Csak bámulok magam elé

Andristól kaptam az asztalomra egy lávalámpát az irodában (nem tudom, honnan szerezte), és most azt bámulom bamba lelkesedéssel, amikor úgy teszek, mintha épp gondolkodnék.

Az enyém sárga narancssárga lávával - nagyon retro.

Lélekben hippi vagyok, már annyira készülök Herrängbe az én Woodstockomba ;)

Múzeumok hétvégéje

Múzeumos hétvégét tartottam, mert lesznek muzis modulok az egyetemen, és nem akarok lebőgni, hogy nagy bennem a lelkesedés, de meg még nem néztem őket. Tehát a következő program állt össze: szombat - Landesmuseum és Museum für Gestaltung, vasárnap - baseli Kunstmuseum, azon belül is a Van Gogh tájképkiállítás (az állandó kiállítást már abszolváltam régebben).

Íme az értékelés, időrendi sorrendben:

• Landesmuseum

Az igazgatója már párszor volt nálunk a kurzuson, aki eddig színházakat igazgatott, a képzőművészet közepesen érdekli, a történelem viszont igen. És végülis ez egy történeti múzeum... De én ilyen rosszat már évek óta nem láttam! Egyetlen mentsége az lehet, hogy az állandó kiállítás nagy részét most rendezik újra, augusztusban nyit. A most látható dolgok között van a fegyvergyűjtemény (még ez a legjobb), vannak ruhák, ilyen-olyan vackok, illetve a római korig bezárólagos leletek. Az egész a hetvenes éveket tükrözi, rémesen néz ki, a tárgyak mellett egy odadobott táblácskán csak egy szám szerepel, utána ki kell bogozni a katalógusból, hogy mi is az. Néha még ennyi támpont sincs. Szóval élvezhetetlen.

Jó pontot kapott az időszakos "római aranykincsek" kiállítás, klein aber fein, ahogy azt kedves germanista barátaink mondanák. Ez a rész rendben volt, viszont utána jött a nemulass, a Witzerland című kiállítás, ami a svájci humort volt hivatott bemutatni, egy 1875 óta megjelenő szatirikus hetilap címlapjai és rajzai segítségével. Ebből egy nagy idegenellenes (már-már idegengyűlölő) kollekció lett, amelynek főbb célpontjai az osztrákok, németek, franciák és olaszok (már jó régóta), kisebb részben az EU (értelemszerűen frissebb), és csak nagyritkán röhögnek a saját hülyeségeiken. A "kiállítás" úgy nézett ki, mint egy iskolai rajzverseny bemutatása: bézsszínű textillel bevont préselt falapokra rajzszöggel rögzített A4-es és A3-mas lapok... Ehhez csak gratulálni tudok.

• Museum für Gestaltung

Ez tulajdonképp a designmúzeum, ahol egy nem túl nagy, de nagyon jó kiállítást láttam, a címe Every Thing Design. Jól volt összeállítva, és szuperek voltak a tárgyak. Majd ha egyszer még lesz több időm is, akkor átmegyek a másik épületükbe a plakátgyűjteményt megnézni. Amúgy a kedvenc kiállítási tárgyam plakát volt, ami ezt a képet használja föl (képzeletben vágjátok le a jobb oldali egyharmadot, akkor még szexibb):

Szia Noresz! :)

