2009. április 15., szerda

Is There Hop?



Fantasztikus volt a húsvéti hétvégénk, nagyon durván végigtáncoltunk 4 napot :)
A döntés - szokásunkhoz híven - későn született meg, kedd este döntöttük el, hogy jelentkezünk az "Is There Hop?"-elnevezésű workshopra, ami pénteken kezdődött. (Abban még azóta sem egyeztünk meg, hogy ez csak véletlenül rímel az Easter Hop-ra vagy sem...)
A menetrend a következő volt: táncórák 3/4 11-től fél 7 -ig, utána hazarohan, kajál, átöltözik, majd visszarohan ugyanoda bulizni. És ez minden nap.
Négy pár tanár jött, mind aranyos svéd emberkék: Joanna és Henric (abszolút gyerekeknek néztek ki, 25 évesek, 2007-es világbajnokok, és van egy négyhónapos kisfiuk, akit mindenhova hoztak, incl. bulik), Marie és Hasse (Hasse enyhén exhibicionista, de kedvesen csinálja, és Marie néha lecsapja, mint a taxiórát), Åsa és Daniel (nagyon szőke pár, Daniel a '30-as évek Németországának kirakatbabája lehetett volna, de közben nagyon aranyos volt), illetve Jenny és Lennart (ők voltak az egyetlen nem házaspár, sőt, nem is pár. Lennart volt az, aki kb. újjáélesztette a '80-as években a lindy hopot).
Első két nap felváltva tanított minket Joanna és Henric, illetve Marie és Hasse, majd a második két napban jött a mésik két pár. Lépéseken kívül egy új hozzáállást is tanítottak, amit Jenny megfogalmazása tükröz a leghívebben: it's not a bad step, it's a variation. (Ezt programozóknak legjobban az "it's a feature, not a bug" felkiáltással tudnám érzékeltetni.) Főleg a második két napban próbáltak minket lelazítani, elfelejtetni velünk mindenféle koreográfiát, és a stílusra koncentrálni.
A napi 3 x 1.5 óra után még volt általában egy ún. "taster" óra, ahol ízelítőt kaphattunk a swing más ágaiból. Első nap Danielékkel egyszerű akrobatikát tanultunk, második nap nem választottunk olyan jól, és egy eléggé furcsa, shag nevű táncot táncoltunk (nem tudom, hogy hogyan ragadhatott rajta ez a név...), harmadik nap pedig szétröhögtük a fejünket double bug közben, ami egyszerűbb lindy hop lépéseket jelent, de egy fiú két lánnyal táncol egyszerre, ami nem kevés kavarodáshoz vezethet. Ez utóbbihoz a partnerünk egy nagyon kedves, ámde nem annyira nádszálkarcsú kanadai lány volt.
Az esti bulik külön bejegyzést érdemelnének, de nem tudom, hogy mikor lesz időm következőre írni, úgyhogy gyorsan idesűrítem a lényeget. Minden estének volt egy tematikája: első este burlesque, második este hawaii est, harmadik este pedig elvarázsolt erdő. Ennek megfelelően kellett felöltözni - Lorenz, a szervező minden nap elmondta az ebéd utáni "táborgyűlésen", hogy szokványos ruhában be sem engednek. Aztán persze ezt nem vették annyira komolyan, de az emberek ki is tettek magukért. Az első és harmadik napi szerelésünk a saját képeink között láthatóak, míg a második napon Thai, egy guglis kollega fényképezett le minket (24. és 25. kép).
A partikon mindig volt valami kis szórakoztató előadás is. Első este burlesque show-t láttunk sanzonénekessel, vetkőzéssel, pikáns játékokkal és egyéb mókákkal. Második este volt hula bemutató (az a csípőriszálós hawaii tánc), illetve az itteni klub táncosai mutattak be charleston őrületet. Ekkor jött a los angelesi nagyágyú, Barbara Morrison is, aki egy szép kövér fekete énekesnő, amilyennek az ember a zenei stílus alapján elképzeli (Thai képei között a 31-en van). Harmadik este pedig egy Swing de Paris nevű formáció zenélt egy jazz-hegedűs lánnyal az élén - Tücsi, ez sem lenne teljesen hülyeség! ;) Jól nyomták pl. Django Reinhardt-tól a Minor Swing-et, de még sok minden mást is. Az egyik szünetben pedig megjelent Jenny, beállt a mikrofon mögé, és kiderül, hogy nagyon jó hangja van. Majd odasomfordált Lennart is, és kiderült, hogy neki is jó hangja van. És aztán a következő történt:


Közvetlenül utána pedig:



Ezek után már csak nagyon picinek éreztük magunkat, de nagyon lelkesek is lettünk!

4 megjegyzés:

  1. Szeresse a Tücsök a swinget hegedűn nagyon! :)
    Én majd hegedülök meg szteppelek, jó? Az is szenzáció lenne. Amúgy ajánlom figyelmedbe a volt sztepptanáromat, Bóbis Lacit, ő is elég nagy lindy-hop szakértő:
    http://www.youtube.com/watch?v=2riAgLu3oFY

    VálaszTörlés
  2. Jojo-ék és Hasse-ék minket is tanítottak többször, boogie-ra és swingre is, nagyon jók, a másik két párt nem ismerem sajnos. Nálunk április 24-26-ig - épp Bóbis Laci szervezésében - Steven Mitchell fog órákat tartani, nem semmi az öreg. Ha pedig összejön, akkor Hasse-ék és Henric-ék jönnek nyáron.

    VálaszTörlés
  3. Andris ül az ölemben, nézi a videókat és rugózik. :) Szerintem bejön neki a szving.

    VálaszTörlés
  4. Thai videoi: http://youtube.com/thaitran99

    VálaszTörlés