Múzeumi kis színes

Mint talán már korábban írtam, belefolytam a Múzeumok Éjszakája szervezésébe. A Landesmuseum fő büszkeségei egészen az 1898-as nyitás óta az ún. történelmi szobák: egész szobákat/termeket telepítettek át mindenféle fontos svájci épületekből (kolostorok, várak) fából készült, többszáz éves falborítással, padlóval, kályhákkal együtt. A múzeum épületét úgy alakították ki, hogy ezek a helyiségek az eredeti pontos méreteivel rendelkezzenek. Gondos restaurálás után nemrég nyitotték meg őket újra.
A Múzeumok Éjszakáján ezekben a szobákban művészek és művésztanoncok fognak fellépni, főleg zenészek és táncosok, akik az általában üresen álló tereket élettel töltik meg. Az én feladatom ennek a koordinálása, a projektleírások begyűjtése, a termek felosztása és a szükséges előkészületek megszervezése. Érkeznek is szépen a művészeti koncepciók, amik persze általában egy kicsit lilák, de azzal nincs semmi baj.
Viszont ma érkezett az egyértelmű "elszálltság-győztes": az egyik szoba padlóján húzogatna mindenféle tárgyakat, mert ez olyan szép hangot ad, és közben táncolna. A tárgyak között szerepel cserepes virág, öntözőkanna, asztalka, kis komód. Én utána mit mondjak a restaurátornak: "Jani, bocs, fel tudnád csiszolni azt a négyszáz éves padlót? Kicsit összekaristolta a művészet...."
Inkább megírtam a lánykának, hogy ez nem fog menni, találjon ki valami mást. Még szerencse, hogy ez egy diák, és nem egy befutott művész, aki a "művészet szabadságának csorbítása"-címszóval fejemre borítja a huzigatni való kis komódot.