• Kunstmuseum Basel, Van Gogh téjképek

Ide ötösben mentünk vasárnap Bennel, Kattel és Gergővel. Már jó régóta terveztük, hogy meg kellene nézni, de általában én voltam a szűk keresztmetszet, mert mindig egyetem volt, ha meg nem, akkor elutaztunk. De most végre összejött. Egy csoporttársam javaslatára befizettünk egy tárlatvezetésre, ami eléggé jó volt. Volt egy kis nosztalgiavonat-feelingje, köszöntem az ismerős képeknek, volt, amelyiknek még a lassan három évvel ezelőtti kurírjára is emlékeztem :) Persze a tömeg a kiállítás végén tömörült össze, ahol a "rendes vangoghos" képek voltak, de nekem a Krumplievők-korabeliek is tetszettek. Nagyon jó volt, hogy a tárlavezető a végén felhívta a figyelmet a múzeum állandó gyűjteményére is, kapacitálva a jónépet arra, hogy hasonlítsák össze a most látottakat Van Gogh kortársainak alkotásaival. Szépen ki is volt táblázva minden, hogy könnyű legyen megtalálni. Kedves múzeumos blogolvasóink! Jó lenne ezt otthon is bevezetni :) Amúgy mi a felkérésnek lelkiismeretesen eleget is tettünk, miután egy bizarr étkezést csaptunk a múzeum éttermében: a pincéreknek valószínűleg megmondták, hogy a rendelést csak papírkutyák írják föl, ha kemény gyerek vagy, akkor megjegyzed. Ebből kifolyólag háromszor jöttek vissza megkérdezni, hogy akkor mit is kértünk (rendelés leadása közben a pincérünkhöz odajött egy másik, és elkezdett hozzá beszélni egy másik asztalról), majd amikor ezt szóvá tettük azt mondták, hogy azt hitték, a fiatalok ennél lazábbak, és jobb fejek. Szóval hülyék vagyunk, ez már tény.

Mindezek mellett és ellenére jó hétvége volt :)

P.S.: Megjött a múzeumos modulok részletes programja. Még el kellene ugranom a Migros Museumba (ez itt kb úgy hangzik, mintha azt mondanám, hogy Match vagy Kaisers Múzeum, ugyanis a Migros egy bolthálózat, de nagyon sok mindent csinálnak még mellette, többek között ezt hatalmas kortárs művészeti múzeumot is fenntartják), és meg kellene nézni a Daros gyűjteményt is. Szegény gugli, jól befürdött velem....

"nyári" ""piknik""

De jó, hogy nem én szerveztem!

Pénteken volt a gugli rendes éves nyári piknikje, amit tavaly én szerveztem Susannéval. Akkor kétszer halasztottuk el ronda idő miatt, végül szerencsénk volt, és aznap tényleg sütött a nap. (Erről természetesen egy fia kép nincs.)

Idén mi a karácsonyi bulit csináljuk, a pikniket megkapta Marie és Kylie. Találtak egy szuper helyszínt, szerveztek gyerekszórakoztatást (ez az éves családi esemény), minden készen állt a felnőtteknek röplabda és pétanque versenyekhez. Hétfőn megnézték az időjárásjelentést, ami szerint pénteken kellemes idő lesz, lefixálták a helyszínnel a pénteket, és boldogan nyugovóra tértek. Majd másnap is megnézték ugyanazt az időjárásjelentést, és szívrohamot kaptak.

És eljő a péntek, és csak esett, és zuhogott, és esett, és zuhogott. A nem csekély menniységű nyári zürichi csapadék kb kétharmada erre a napra időzítette magát. A kajákat megettük, a gyerekek játékait beköltöztették (a csacsikon kívül mindent: ugrálóvár, játszószőnyeg, bohóc, arcfestés, és nem tudom, hogy még mi minden), úgyhogy ők tomboltak, majd 10 körül mindenki hazament, és nem igazán tudta, hogy az evésen kívül mivel is töltötte el az elmúlt 5 óráját.

De jó, hogy nem én szerveztem!

Jóember (kupis ember)

Már hetek óta tart a ruhagyűjtés az irodában, holnap lesz vége. Ezért én természetesen ma reggel hoztam be a feleslegessé vált cuccaimat (az Andriséhoz nem nyúltam), de lehet, hogy holnap bevándorol még pár használaton kívüli ágynemű és törölköző, amik miór aideköltöztünk egy ágyneműtartóban laknak. Jó néha "karcsúsítani".

A mai becuccolás előzményeként tegnap ugye ki kellett válogatni a ruháimat, és nagyon érdekes találkozásokra került sor:

• megvan (volt) egy csomó ősrégi ruhadarab, amiket egy kettővel ezelőtti költözésnél kellett volna már kitenni
• találkoztam érzelmi töltetű darabokkal is, amiket továbbra is őrizgetek, lásd trefortos kosármezem, ami még mindig nagy rám, képzelhtitek, hogy 15 évesen milyen hálóing volt
• a szekrény aljába beszórt táskáim átnézése közben olyan praktikus dolgok kerültek elő, mint pl. az útlevelem

Szóval jó dolog jóembernek lenni.

Fölkerültünk a Zinternetre

Végre-valahára fölkerült az EMAA képzés harmadik évfolyama is a program honlapjára! Kicsit lassan ment a dolog, plusz egy eléggé vacak fotós csinálta a képeket (legnagyobb sikere, hogy az előző évfolyam fényképezése során ismerkedett meg a mostani feleségével), de legalább van már valami nyomunk, nem mi vagyunk a fantom évfolyam.

Nagylányosan nem ezt a képet válsztottam magamról:

EMAA buli

Hétvégén volt egyetem, ahol a fesztiválokról tanultunk, de egyértelműen a szombat esti buli volt az egész értelme.

Úgy kezdődött, hogy Andreas meghívott mindenkit egy kis malacsültes vacsira magához. A német-svájci határon lakik, ahol 9 évvel ezelőtt az ikertestvérével együtt megvettek egy romos villát nagyon olcsón, és felújították. A felújításnak volt egy alapszabálya: ha a munki órabére magasabb volt, mint amennyit ők ugyaennyi idő alatt meg tudnak keresni, akkor ők csinálták a munkát. Így hát 8 év alatt hipp-hopp kész is lettek. Viszont a ház gyönyörű, zenészek lévén átnevezték Erikáról Villa Schubertre, van körülötte egy elég nagy kert, és nagyon idilli az egész (azt leszámítva, hogy néha eléggé alacsonyan elszáll fölötte egy-egy repülő).

Felkészülésként sütöttem 4 nagy kalácsot (2 sima, 2 mazsolás), amit vasárnap reggelre szántam, merthogy ottalvós buliról van szó. A kalács vége aztán az egyetemre is eljutott vasárnapi uzsonnának.

From EMAA_Party_Juni2009

Komoly autó-elosztási hadművelet után elindultunk a keményen félórás útra, majd Andreasék hohentengeni paradicsomában eperbóléval nyitottuk az estét. (Ez most egy kisebb gyümölcsügyi káosz lett, ha jól érzem.) Volt mellé szárított-paradicsom-krémes és avokádókrémes baguette, utána egy joghurtos-kapros-uborkás-fenyőmagos előétel. Közben kis csoportokban megnézhettük a házat, és megismerkedhettünk a felújítás édesbús történetével. Nyolckor érkezett a fő attrakció egy hentes, illetve a sült malac személyében, előbbi szervírozta utóbbit. Volt még kenyér, meg saláták, meg öntetek, meg fűszeres vaj is. Mindeki többet evett, mint kellett volna, de még így is maradt.

From EMAA_Party_Juni2009

Nagy egy ilyen disznó, még akkor is, ha csak 8-10 hetes. (Ezt az információt a társaság persze hangos, szomorkás óóóóóóóóóóóóóó-val üdvözölte, de aztán lelkesen evett.)

Kaja után kedvesen kaotikus házikoncert-féleség kezdődött, aminek az volt az elve, hogy aki játszani akart, az hozott hangszert, majd az aktuális összeállításhoz próbáltak kottát választani, úgyhogy a dolog néha picit szétcsúszott, viszont nagyon vicces volt. Beéneklés után beszállt Davide is operarészletekkel, amikhez mindig kivonszolt egy-egy lányt, hogy legyen kinek énekelni, kit elcsábítani.

A nagy zenélésre egy kis dal tette fel a koronát, amit négy szólamban énekeltünk, a lehető legnagyobb komolysággal próbáltuk el szólmonként, majd raktuk össze az egészet. Marco, aki hivatása szerint zenetanár és karvezető, nagyon jól szórakozott rajtunk, és majdnem szigorúan irányított minket. Jó volt, hogy nem merült föl az, hogy esetleg valaki nem tud kottát olvasni.

