, ahol véletlenül egy egész múzeumot betöltő Kandinszkij kiállítás volt. Nagyon tetszett, de előbb-utóbb kicsit besokalltunk tőle. Viszont gyanúm szerint a teljes életművet láttuk!

From NYC 2009

Következő állomásunk Bécs, addig legyetek jók.

NYC - ötödik rész

Azt hittem, hogy csak én vagyok balek, de olvasva Maci blogját, ez a tegnapi nap egy ilyen volt.

Kaptunk két vásárlási megrendelést NY-i tartózkodásunkra, és ezeket tegnap este terveztem elintézni. Mondjuk az alapból nem nagyon segített, hogy későn indultam el az irodából. Gergő napszemüvegéért a Sohoba kellett elmennem, és a következőt alkottam:

• későn indulás
• elmentem egy metrómegállóig, majd fölszálltam egy nem is tudom, milyen metróra, amiről végülis kiderült, hogy nem is olyan rossz, csak épp rossz irányba megy
• metróról leszáll, tanakodik, visszaszáll ugyanarra, mert ez a végállomás volt
• megy két megállót
• megtalálja a megfelelő vágányt, kezd magára büszke lenni
• jön egy metró, de azt állítja magáról, hogy expressz, és ott nem áll meg, ami nekem kell
• jön egy újabb metró, ugyanezt állítja magáról. Erre már fölszálltam, mert vészesen ketyegett az óra
• metróból följön, elindul rossz irányba (egy kereszteződésben baromi nehéz megállapítani, hogy merre is kell menni)
• megtalálja a jó irányt, elrohan a megfelelő utcáig
• itt rájön, hogy a nyújorkiak nem annyira szeretnek házszámot írni a házakra, a sarkoknál levőkre semmiképp
• elindul az egyik irányba, közben felhívja az Andrist telefonos segítségért
• Andris visszahív, elirányít
• bolt nincs
• 8 óra elmúlt, bolt bezárt
• Andris rájön, hogy összekeverte a West Broadwayt a Broadway-jel, ezért az ellenkező irányba küldött
• sebaj
• közben rájöttem, hogy végülis nem olyan rossz környék ez a Soho, úgyhogy elsétálok nyugatra egy másik metróvonalig
• egy kis kitérővel sikerült
• megfelelő helyen leszálltam
• majd ott megint rossz irányt választottama metróból feljőve a sarkon
• sikerült visszakavarni az irodába, semmit nem intéztem el

A dolog hangulatához hozzátartozik, hogy 5 fok volt, esett, és olyan erős szél fújt, hogy mindig kicsavarta az ernyőmet. Szerencse, hogy volt kapucnim is.

Ezek után én már nem nagyon arakrtam sehova se menni, de Andris kapacitálására azért csak megnéztük az itteni csütörtök esti lindy hop bulit. A táncos közösség itt sem olyan hatalmas, mert több ismerős arcot is felfedeztünk a keddi Swing 46-beli táncról. És Thai jóslatával ellentétben nem is voltak olyan zárkózottak az emberek, mert többen felkértek, mint Zürichben valaha.

Szóval a végén jó kis este lett, ma meg újra támadom a boltokat. Emancipunci nem adja fel!

NYC - negyedik rész

From NYC 2009

A szerdai esti programot (is) nagyon vártam már: ez volt az a nap, amikor nem az irodában vacsiztunk, hanem elmentünk a Les Halles-ba!!

Előrebocsátom, hogy Ő nem volt ott, pedig egy kicsit reménykedtem. De sebaj.

Az étterem nagyon kellemesen néz ki, nincs benne semmi puccosság, laza és otthonos. Pl. arra sem tudutnk rájönni, hogy a pincérek öltözésében van-e valami közös. Gyanúnk szerint kék farmert és fameringet hordanak nyakkendőval (a lányok is), de azért nem egységeset, és nem is mindenki. Van egy jó nagy bár közvetlenül a bejárat után, illetve sok kicsi asztal.

Az étlap kellemesen rövid, és a borlapon sem kell nagyon eltévedni. Az árak barátságosak. Sajnos a Bourdain-szakácskönyvvel ellentétben nincsnek belsőségekből készített fogások, úgyhogy a szokványosobb húsokból lehetett csak válogatni. Nem annyira vega hely... Én már előre kiválasztottam a neten, hogy mit fogok rendelni, és ehhez tartottam is magamat: előételnek terrine-t, főételnek pedig kacsa confit-t ettem. A terrine rusztikus-darabos volt, nem a pasztává pépesített bébipapi-típus, lehetett benne érezni rendesen a máj- és húsdarabokat. A kacsa pedig leomlott a csontjáról. Csoda egy eljárás ez a konfitálás! A kacsa mellé adott kockára vágott, és hagymán lepirított krumplit sajnos bőven megöntözték a kacsa zsírjával, és túl nehéz lett. Andris előételnek hagymalevest evett, csak úgy csurgott ki a sütőből frissen kikerült csuporból az olvadt sajt! Utána coq-au-vint-t következett, ami három hatalmas darab húsból, a megfelelő szaftból és egyetlen szem krumpliból állt. Mondjuk előre tudtuk, hogy itt jó kis férfias kaják lesznek :) Desszertnek aztán bevállaltunk még együtt egy tarte Tatin-t, ami akkora szeletben érkezett, hogy egy bivalyt le lehetett volna vele teríteni, és egy fél almáskert életét áldozta érte.

From NYC 2009

Vacsi után sétálni támadt kedvünk, és Eszter javaslatára átmentünk a Brooklyn Bridge-en, majd a túlpartról metróztunk haza. A híd tényleg baromi hosszú, a gyalogos és biciklis forgalom a közepén kapott helyet, egy fapallókkal kirakott úton. Nagyon hangulatos, csak elkövettem azt a hibát, hogy a pallók közötti résen lenéztem. És valahol nagyon-nagyon mélyen alattunk volt a következő autó...

From NYC 2009

NYC - harmadik rész

Tegnap is sokat dolgoztunk, úgyhogy csak este történt izgalmas. Akkor viszont nagyon!

Van nekünk egy kollegánk, Thai, aki nagy swing táncos, szerte a világban volt már táborokban, workshopokon és mindenféle eseményeken. Hát őt kérdeztem meg, hogy véletlenül nem ismer-e egy jó NY-i helyet. Persze ismert. Így derült ki, hogy az utcánkban levő Swing 46 nevű bár/étterem tényleg komoly hely. Ráadásul tegnap este játszott George Gee zenekara, akik állítólag Frankie kedvencei voltak, mivel majdnem olyan a hangzásuk, mint Count Basie-éknek volt. Egyértelmű volt, hogy ezt meg kell nézni :)

Sajnos fényképezőgépet elfelejtettünk vinni, meg amúgy is táncolgattunk, de itt van egy, amit a neten találtam (béna, de látszik rajta, hogy nem egy hatalmas helyről van szó):

Bónuszként a pici, és zenészekkel teljesen betöltött színpad melletti asztalkánál ült Dawn, akit jó volt Herräng után újra látni :) Táncolt is párat, végülis még csak 82 éves csirke.

Hát így történt, hogy a lindy őshazájában táncoltunk. Nagy élmény volt!