Doktornéni

Dávid két éves orvosi kontrollján a doki bácsink azt mondta, hogy hall valami kis szívzörejt, úgyhogy beutalta a fiatalurat egy szívultrahangra. Ma reggelre kaptunk időpontot - amit egy zűrös éjszakából kifolyólag majdnem elaludtunk, de végül sikerült megfutni.
Egy vadiúj, gyönyörű, és nagyon barátságos rendelőben találtuk magunkat, ahol volt szuper játszószoba is (gyerekekre specializálódott a rendelő).

kisbolt

Dávidot először az asszisztens vette gondjaiba: megmérte, hogy hány kiló, milyen magas (ez ment a legnehezebben, Dávid valahogy nem látta értelmét, hoyg odaálljon a falhoz, és ha már odaáll, akkor miért nem terpeszben, pedig azt olyan jól tudja). Utána kétszer is megmérte a vérnyomásást: a karján és a lábán is. Ezt követte a véroxigén szint mérés, amit Manó nagyon fegyelmezetten tűrt, majd a végén úgy levette az ujjáról a szerkentyűt, hogy észre sem vettük. Utolsó lépésként pedig jött az EKG, itt sem ficánkolt, hanem két éve teljes komolyságával figyelte, hogy mi történik, milyen színű tappancsok kerülnek rá:

szivárvány

Ilyen ügyes volt!

Mindezek után kerültünk a doktornőhöz, aki fonendoszkóppal hallgatózott, aztán csinált még egy részleges EKG-t, és bő 10 percig ulhtrahangozott. Közben Dávid nézhetett mesét, ez teljesen lekötötte, szerintem még hajat is lehetett volna neki mosni, annyira nem érdekelte a külvilág.
A vége is jó: Dávid szíve teljesen egészséges, picit zörög, ezt vagy kinövi, vagy nem, de nem kell vele foglalkozni.

Ráadás: délután voltunk a parkban, majd elmentünk a boltba, így elhaladtunk az itteni gyerekügyelet előtt, ahol néha megfordulunk (mert egy gyerek mikor máskor betegszik meg, ha nem késő este vagy hétvégén). Dávid mondta, hogy menjünk be a doktor nénihez.
Azt hiszem, nem viselte meg a mai élmény.