Olvasószámlálás

Itt az ideje elmesélni, hogy mi bizony szoros emberfogásban követjük a Brumm-családot. Kb két héttel és a 12. heti vizsgálat eredményét tekintve olyan 6 mm-rel vagyunk lemaradva.

Íme a főszereplő:

Andris is eljött a tegnapi vizsgálatra - korábban úgysem látott volna nagyon értékelhető dolgot -, úgyhogy megnézhette, ahogy a kicsi kalimpál, meg ver a szíve, meg látszik szépen a gerince és az orrcsontja. Lemérték a nyaki redőt is, ami nagyon jónak tűnt. A vámpírok szereztek tőlem tekintélyesebb mennyiségű vért további tesztekhez.

Tehát most csatlakozom Estherhez a gömbölyödésben, amit előreláthatólag június elejéig fogok abszolválni, aztán pedig belépünk a családosok klubjába.

A címe meg arra utal, hogy kommenteljetek, mert azt nagyon szeretem :)

10 év

Tegnap este elmentünk kicsit ünnepelni magunkat, 10 év végülis  nem semmi. (Andrisnak úgyis az az elmélete, hogy ezeket az évfordulókat nem kell túl gyakran megünnepelni, elég azokat az éveket, amiből van pénz címlet: 1, 2, 5, 10, 20, 50. 50 után lehet újra sűrűbben, én pedig már lobbizom a 25-ért.)

Eredetileg a Dolderbe foglaltam asztalt, de aztán jobban megnézve az étlapot túl halasnak találtam. Ez pedig az ünneplő tömegek felének nem annyira ínycsiklandó. Szerencsére akkortájt volt a Gourmesse, és a programban felfigyeltem egy vékony, vörös csajra, akinek Zürichben van az étterme.

biztos voltam benne, hogy jó, és kreatív lesz a kaja

Ő Meta Hiltebrand, a Metas Kutscherhalle séfje. A hely nagyon jó választásnak bizonyult: picike (egy este max 30 embert tudnak kiszolgálni), és tényleg izgalmas fogások vannak, viszont nincs meg benne a puccos helyek feszengése. Családias is, mert itt a Bareiss-szel ellentétben a 20 ember nem 300 négyzetméteren helyezkedik el, hanem nagyjából egymás ölében.
Lehet meglepetésmenüt kérni, vagy az étlapról rendelni. Mi ez utóbbit választottuk, és a következőket ettük:
Andris: 1) paradicsomleves friss zöldfűszerekkel és vaníliaolajjal, 2) argentin marhasteak narancsos portói szafttal, sült zöldségekkel és fűszeres sült krumplival, 3) gesztenyés fehércsoki-mousse fügeszeletekkel, mézaskalács fűszerrel ízesített vaníliás piskótával
Kini: 1) zöldsaláta pirított mandulával, mazsolával és balzsamecetes-mézes öntettel, 2) pirított vaddisznócsíkok tejszínes tésztával, karamellizált gesztenyével, vöröskáposztával és földimogyoróval, 3) mézes pana cotta birsalmakompóttal és goji bogyóval

Volt még egy különlegessége az estének, mégpedig az, hogy ajándékot kaptam :) Pedig nem szoktunk egymásnak évfordulóra ajándékot adni, aminek fő oka, hogy gyakran el is felejtjük a jeles napot. De most a desszert mellé kihoztak egy helyes kis dobozkát. Én azt hittem, hogy ajándék praliné, úgyhogy gondoltam majd itthon kinyitjuk, és megesszük. Aztán az Andris addig-addig kérdezősködött, hogy mi van benne, hogy csak megnéztem a csomagolást, ami egy ékszerész szalagjával volt átkötve. Ettől még nem lett világosabb a dolog, de aztán csak kinyitottam a dobozt, amiben ez volt:

kis hold három kővel

Csak ekkor esett le, hogy ezt én kapom, az Andristól, és meglepi. És ékszer. Az volt benne a legnagyobb meglepi, mert nem vagyok egy ékszeres lány. Amiket hordok, azokat mind az Andristól kaptam. Időrendi sorrendben: óra, eljegyzési gyűrű, jeggyűrű. És most van egy kis nyakláncom is, asszem ezzel már teljes a paletta.