Levezetésként Colin még előadta Kurt Schwitters Köhögés scherzóját (erről hülye módon nem csináltam videót, pedig nagyon megérte volna).

A környéken aludtunk mindenféle panziókban, hotelekben, tyúkólakban és malmokban, és a következő döbbenetes felfedezést tettem: a vidéki Németország sokkal olcsóbb, mint Zürich. Okos vagyok, mi? De tényleg durván olcsóbb volt, pl. mi egy apartmanban aludtunk, amiben 3 kétágyas szoba volt, mindegyik külön fürdőszobával, járt az egészhez bőséges reggeli, és így került fejenként 25 euróba.

A tanulós rész kellemes volt amúgy, de nem eget rengető. Két érdekes előadó azért volt: a BBC Proms marketing igazgatója, illetve egy weimari művészeti fesztivál vezetője, akit Nike Wagnernek hívnak, és a testvérei vették át idén a Bayreuthi Ünnepi Játékok irányítását, amit ükmama alapított, és azóta is csak ükpapa műveit játsszák. Nehéz lehet egy ilyen névvel élni.

Kicsit otthon

Hétvégére kissé spontán módon hazamentünk, és egy csomó minden történt:

• Noresznak volt névnapja, amire annyi kertes-növényes könyvet kapott (plusz hűtőtáskát, plusz gyereknapi társasjátékot, plusz bonsait), hogy most már tényleg ő lesz a legnagyob kertész a Vas Gereben utcában.
• Találkoztam végre a Melindával, és így meg tudtuk ünnepelni a szülinapját. A helyszínen nem változtatunk, már 12 áve a Ráday utcai Vörös Oroszlán, ami eleinte Vörös Orosz névre hallgatott nálunk, most már csak a minimalista VO-ra redukálódott.
• Boék megvették a végleges ágyukat, úgyhogy este volt bútorszerelős buli, mi megkaptuk átmenetileg az eddigi ágyukat, és ezzel be is költöztünk a vendégszobájukba.
• Vasárnap 4 legyet egy csapásra ünnepség volt: Eszter névnapja (már rég elmúlt, de nekünk most sikerült készülni is rá), Anyu szülinapja, én névnapom, Andris szülinapja. Volt sok ajándék is: Eszter kapott terhesövet, szép színeset, meg masszázsolajat, Anyu új laptopot a régi zúgó masinája helyett, én könyveket (az új Ulickaja regényt, és Anthony Bourdain francia szakácskönyvét), Andris pedig egy széldzsekit, hogy ne az enyémet hordja, ami amúgy rám is kicsit kicsi. Költői kérdés: miért széldzseki és esőkabát? Miért nem lehet esődzsekinek, és szélkabátnak nevezni?

From Bp 2009 junius

• Roger Federer megnyerte a roligarit, aminek végülis örülünk, még ha most mindenki arról is cikkezik, hogy nagyobb bajnok, mint a Peti.* De Wahlzürcherinként köteles voltam neki drukkolni, meg aranyos is, meg szeretem, ha az nyer, akit már rég leírtak.
• Kiderült, hogy a finoman a rücskös felületű padlólapra rakódott cementréteget csak sikálással lehet leszedni, viszont akkor már tökmindegy, hogy milyen tisztítószert használsz.
• Találkozunk sok kedves baráttal, akik abár cseresznyét nm szedtek, mert ezt az eseményt elmosta az eső, de azért fektetés után eljöttek borozgatni, csersznyézni (mert a Noreszék jófejmódra szedtek), és választási eredményeket nézni leptopon, mert TV nincs, és az úgy jó.
• Az is kiderült, hogy 4.5 óra alvás nem sok... Reggel a taxis elkerekedett szemmel nézett, hogy egy szál ridküllel felfegyverekzve megyek a reptérre, és próbált eltéríteni az érkezési oldalra, de nem hagytam magamat. Persze csaltam, mert 2 nap múlva az Andris hozta az egész cókmókot.

Szóval jó kis hétvége volt.

*A családi szlengben kevésbé otthonosan mozgó olvasóinknak: Pete Samprasről van szó, aki a legszebb, legügyesebb, legelegánsabb, leg-.... na jó, nem folytatom. De a tenisz a visszavonulása óta nem ugyanolyan. Nem mintha nézném...

