További ünneplések

A júliusi ünnepségsorozatot otthon folytattuk. Már péntek reggel repültünk (szokásos fél 5-ös kelés...), Andris közvetlenül az aktuális szülinaposhoz sietett, aki jó meglepődött rajta, hogy a bátyja egyszer csak beállít reggelizni. Én egy kicsit praktikusabb helyre vettem az irányt: mivel szeptemberben lejár a személyim, ezért ki kellett használni, hogy munkanapon otthon vagyok. El is ballagtam a kerületi önkormányzathoz, ami épp nyári nyitvatartás szerint működik, és most csak kerületi lakosokat szolgál ki, csökkentett létszámú csapattal. A fogadócsarnok tele is volt, de becsületükre legyen mondva, minden ablaknál dolgoztak, pörögtek, és kb fél óra alatt el is intéztem a dolgomat. Ráadásul kedvesek is voltak. Úgyhogy megint 1:0 az otthoni ügyintézésnek. (Csak félve merem bevallani, hogy nekem eddig az APEH-hel is jó élményeim voltak.)
Folytattam a hatékonyságot, és elmentem a Szépművészetibe egy volt kolleganőmmel beszélgetni, aki a diplomamunkámhoz adott anyagkat, tippeket és kontaktokat. Utána pedig lerogytam a Nagyszalontába. A nap folyamán kiderült, hogy a Bori fellázadt a nyaralás ellen, úgyhogy a nővéremék hazaindultak Erdélyből, és az éjszaka kellős közepére ígérték magukat. Mivel náluk aludtam, ezért gyorsan be is vásároltam nekik egy kis kaját, hogy legyen legalább mit reggelizniük. Este aztán elhúztam a Zsuzsóhoz, aki addigra már többé-kevésbé lebirkózta a lányokat, és kettesben nekiálltunk borozgatni és sajtozgatni a konyhában. Nagyon jót beszélgettünk, amire már megint jó rég nem volt alkalmunk, és mint egy bulizós tini, éjszakai busszal mentem haza. Azért a busz közönségét elnézve egy kcisit öregnek éreztem magamat.
Másnap ismét viszonylag korán keltem, legalábbis szombathoz képest mindenképp, mert fél 9-kor elindultam a Melindáékhoz. Útba kellett ejtenem egy péket is, hogy vegyek egy túrós táskát és egy kakós csigát, mert már nagyon fentem rájuk a fogamat. A Félix nevű fogatlan oroszlán eleinte még ki volt ütve a hajnali babaúszás miatt, de aztán magához tért, és elégedetten nyugtázta az újabb hódoló megjelenését. És jutott nem kis mennyiségű kókuszgolyó is a távolról jött látogatónak. Kispestről közvetlenül a Keletibe mentem, és fehérvári átszállással levonatkoztam Füredre. Ez Fehérvárig eléggé rossz ötletnek tűnt, mert a vagon tele volt üvöltöző, berúgott német suhancokkal (kitört belőlem a sviccer), akik Siófokra mentek, de aztán átszálltam egy legújabb generációs S-Bahnra, ami habár minden körtefánál megállt, de ezt nagyrész a Balaton-parton tette, ami nem rossz, másrészt tiszta és kényelmes volt. Délután aztán a parton tébláboltunk (Andris, Bo és Noresz már péntek délután lementek), és egyre csak érkeztek a Bot ünneplő ismerősök.

Fél 8 után felszálltunk egy nagyon szép, ámde peches módon az Öszöd névre keresztelt hajóra, ott vacsiztunk. Addigra Füreden már elállt az eső, úgyhogy volt naplemente, teljes szivárvány, tihanyi apátság - sok-sok szépség. Hajózás és kaja után pedig elmentünk bulizni: egy teljesen üres helyen megkértük a DJ-t, hogy játsszon nekünk jó régi számokat, mert mi már öregek vagyunk. Úgyhogy mi táncoltunk fél 11-től éjfélig, aztán megérkeztek a tizenévesek, mi leléptünk, és visszatért a tücc-tücc-"zene". Szegénykék... Andrissal megállapítottuk, hogy számunkra az a legfőbb különbség a swing zene és minden más táncolásra kitalált zene között, hogy swingre automatikusan táncolunk, "lábunkban a boogie", most pedig figyelni kellett rá, hogy mozogjunk, különben megálltunk volna.
Vasárnap visszamentünk Budapestre, a Nagyszalontában ebédeltünk, ajándékozgattunk, beszélgettünk, Forma 1-et néztünk. Aztán kimentünk a reptérre, és hazajöttünk Zürichbe, ismét totál kómásan, de azért nagyon jó volt megint egy otthoni hétvége.