Mivel múlt héten
Milánóban voltunk, és hajókáztunk a Naviglión, ezért igényem támadt rá, hogy referenciaként beleolvassak az Én-és-Ők-Ő-és-Mi-Mi-és-Őkbe. És megállapítottam, hogy öregszem. Amikor először olvastam a könyveket, határozottan a Kicsi pártján álltam, akinek az iskolatáskájában mindig lapul
egy-két peluf, és a tanító nénije
olyan, mint egy nyuft. Aztán váltottam a Nagyra - Pop kimaradt, végtére is lány vagyok -, és az ő tanulási illetve fiúügyi küzdelmeire. Mivel már meglehetősen régen nem olvastam újra a trilógiát (úgyis kívülről tudom), ezért most meglepett, hogy ha élethelyzetben nem is, de korban eléggé rendesen araszolok Csupacsont felé: harmicésatöbbbiiiiiiii... Érdekes ráeszmélés volt.
Az új könyvet névnapomra kaptam, Ruth Reichl '
Egy álruhás étteremkritikus titkos élete' című kötetéről van szó. Kellemes egyvelege az étteremkritikáknak (ennek fanatikus változata Jay Rayner '
The Man Who Ate the World: In Search of the Perfect Dinner' című kétszáz oldalas elhűlős nyálcsorgatása), egy kalandos lányregénynek és egy szakácskönyvnek. Egy kis fenntartással viseltettem amúgy irányában, de feltétlen híve vagyok, mióta fél órával ezelőtt eljutottam a pasta carbonara receptjéig. Ami hál' Istennek nincs összepancsolva tejszínnel, ami a pasta carbonara ellen elkövetett brutális és sajnos széles körben elterjedt merénylet.
 |
| Jay Rayner |
 |
| Ruth Reichl |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése