Húsvét és doppelmeister

Karácsony óta először hazalátogattunk, hogy négy év után megint családi körben húsvétoljunk (az elmúlt években eltáncoltuk az ünnepet). Négy egész napot töltöttünk otthon, a karácsonyinál mérsékeltebb hisztériában. Pénteken sokat barátnőztem, ami Zürichben szinte a legjobban hiányzik. Volt ezen kívül sok-sok családozás, rájöttem, hogy rendelkezem egy véges, de még mindig meglepően bő rajz-repertoárral, ezzel a Borit jól el tudtam szórakoztatni egy darabig. Volt sok sonka, meg bárány, meg tojás, sőt, még vadas is, a süteményhegyekről nem is beszélve. Volt sok függőágyban lengedezés és lazulás a teraszon. Ráadásul volt színház is, az Örkényben láttuk a Macskajátékot. Az ilyen kulturális élményekre nagyon ki vagyunk éhezve: hogy erőfeszítés nélkül, utalásokkal együtt megértsünk, és élvezzünk egy színdarabot. Végül pedig volt Nagy Baráti Összejövetel, ahova nagyon sokan eljöttek, és kiderült, hogy a Daniék végtelenül nagy kanapéja nem is olyan végtelenül nagy, valamint ismét nem jutottunk dűlőre az "otthon vagy külföldön jobb/érdemesebb/kellemesebb-e élni"-kérdésben.

Borinak ezt a fürdőköpenyt tojta a sviccer nyuszi

A mai nap fénypontját pedig kétségtelenül második diplomám megszerzése jelenti, ugyanis ma volt a diplomavédésem. A készülést nem vittem túlzásba, de nem is igazán kellett volna. Nagyon kellemesen beszélgettünk a proffal, és a végén kaptam egy jó jegyet, ugyanannyit, mint a diplomamunkára, úgyhogy nem rondítottam bele a diplomaátlagomba (ami nem tudom, hogy mennyi). Maga a hivatalos diplomaosztó majd csak júniusban lesz, de nekem addig már semmi dolgom. Most hétvégén lesz az utolsó modul, arra még elmegyek haverkodni a többiekkel, de ez már tényleg csak úri passzió. Túl vagyok rajta, kész!

(Az persze nagy kérdés, hogy mire volt ez jó nekem, de ez már egy másik mese.)

Vidéki turné

Hétvégén helyi kapcsolatokat ápoltunk. Szombat este Luzernbe mentünk Ignacio és Sibylle lakásavató bulijába. (Ignacio squashos cimbi, Barcelonába valósi, Sibylle echte luzerni versenyző.) Igaz, hogy már olyan fél éve abban a lakásban laknak, de úgy tűnik, kapcsolatukban inkább a spanyol tempó dominál. Minden esetre odacsődítettek kb. harminc embert, és elláttak minket őrült sok kajával. Az obligát tészta- és görögsaláta mellett volt rendes spanyol tortilla (vastag, szeletelt krumplival készített omlett, nem a mexikói palacsinta-szerű tünemény), chorizo (paprikás kolbász) és spanyol szalámi, illetve olyan sonka, hogy majd' megszólalt. Az emberkék is aranyosak voltak. Ilyenkor mindenféle nemzetiségek összejönnek, teljes a nyelvi káosz, és általában érdekes történeteket lehet hallani, hogy ki hogyan keveredett pont abba az országba, városba, buliba.

Ma Rapperswilben építgettem egyetemi kapcsolataimat. Az apropó a Robinson Fesztivál, illetve egyelőre az ezt megalapozó kiállítás megnyitója volt. Ez az a projekt, amit három csoporttársam talált ki a fesztiválokkal foglalkozó modulunk során, és a rapperswili kunst(zeug)haus segítségével meg is valósították. Borzasztóan izgultak a megnyitó előtt, de ügyesen abszolválták a beszédet, utána már csak piálni kellett, az meg menni szokott.

