Új-Zéland, Déli Sziget

Január 5-én átkompoltunk a Déli Szigetre, az Igazi Kalandok helyszínére :)

From NewZealand

A Kalandokat meglehetősen nyugis tempóban kezdtük, mivel a munkamegosztás szerint én választottam ki az első napi programot, úgyhogy hogy, hogy nem, valamiért egy komolyabb bortúrán kötöttünk ki. A többiekre való tekintettel biciklivel tettük meg, csak hogy ne tűnjek olyan önzőnek, illetve hogy mindenki ihasson kedvére. Gyönyörű idő volt, jól lesültünk-leégtünk, kóstoltunk egy csomó finomságot, engem majdnem elütött egyszerre két autó is, de aztán mégsem, cseresznyéztünk egy fa alatt, és a végén vettünk is pár dolgot. Sőt, az első pincészetben másodiknak kóstolt borért vissza is mentünk, úgy tekertem érte, mint életemben még soha. Hiába, a síelést is akkor szeretem a legjobban, ha valahova el kell jutni vele - nem igazi műfajom l'art poul l'art sportolás. Ez a híres-neves utolsó bor halvány borostyánszínű volt és bodzaillatú, nem túl savas, egy igazán jó fehérbor. Előreugorva az időben: midnent sértetlenül hazahoztunk spéci üveg alakú, pukifóliás tartókban, majd ez az egy üveg föladta a Budapest-Zürich járaton... Persze jobb, mintha a vörösbor, az olívaolaj vagy a borsosabb árú desszertbor lett volna, de ez már egy kicsit a szívünkhöz nőtt. Kiömölve is isteni volt az illata.
Visszatérve a programhoz, a bortúra bázisául szolgáló blenheimi kempingben két újdonság is történt velünk: 1) Boék kipróbálták az autóban alvást, mert kiderült, hogy sátorban eléggé hideg van éjszaka, illetve úgy fúj a már jól ismert szél, hogy az embert bent meg van róla győződve, hogy nemsokára mindenestül elrepül.

From NewZealand

2) Megismerkedtünk a kemping vezetőjével/mindenesével, akik bebikázta a kocsit, mert lemerült egy égve feletett lámpa miatt az aksi. A lámpát az előző esti kocsiátalakítás során fedeztük fel, és hoztuk nagy örömmel működésbe. A bebikázás után kikapcsoltuk...
Blenheim után kezdődött a Nagy Szívás, amit magunk között csak Big Suck-nak becéztünk. Ez kétnapi feszített tempójú vezetét jelentett, mivel valahogy le kellett jutnunk egészen délre. Új-Zélandon max. 100-zal lehet menni, de sok út annyira kanyargós, hogy a 30-cas átlag a legtöbb, amit ki lehet belőle hozni. Persze ezek egyben a legszebbek is, úgyhogy a dolog túlélhető. Út közben láttuk a Palacsintasziklákat:

From NewZealand

Csináltunk egy kisebb túrát a Franz Josef gleccser mellett, majd zúztunk tovább, és menetrend szerint érkeztünk Te Anauba. Itt először abszolváltuk a Kepler-út első napi szakaszát, ami fantasztikus erdőkön vitt keresztül.

From NewZealand

Végül kiértünk egy fennsíkra, ahol az esővel és a széllel dacolva eljutottunk a menedékházba. Itt igen vidám társaság gyűlt össze, a felkészültebbek (akik több napos túrára mennek) főztek, a kevésbé felkészültek szendvicset majdszoltak, ki van írva az időjárás-előrejelzés, és van egy kis kályha, ami körül melegedni lehet, illetve ami fölött van egy hatalms fregoli, arra lehet földobni a cuccokat száradni.

From NewZealand

A komoly túrázók mondták, hogy előző nap havazott, így nem lehetett tovább menni a következő szakasz végén álló menedékházba, hanem vissza kellett fordulniuk. Mindez januárban, ami ugye olyan, mint normális helyeken a július.
Egynapi pihenés után (amikoris meg szerettük volna nézni a világító kukacos barlangot, de sajnos a nagy esőzések elárasztották, úgyhogy ez az élmény kimaradt) indult az út egyértelmű fénypontja: kajakozás és nomádkodás Doubtful Soundban! A túravezetőnk, Wilderness Jeremy reggel 6-ra jött értünk, átautóztunk Manapouriba, onnan még egy órát hajókáztunk a Manapouri tavon, majd ismét kocsival jutottunk el a fjord Deep Cove nevű ágába, innen indult a túra.
Kaptunk mindenféle felszerelést, vízhatlan zsákokat a cuccainknak, illetve minden hajóba került általános poggyász, úgymint sátrak, közkaja, gázfőző, stb. Összesen nyolcan voltunk, kétfős hajókban, plusz Jeremy a sajátjában. Volt egy új-zélandi pár, egy izraeli pasi, egy kanadai srác, meg mi négyen. Megtanultuk, hogy (elméletben) mit kell csinálni boruláskor, hogyan kell összekapaszkodni a hajókkal, illetve azt, hogy hallótávolságon belül kellene maradnia a csapatnak. Ezt nekünk nem mindig sikerült, mert a másik két hajó mindig oooolyan lassú volt! Mi szivesebben mentünk volna többet, hogy minél többet lássunk a fjordból, ami gyönyörű, érintetlen, és ahol az ember nagyon-nagyon picikének érzi magát.

