Wien, Wien, nur Du allein

Hétvégén Bécsbe evett el minket a fene, pontosabban az én egyetemi kurzusom, mert egy modult oda szerveztek. Andris pedig jött barátkozni. No nem velem, hanem a Baráékkal, akik beillesztettek a táncrendjükbe úgy, hogy még náluk is tudtunk lakni. Nagy ám ott a rotáció! Előttünk voltak a Bakiék, utánunk jött a Riti mamája, őutána pedig az Avar Eszterék. Nem nagyon áll üresen a vendégszobájuk.

Már szerda este megérkeztünk, mert elvileg úgy volt, hogy csütörtökön Robert táncol az Operaházban, de aztán mégsem. Helyette csütörtökön délután a Wittgenstein-házban vezettek körbe, ahol nem a ngy filozófus lakott, hanem ő tervezte a nővérének. Nagyon furcsa hely, jelenleg a bolgár kultúrintézet lakik benne, úgyhogy tele volt épp ronda műtárgyakkal. De igazából nem ezért furcsa, mert ezt bármelyik szerencsétlenebb kultúrház tudja, hanem házként ... khm ... különleges. Talán a sterilsége volt a legérdekesebb: nem voltak benne soha függönyök és szőnyegek, hanem nagy, fényesre csiszolt, majdnem fekete járólapok borítják a padlót (manapság nem fényesek már), függönyök helyett pedig a padlóból felhúzható, fényes fémylemezekkel lehetett eltakarni az ablakokat. Szóval esténként szépséges, csillogó-villogó koporsóban érezhette magát a szerencsétlen delikvens. De állítólag a nővérnek tetszett, több évtizedet élt benne.

Csütörtök este az előprogram egy jó kis heurigerrel folytatódott, ami ugyan sajnos nem Grinzingben volt (mert akkor gyalog is haza tudtam volna menni), de azért így sem bántuk meg. A bor eléggé jó volt, de még jobb volt a must (bécsieknek csak Sturm, a svájciak Suusernek hívják), és isteniek voltak a kaják. A klasszikus büfés rendszer ment: kajáért ki kell menni a pulthoz, és helyben ki is fizetni, bort viszont pincrek szolgálnak föl. Voltak mindenféle húsok, csülök is, meg kencék, meg sajtok, meg savanyúságok. És lettek volna desszertek is, de odáig már nem jutottunk el.

Pénteken kezdődött maga a modul, tulajdonképpen egy sorozat első része, ami művészek és műveik kapcsolatáról szól. Az elsőt kortárs zeneszerzőknek szentelték. Jájjj. Na van a művészetben valami, ami igazán rémes, akkor az a kortárs zene. Az úgynevezett "komolyzene". Jobb esetben viccesen idgesítő, rosszabb eseben csak idegesítő. De nagyon. Valaki elhitette ezekkel a szerencsétlenekkel, hogy a harmónia ciki dolog, nagyfiúk olyannal már nem foglalkoznak, mert attól nőne a hallgató számára az élvezeti érték. És akkor talán bekukucskálhatnak az elefáncsont-tornyunkba, amit tisztességes művész nem tolerálhat. Azt is a fejükbe vették, hogy nagyon idejétmúlt dolog egy hangszerből olyan hangokat előcsalogatni, amire eredelieg tervezték. Úgyhogy egy vonós hangszert ütni kell, egy elektromos hangszerből ki kell húzni az áramot, egy ütős hangszerre pedig ételmaradékokat kell dobálni. Aztán a végeredmény mindennek megfelelően is hangzik, és akkor elégedettek vagyunk, mert annyira innovatív, és határokat átdefiniáló művészek vagyunk. Továbbra is jájjj.

A fentieknek megfelelően borzasztó unalmas volt az első két nap, akármennyire is próbáltuk élvezni. Találkoztunk 4 zeneszerzővel, akikkel egy zeneműkiadó, illetve egy zenekritikus beszélgetett. Ez a pódiumbeszélgetéses forma sem segített, mivel senki nem mert belekérdezni, viszont a 3-4 profi zenészen kívül senki nem értette, hogy miről van szó. Az én 11 éves hegedűs és 10 éves szolfézs múltam messze nem volt elég. Íme egy kotta...

Ha valakinek nem lenne a napnál is világosabb, ez egy zongoradarab, Roman Haubenstock-Ramati tollából. Vagy ecsetéből. Képnek nem néz ki rosszul végülis...

