Milánó

A hétvégén realizáltuk Andris szülinapi ajándékát, és elmentünk Milánóba. Zürichből 4 óra vonattal, ami nem is vészes, csak a Gotthard-hágónál eléggé kanyarog (még a vonat is) és persze sok az alagút, ami megnehezíti pl. a telefonálást. 2017-re kész lesz az új alagút, ami alacsonyabban van és hosszabb, és összességében egy órával fogja lerövidíteni a Németország-Olaszország utat.
Mivel általában nem túl szerencsés kézzel választok szállodákat, egy kicsit izgultam, hogy ez milyen lesz. Megtaláltuk az épületet, és kiderült, hogy a recepció az emeleten van - ajjaj... De végülis a szoba és a fürdőszoba is teljesen jól nézett ki, és szerencsésnek bizonyult az is, hogy a ház hátsó frontján volt minden, mert így egy csendes mellékutcára nézett az ablakunk, nem a kétszer két sávos Corso Buenos Airesre.
Szombaton nekifutottunk a városnak, persze a Duomoval kezdtünk, annak is a tetejével, mert nem volt sor. Kicsit fel volt állványozva az épület, és a tetőn színpadot és nézőteret alakítottak ki, de azért ez nem sokat rontott az élményen.

From Milano 2010

Belülről meglepően sötét volt a templom, a kinti nagy fehérség után az ember egy picit világosabbra számít. Próbáltuk alaposan megnézni, de tökéletesen esélytelen volt, szerintem olyan egy hét kellene rá.

A Duomo után elmentünk megnézni Leonardo Utolsó Vacsoráját, amir már jó előre megvettem a jegyeket. Ez jó ötletnek is bizonyult, mert a kasszánál ki volt írva, hogy az elkövetkező 2 hétre már nincs hely. Pontban fél 2-kor be is zsilipeltünk a freskóhoz, de sajnos csak 15 percet engedélyeznek, ami kutyafüle. Egyébként sokkal jobb állapotban van, mint amire számítottam, és persze gyönyörű. Van a teremben egy tapintható modell vakoknak, de egy-egy kevésbé jól látható részlet értelmezéséhez nekünk is jól jött.

Mivel csak kombinált jegyet lehetett venni a Brera Múzeummal, ezért oda mentünk következőre. Ahol azt mondták, hogy márpedig ide nem szól a jegyünk. Addig nyafogtunk, és tartottuk föl a sort, míg adtak két ingyenjegyet. Később otthon megnéztem, és tényleg nem annyit vontak le a hitelkártyámról, mint amennyit eredetileg a kombinált jegyért felszámolatk, annál viszont többet, mint amennyibe a Leonardo került. Szóval lehet, hogy véletlenül tényleg kisírtuk azt az ingyenjegyet.

Ja, még a múzeumlátogatás előtt kitaláltuk, hogy megnézzük lazításképpen a múzeumhoz tartozó botanikus kertet, ami állítólag nagyon szép. A térképen láttuk, hogy hol van a kert, de a bejáratot nem találtuk. Megkérdeztük a múzeum kávézójában, ahol azt mondták, hogy menjünk ki az épületből, majd kétszer jobbra. Itt nem találtunk semmit, viszont volt egy információs néni, aki csak angolul nem tudott. Neki fogalma sem volt a kertről. Megjegyzem, minden kapun és belső udvaron keresztül látszik. Csak épp bejutni nem lehet. Megkerültük a háztömböt a másik oldalról is, ahol már egészen közel jutottunka  növényzethez, de ott ki volt írva, hogy magánterület. Ezek után visszamentünk a múzeumba, ahol legesleghátul, a galambpotyadékon túl megleltük a bejáratot. Ám a kert augusztusban zárva van.

Maga a múzeum eléggé egyhangú, baromi sok ugyanolyan olasz kép van irzatos mennyiségű vértanú szenttel. Kiemelkedett egy Mantegna és egy Caravaggio, de ennyi. Még szerencse, hogy nem fizettünk érte.

A botanikus kert túra és a Brera után megvigasztaltuk magunkat egy kis igazi olasz fagyival, ami feledtette az elmúlt két óra frusztrációit, majd lemetróztunk a Naviglióhoz, hogy hajókázzunk egy kicsit. A hajót pont elértük, és egy érdekes egy órát töltöttünk el a vízen. Kommentár természetesen csak olaszul volt, szerencsére a másodkapitányként funkcionáló srác tudott valamennyit angolul, és elmondta a legfontosabbakat. A két csatorna találkozásánál levő rész nagyon aranyos, tele van kávézókkal éttermekkel, kis boltokkal, viszont a külsőbb szakaszok Kőbánya-Kispest bájával vetekszenek. Nagyon jól szórakoztunk rajta. Vártam amúgy, hogy valmelyik házon legyen egy "itt élt Brunella Gasperini"-tábla, de nem találtam.

From Milano 2010

Hajókázás után megvacsiztunk, rendes pizzát, és a fél városon keresztül hazasétáltunk. A Duomo eléggé jól nézett ki esti fényben:

From Milano 2010

Vasárnap reggel következett az út fénypontja, a szülinapi ajándék lényege: egy segway túra. A segway irtó kényelmes kis közlekedési eszköz, nem tud fölborulni, és nagyon egyszerű irányítani. Mivel nagyok a kerekei, ezért kb. bármilyen városi terepen tud menni (macskakő, villamossín, rámpák), és egy helyben is meg lehet vele fordulni. Mindenkinek nagyon tetszik, akárhol megálltunk nézelődni, Luigit, a vezetőnket megrohamozták az érdeklődők, ő pedig lelkesen osztogatta a szórólapokat. Nagyjából a szombati útvonalat jártuk be: Castello Sforzesco, Duomo, Scala - de persze így sokkal viccesebb volt. Luigi nem volt egy Shakespeare, de legalább hozott audioguide-ot, úgyhogy információ is volt a látványhoz.

From Milano 2010

A motorizált városnézés után már csak egy kis ebédre és egy Duomótól való búcsúra jutott idő, aztán mentünk is a pályaudvarra, hogy hazazötyögjünk a zürichi őszbe.

Ja, és Milánó a shoppingolás fellegvára. Mi vettünk egy puzzlet.