From NewZealand

Este kipróbáltuk az első "űrkajánkat": vettünk Te Ananuban liofilizált ételeket, hogy minél könnyebb legyen a csomag. Ezekből szó szerint kifújják a vizet, majd evés előtt a zacskóban össze kell keverni megadott mennyiségű forró vízzel, visszazárni, várni 10 percet, és a végén lesz belőle Strofagnoff bélszín vagy édes-savanyú bárány vagy mogyorós curry, persze minden a megfelelő körítéssel. Sőt, sütemények is vannak (talán a Boék kipróbálták), meg angol reggeli tojásrántottával, paradicsomos babbal plusz az összes szokásos hozzávalóval. Ezek "bonyolultabb" ételek, és a nagy zacskóban több kis zacskó van, amiket külön kell fölönteni.
Az első, esős nap után reggel 6-kor egy napos másodikra ébredtünk:

From NewZealand

Mindig olyan álságosnak érzem, ha valaki azt mondja, hogy valami felejthetetlen volt, de ez most komolyan az volt: felejthetetlen két nap :)
Nomádkodás után kicsit adrenalindúsabb szórakozást keresve átmentünk Queenstownba, ami az extrém sportok fővárosa. Itt a következőket próbáltuk ki: 1) paplanernyőzés, ezt kapta tőlünk BoNo karácsonyra, mi egyszer már próbáltuk Svájcban, és nagyon tetszett; 2) motorcsónakozás a Shotover folyón, vészesen közel a sziklaflahoz, 80 km/órás max. sebességgel, közben vihogva; 3) az Orbán-Oroszi különítmény még hintázott is egyet 150 méter magasban, én ezt kihagytam:

From NewZealand

Levezetésképpen elmentünk a Mount Cook-hoz, de pechünk volt, mert hatalmas felhők borították a hegyet, úgyhogy be kellett érnünk a Sir Edmund Hillary Alpine Centre megtekintésével. Kemény dolog a hegymászás, ennyi egyértelműen kiderült.
Az időjárásra való tekintettel picit korábban értünk Christchurchbe, utunk utolsó állomására, mint azt eredetileg terveztük, de nem is volt baj, mert bő egy napot simán el lehet ott tölteni. Egy vicces szállodában laktunk a városközpontban, ahol irtó aprók a szobák, viszont nagyon dizájnosak, ami némileg feledteti a méretbeli hiányosságokat. A város állítólag a legangolabb település Új-Zélandon, olyan utcanevek vannak, mint Oxfort Terrace, meg Gloucester Street, és a városon átkanyargó kis folyó a fantáziadús Avon nevet kapta. Vannak nagyon aranyos részek, főleg a volt egyetem körül, ami ma művészeti központként funkcionál, de csak honvágyam lett tőle,és azonnal vissza akartam menni Európába.

From NewZealand

Legutolsó nap két jó dolgot is csináltunk: faragtunk csontékszert a Bone Dude-dal, aki egy nagyon jófej maori emberke, szépséges dolgokat farag, turistákon kívül tart foglalkozásokat mozgássérülteknek is, és mindehhez csak egy karja van. Művészkedés után pedig elmentünk a reptér mellett levő Antarktisz Központba, ahol nagy durva információáradatba botlottunk: vannak pingvinek, van környezetvédős rész, van kutatós rész, lehet természetfilmet nézni, megismerkedhetsz technikai problémákkal (pl. hogyan lehet -40 fokban fénykpezni), illetve lehet utazni egy lánctalpas terepjárón, ami akár negyvenfokos lejtős is fölmegy, valamint úszni is tud, mindezeket tiszteletreméltó sebességgel. Vagy csak a lengéscsillapítók hiánya miatt tűnik gyorsnak?
A christchurchi reptéren elbúcsúztunk a rokonyoktól, akik még maradtak 6 napot, mi pedig nekiindultunk a laza 40-órás kis útnak. Természetesen az első programpont a cuccok átpakolása volt, hogy túlsúly fizetése nélkül megússzuk. Három fontosabb dolog történt, két jó, és egy kevésbé jó: az első jó az volt, hogy az Auckland-Oszaka úton 7 órát aludtunk egyhuzamban; aztán jött a kevésbé jó, hogy az Oszaka-Frankfurt úton a 47. sortól hátrafelé nem működött az entertainment system, és mi a a 48-ban ültünk, viszont legalább már álmosak sem voltunk, tehát maradt az olvasás; a végére pedig maradt még egy jó, ami a szüleinkkel való gyors összepuszizkodás volt Ferihegyen, majd onnan azonnal indultunk is haza Zürichbe.
Hát ez volt a mi nyaralásunk, aki nem hiszi, járjon utána!