Ürömben öröm, hogy a Hofbrgban volt a bázis, és szünetekben nézegethettük a Michaelerplatz nyüzsgését (a kockás cucc galambháló, kicsit zavarta a kilátást):

From EMAA Wien 2009

Szombat este házikoncert volt a kurzusigazgató lakásában, aminek egyetlen hátulütője az volt, hogy ott is kortárs zenével bombáztak. De minden más szuper volt! A lakás a harmadik kerületben van, hatalmas, nagypolgári hely, amiből mi a tágas előszobán kívül "csak" 4 szobát láttunk, ezeken kívül vannak még ugye a magánélethez tartozó helyiségek.

From EMAA Wien 2009

Nyolcvan vendég volt, ennek megfelelően külső céget kértek fel az étkeztetés megoldására. Először voltak kis falatkák meg fehérbor, utána jött a koncert, ami kb 50 perces volt, szóval kibírható mennyiség, aztán pedig érkezetta kaja. Rendes melegétel volt, többféle hús, meg köret, meg saláta, sőt, a paprikáscsirke valami vicces változata is felbukkant egészen rendes nokdelivel. Hiába, Bécs igazából Magyarország. Desszertnek kaptunk almás illetve túrósrétest, és volt Toblerone-krém is (megtévesztően olyan, mintha csokimousse lenne, de vannak benne nugátdarabok meg még egy-két furfang, ami egy Toblerone csoki kelléke). Az evésen kívül még jót is beszélgettünk, annak tudatában különösen ráérősen, hogy éjszaka óraátállítás volt, tehát egy órával többet lehetett aludni. Andris jófej módon értem jött a Baráék kocsijával, és egy kis kitérővel mentünk haza: út közben megtekintettük a T-Systems épületét, majd elkanyarodtunk a Karolinengasse felé, onnan vissza a Prinz-Eugen-Strasséra, hogy az ESPI-nek is integessünk távolról, majd a Ringen Grinzing felé vettük végül az irányt. Egy kis nosztalgiázás jól esik.

Apropó ESPI: az esküvőnk óta először végre sikerült a Dinával is találkoznom, és nagyon jót beszélgettünk egy új, trendi helyen a Freyungon. Az ESPI-ben nagy változások történtek, és meglepő módon úgy tűnik, hogy egy egész érdekes munkahely lett belőle. Mindez az új főnöknek köszönhető, aki mostanra azt is elérte, hogy kirúgják Michelt, a világ valószínűleg második legbutább emberét (fenntartva a lehetőséget, hogy van egy nála butább is valahol (Lilli Palmer után szabadon)), aki riasztó módon a pénzügyeket intézte. Ezen kívül teret enged az emberek kreativitásának, nem úgy állhozzájuk, hogy ő a főnök, és az össze többi tulajdonképpen titkárnő, akikre tudományos munkát nem lehet bízni. Állítólag a hangulat is nagyon jó, azt hiszem, ez lehet a legnagyobb váltzás. Amikor én voltam, akkor mindeki csak jammerolt, és sajnos joggal.

A tanítás harmadik napja volt a legérdekesebb. Akkor is egy zeneszerőt üdvözölhettünk körünkben (aki előző este totál beszívva kóborolt a Brunner-lakásban), de ő sokkal jobbfej volt, lehetett vele vitatkozni, és nem feltételezte, hogy mindenki ért a zeneszerzéshez. Vasárnapra pont ő kellett, hogy ne aludjunk el. Amúgy aznap gyönyörű idő volt, és kimentünk a cspattal ebédelni a Palmenhausba, ami ilyen szépséges:

From EMAA Wien 2009

Mindeközben az Andris a Ritiéknél volt. A Bara a hetet Orlandóban töltötte egy konferencián, péntek este jött haza. Közben Balázs megbetegedett, úgyhogy nem voltak idilli állapotok. A csütörtöki nap olyanra sikeredett, hogy délután a Riti és az Andris közösen gondolkodtak el azon, hogy mi hogyan kerüljük el agyermekvállalás hibáját. Azért péntekre, és főleg a hétvégére javult a dolog. Péntek este amúgy volt szerencsére egy szabad estém, és jó kis raclettezést csaptunk. Az olvadt sajtnál nincs is jobb! Én kimaradtam játszóterezésekből, meg otthoni játszásokból, de ennek megfelelően a Balázstól sem kaptam el a nyavalyát, ellentétben az Andrissal. Mondjuk benne már korábban is bújkált valami.

Bécstől anno morcosan váltam el, de most egy kicsit rehabilitáltam. Látogatni mindig jó :)