Hollandia 2011

2009 után ismét elevett minket a fene Hollandiába, ami ezútal az Andris szülinapi ajándéka volt. Ráadásul  nem is egy egyszerű holland út, hanem az idei squash világbajnokság került Rotterdamban megrendezésre. Ezt mindenképp ki kellett használnunk, mert ez az esemény hajlamos Pakisztánban vagy az USÁban vagy egyéb világvégi helyeken történni.
Péntek kora reggel repültünk Amszterdamba, majd átvonatoztunk Rotterdamba, ahol kisebb kóválygás után megtaláltuk a szállodánkat. A szoba még nem volt kész, úgyhogy a lobbiban várakoztunk, ahol elsőként a volt világelsővel futottunk össze, majd felfedeztünk még pár aktív játékost is. Délután busszal átvitték szerény személyünket, illetve a versenyzőket abba a színházba, ahol az üvegpályát felállították, és jött a maratoni menet - egyhuzamban 8 meccset néztünk végig, 4 női és 4 férfi negyeddöntőt. Ez az ötórai kelést tekintve különösen brutális volt.
Szombaton csak négykor kezdődött a program, úgyhogy 11-re átmentünk Hágába Antonellával és Michaellel találkozni (Anto bécsi kollegám volt). Természetesen késtek, majd amikor kikísértek délután az állomásra, hogy visszamenjünk Rotterdamba, akkor meg mi késtük le a vonatot, de ők már csak ilyenek. (Például szeptemberben Wolfék esküvőjének az elejét is lekéstük.) Megtudtuk, hogy kislányuk lesz, hogy milyen Hollandiában élni (nem elég szép az idő ;)), közben pedig bejártuk a város történelmi részét, majd egy bruncholós helyen kötöttünk ki. Visszatérve Rotterdamba megnéztük az elődöntőket, utána pedig sétálni indultunk. A Lonely Planet alapján kitaláltam, hogy hova kellene menni, csak azt a hibát követtem el, hogy gyalog mentünk, meglehetősen lelombozó környéken, majd mire a szép részhez értünk volna (ahova metró is megy, jegyünk pedig volt), addigra 1) minden elnéptelenedett, 2) mi is elfáradtunk.
Vasárnap a döntők elé még bezsúfoltunk egy kis múzeumot, megnéztük a Boijmans van Beuningen állandó kiállításá(nak egy részé)t. Nagyon tetszett a kurátori koncepció, hogy nem feltétlenül kronológiai sorrendben állították ki a műveket, hanem különféle logikai elrendezéseket követtek: volt pl egy nagy terem, ahol az itáliai és a németalföldi művészek egymásra gyakorolt hatását mutatták be, míg egy másikba azok a képek kerültek, amiket a "futottak még" kategóriába sorolt a kurátor. Nem rosszak, de nem is a legjobbak, vagy nem egy híres mestertől származnak csak egy követőjétől, esetleg túl kicsik vagy túl nagyok a témába vágó teremhez. Persze dögivel voltak a szívemnek kedves kis helyi táj- és zsánerképek. A feliratokon néha jót nevettünk, pl. egy festményről azt írták, hogy a művész általában csalódást okoz a képeivel, de ez kivételesen egy jó darab, különösen egy Rembrandttal párba állítva érdekes, úgyhogy ezt az egyet érdemes megnézni.
Múzeum után átrohantunk a döntőkre. A női elkeserítően rövid volt, a világelső úgy elverte a második helyezettet, hogy csak úgy nyekkent. A férfi döntőben az elején volt egy kis izgalom, de aztán a világelső ott is hozta a papírformát.
Vasárnap estére még átugrottunk Utrechtbe, ahol Mathijs és Taylor láttak vendégül vacsira. Nagyon jófejek voltak, mert csak szombat este írtunk nekik egy sms-t, hogy lenne-e kedvük találkozni velünk, és nem csak, hogy volt, de még készültek is a fogadásunkra. Mathijsnek dübörög az Uwéval együtt alapított cége, már négyen vannak, igaz, hogy két országban. Taylor pedig sokkal jobban megtalálta itt a számítását, mint Svájcban, sokat tanít, ezerrel tanul hollandul, úgyhogy bejött nekik a költözés. Nekem viszont a holland házak és lakások jöttek be (Antoékhoz is benéztünk): nagy belmagasság, szép nyílászárók, viszonylag kevés derékszög.
Vendégeskedés után egyenesen a reptérre mentünk (Hollandiában szinte minden félórás vonatútra van egymástól), és most először egy igazi reptéri szállodában aludtunk. Ennek megfelelően a 9:45-ös géphez Andris 8:30-kor kelt.
Hollandiába még mindenképp vissza kell térni, mert pl nem sikerült Delftbe eljutni, meg amúgy is jó hely. Már van is egy nyaralós ötletem, majd pár év múlva meg is valósítjuk.

