2012. október 2., kedd

Társadalmilag sűrű

Intenzív társadalmi életet éltünk, részben a látogatók által okozva, részben általuk lehetővé téve. Először meglátogatot tminket szűk két napra Szabó Zoli, a nővérem 30 évvel ezelőtti csellótanára, aki jó rég áttette székhelyét Sydneybe. Úgyhogy nem semmi, hogy most nálunk volt!
komoly úriemberek a teraszon
Zolinak köszönhetően vasárnap este kiruccantunk, Erichhel vacsiztunk, illetve én még összefutottam az étteremben Ibrahimmal is, aki szokása szerint egy őrült projektbe keveredett. Egy guglis kolleganője férje összeállít egy szakács- és kulturális ismertető könyvet So isst die Religion (csúnyán fordítva Így eszik a vallás) címmel, amit - informatikus létére - Ib fotózott. Különféle vallású családokhoz mentek, és ünnepi ételeket főztek, amiknek aztán nem csak a receptjét ismerteti a könyv, hanem a szimbolikus jelentőségét is. Én eddig olyan 150 képet láttam, azok alapján a kötet szépséges és izgalmas lesz:
ilyen szép fotó azóta nem volt a blogon, mióta Gyuri nálunk járt
Zoli után szinte azonnal megérkezett Anyu egy kis unokagyömöszölésre:
kis császár trónol
Sűrű múzeumi programot teljesítettünk - megnéztük egyik nap a Landesmuseumban a Kapital c. kiállatást, másnap a Kunsthausban pedig Gauguin sokszorosított grafikáit, illetve átfutottuk néhány Giacomettin is (vegyesen Giovanni és Alberto). Ezeket a manó kendőben többé-kevésbé átaludta. Szombaton itthon hagytuk apukájával, mi pedig még bezsúfoltuk a Museum Rietberg japán grafikai és fotókiállítását. Sajnos nekem aztán haza kellett jönnöm, úgyhogy a kiállítás kétharmadáig jutottam csak, de nagyon szép volt így is.
Szombat este pedig az az őrületes helyzet állt elő, hogy a Szalay, Terék és Orbán családoknál is volt épp egy-egy rezidens nagymama, így el tudtunk menni hatosban vacsizni. Egészen az utca végéig jutottunk a Trichtenhausermühlébe, vadat ettünk, és nekem még egy fél pohár bor is lecsúszott (a többieknek több), ami annyira jól esett!
Éééééés: anyukám bébiszittelésének hála végre levágattam a hajam!
Holnap jön a másik nagymama, úgyhogy folytatódik a pörgés.

5 megjegyzés:

  1. rengeteg kérdésem van:
    -ki az Erick
    -ki az Ibrahim
    -mi az, hogy Ib fotózni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erich: Andris svájci squashos haverja, az ő barátnője Sandra, aki szülésznő, és sok jó tanácsot adott nekem terhesség alatt.
      Ib(rahim): guglis ex-kollega, művészlélek és egy tündér. Marokkói származású holland, vele főztünk nagyokat, igazából onnan kezdődött a blogolásom. Szeret fotózni is, nagyon szépek a képei. Mint a mellékelt ábra mutatja.

      Törlés
  2. ja, és végre van blogírás! már egész odavoltam, hogy napok, mit napok, hetek óta nincs semmi!és végre kidrült, ki ez a szakállas hapsi az onokámmal, aki ugyan a fotók között is ott volt, de mivel nem derült ki, ki az, azt hittem, tudnom kellene és nem mertem megkérdezni...

    VálaszTörlés