Vivi, Myriam és Nadia

A kiállítás fő témája Robinsonhoz méltóan a túlélés művészete (és a művészet túlélése). Van, aki erről az elmúlásra asszociál (összemolott hegyi kunyhók fotói), van, aki az agresszióra (géppuskákból összeállított rácsoságy), van, aki a próbálkozásokra és újrakezdésre (egy sor mindenféle elutasító levél - ismerem őket) és van, aki a fizikai túlélésre (sátor és bivak-kuckó). Szerintem a legszellemesebb tárgy egy neon felirat volt: nemes egyszerűséggel a művésznő bankszámlaszáma. Június 19-én kiderül, hogy ki nyeri el a Robinson Művészeti Díjat.
Apropó neon: amikor először jártam a kunst(zeug)haus-ban nagyon megtetszett a kassza/múzeumi bolt/büfé-pult fölött függő felirat, és rájöttem, hogy egyszer mindenképp szeretnék egy olyan konyhát, amiben egy ilyen lóg:

La vie est dure sans confiture - Az élet kemény lekvár nélkül

Lutzmannsburg

Barátkozós hétvégét tartottunk Budapesten és Bécsben állomásozó pajtikkal (Riti, Balázs és Borcsa, Eszter és Andy, Peti és Klári, Noresz és Bo) és kispajtikkal (Bálint, Anna és Lea, Flóra és Timi, Sári és Roba, illetve Brumm úrfi). Volt nagy játszóterezés, jó kis evések és még főzés is - a gyerekek szuperul összeállították a rakott krumplit -, és végighancúroztuk a lutzmannsburgi termálfürdőt, különös tekintettel a csúszdákra.
Mindezt a sok kényeztetést azonban egyértelműen maga mögé utasítja egy hihetetlen és nagyon-nagyon jó élmény. Az úgy volt, hogy én 29 évvel ezelőtt már nyaraltam egyszer ebben a faluban, egy távoli rokonnál.

Anyu, Eszter, Martha néni, Csi néni és én 1982-ben

Mivel a ház a falun kívül épült, és eléggé jellegzetes helyen van, ezért a térképen könnyű volt megtalálni. Nagyon közel esett a szállásunkhoz, így szombat délelőtt a Boékkal elsétáltunk oda, miközben a többiek lovagolni voltak. A ház és a kert teljesen ugyanolyan, mint a régi képeken. Kicsit nézelődtünk, majd már épp indultunk volna, amikor kijött egy néni, hogy keresünk-e valakit. A dolog nekem eléggé gyanús volt, és megkérdeztem tőle, hogy nem ő-e véletlenül Elisabeth Pacher. Miután ezt a tényt bevallotta, én is bevallottam, hogy ki vagyok. Azonnal beinvitált, leültünk a kertben, beszélgettünk, majd később a házba is, ahol kaptunk almás sütit, amit előző nap sütött, mert épp olyanja volt. 94 éves, egyedül lakik ott, és nagyon fitt. Van botja, de azzal inkább mutogat, járáshoz nem annyira használja. Tündéri volt, felidéztünk néhány emléket, és adott egy gyönyrű névjegykártyát, mert az ember nem csak úgy felfirkantja valami cetlire a telefonszámát. Nagy kacsintással közölte, hogy két évvel ezelőtt még autót vezetett.

Csi nénivel 2011-ben

Aki nem hiszi, járjon utána :)

Ügyi

Én vagyok ügyi.

1. Abszolváltam a guglis admin felvételi első lépését (írásbeli teszt), jöhetnek az interjúk.
   
   
2. 5,5-öt kaptam a diplomamunkámra a kicsit rettegett professzortól (6 a max., 4-től van meg, felesével mennek a jegyek). És nem csak jegyet kaptam, hanem egy eléggé részletes értékelést is, úgyhogy most már legalább azt is tudom, hogy mikre kell készülnöm a védésnél.