November

Jane

Valaki 2011-ben is úgy gondolta, hogy a világnak szüksége van még egy Jane Eyre filmre. És igaza volt.
A film nagyon jó lett (már amennyire az eredeti sztorira emlékszem), Anglia szürkén-ködösen-borongósan is gyönyörű, a szereposztás pedig telitalálat. Természetesen egy jó kis kosztümös angol drámából nem maradhat ki Dame Judi Dench, aki a szuperelegáns és szigorú főrendi szerepek helyett most a kedves házvezetőnőt játssza. Janet Mia Wasikowska alakítja, akit a The kids are all right-ban láttam, de itt egy csöppet komolyabb feladatot kapott. A film szinte a történet végéről kezdődik, amikor Jane elmenekül Thornfield Hallból, és belefut St John Riversbe, azaz Jamie Bellbe (alias Billy Elliot). Aki olyan brit típusú jó pasi, egy Plain Janehez nagyon is passzol. Azonban visszatérünk a kezdetekhez, a fájdalmas gyerekkor után színre lép Edward Fairfax Rochester (Michael Fassbender - Becstelen brigantyk, X-men), és onnantól eléggé nyilvánvaló, hogy szegény Jamie labdába sem rúghat. Tudom, tudom, Rochester ne legyen egy klasszikusan jóképű valaki, de hát istenkém, ez most így sikerült. Viszont az alakítások az én ízlésemnek megfelelően visszafogottak és feszesek, nincsenek nagy sikongatások és hisztérikus jelenetek, mégis minden porcikájában dráma. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hölgyolvasóinknak egy kicsit jobban ;)

Őszi Zürich

Ma délután ügyintézés után sétáltam egy kicsit a városban. Imádom ezt az időjárást: kicsit ködös, kicsit borongós, hívogató a kirakatok és kávézók puha sárga fénye, színesek a levelek, és mindenhol sült gesztenye és avar illat lengedez. Nemsokára becsatlakozik mindehhez a fenyő- és forraltbor illat, hogy szépen lassan átalakuljon a város karácsonyi meseországgá. Ki vágyik vissza ilyenkor a nyárba?

Tücsinek:

Kis utcácska az óvárosban:

A Paradeplatzon a bankrendszer ellen tüntetők felköltöztek a Lindenhofra, és ott hippiznek tábortüzestül, zenéstül:

Meló

Meló az lett :)
Ami lett: szervezkedős állás egy zürichi galériában/műkereskedőnél. November 21-én kezdek, úgyhogy most még egy hónapig úgy fogom magam érezni, mint aki szabin van (ahelyett, hogy úgy érezném, lógok a levegőben).
Ami nem lett, de jó élmény volt: registrar állás a Tate Modernben. Múlt csütörtökön behívtak egyszer csak most keddre interjúzni, és hirtelen felindulásból úgy döntöttem, hogy skype-olás helyett elmegyek személyesen. Az ember hozzon áldozatokat. Hétfő délután érkeztem Londonba, estére vettem magamnak színházjegyet a Haymarket Theatre-be, ahol Ralph Fiennes játszotta Prosperót A viharban. Nagyon jó volt, habár az én ízlésemnek néha egy picit túljátszották, túlszavalták a dolgot. De összességében nagy élmény volt, kiegészítve azzal, hogy szünetben a jegyszerdő lányok tálcáról fagyit árultak, úgyhogy a szünetben az egész nézőtér fagyizott.
Másnap reggel elsétáltam a Tate Modernbe,

ahol egy nagyon jó interjúm volt, tök jó kis szakmai kérdésekkel. (Azóta kiderült, hogy tényleg nem engem választottak, de nem is fűztem hozzá különösebb reményeket. Az élmény így is pozitív maradt.) Ezt követően végre közelebbről is megismerkedtem a Millenium Footbridge-dzsel, persze lelki szemeim előtt az egész hullámzott, és pattogtak rajta az emberek á la Harry Potter 6. Be akartam nézni a St Paul's-ba, de kiderült, hogy nem elég, hogy van belépő, de 14 fontba kerül. Mondjuk ebben már minden benne van, de én csak egy kicsit üldögélni szerettem volna, nem felmászni a kupolába és lemenni az altemplomba. Így jobb híján a National Galleryben kötöttem ki, ahol cél nélkül, boldogan kóboroltam, illetve ismételten megállapítottam, hogy az angolok értik legjobban a múzeumi kajálda lényegét: legyen friss, jó választékkal (ez a kettő Magyarországon nem megy), de ne túl puccos (ez meg Amerikában nem megy).
Ebből ugyan útibeszámoló lett, de majd ha elkezdtem dolgozni, akkor lesznek részletek az új melóról is.