Scotland is the new Greece

Leégtünk. Rendesen, erős napsütéstől. Pedig az úgy volt, hogy mi Skóciába mentünk, ahol tudvalevőleg csak esik az eső, mindig ronda idő van, és tiszta késő-ősz az egész. Hát most megcáfolnám ezet a tévhitet, mert 4 napig folyamatosan sütött a nap, csokibarnán jöttünk vissza, melegünk volt, és nyaralás-feelingje volt az egész útnak.

Csütörtök este érkeztünk meg Manchesteren keresztül Edinburghba (a manchesteri reptéren sikerült eltévednünk), ahol 12 év kemény munkája gyümölcseként Alex várt minket. Soha Herries még nem jött ki elém semmilyen reptérre, pedig lett volna rá már jópárszor alkalmuk. De most megtört a jég. Alexnél laktunk, főzött nekünk vacsit is, sőt, még egy Edinburgh térképet is kaptunk tőle péntekre, mert mindenféle útikönyv nélkül indultunk el, kb. az én tízéves emlékeimre hagyatkozva.

From Scotland May 2009

Pénteken turistanapot csaptunk, de előtte egy könyvesboltban kezdtük a napot, hogy a megfelelő turistafelszerelést beszerezzük, úgymint színes-szagos bazi nehéz útikönyv. Akció volt, amennyiben 2 könyvért hármat vihetett haza a kedves balek vásárló, így Skócai mellé vettünk egy Anglia, illetve egy Oroszország/Fehéroroszország könyvet is, amit aztán egész nap cipelhettünk magunkkal. Szerintem ha valaki belenézett volna a táskámba, és Edinburgh közepén meglát egy Oroszország útikönyvet, nem tartott volna egészen normálisnak. Nem is vagyunk azok. Könyvvásárlás után már igazán csak az év legcikisebb reggelizését kellett letudni ("igazi skót reggelit" miért is a Debenhams (bevásárlóközpont) tetején levő kávézóban kell enni??), és útnak is eredtünk a vár felé. Itt végighallgattuk a teljes audioguide-ot, aminek megfelelően kb 4 órácskát töltöttünk el a várban.

From Scotland May 2009

Utána végigsétáltunka  Royal Mile-on, betévedtünk egy fudge (kb. tejkaramella, de sokfél ízesítésben van, nem egy fogyókúrás darab) boltba is. Eljutottunk a Holyrood palotáig (rood keresztet jelent skótul), ami a királynő edinburghi rezidenciája, és múltkor nem sikerült bemenni. Hát most sem. Valami hercegnek volt képe pont most vendégeskedni, és ezért lezárták az egészet a látogatók elől. Sokba' van egy ilyen herceg, ha csak a bevételkiesést nézzük.

Munkaidő után találkoztunk Alexszel, aki tök komolyan öltönyben dolgozik, és elmentünk inni egyet. A szép időre való tekintettel minden kinti hely dugig volt, végül egy nagyon kedves de nagyon zsúfolt kerthelyiségben vettünk magukhoz a betevő Pimm's-ünket (gin alapú kevert ital, 7up-szerűséggel öntik föl, és kerül bele mentalevél, narancs, eper és kígyóuborka). Később megérkezett Megan, Alex barátnője, és jobb ötlet, illetve elegáns ruha híján egy kis francia stílusú étterembe mentünk, ami nagyon jó volt.

Szombaton el akartunk menni egy skót ételfesztiválra, de már nem volt belépőjegy, plusz amúgy is nevetségesen drága lett volna, úgyhogy vettünk midnenfélét a boltban, és ezzel ültünk ki a fesztiválnak helyet adó park másik részébe. Néztük a bolond sorban állókat, eszegettünk, napoztunk, a fiúk frizbiztek is, és nagyjából így telt el a fél nap. Utána ideje volt, hogy elhúzzunk Spottesba, a család skóciai házába, ahol én au-pair nyaraimat töltöttem. Sajnos a vonat menetrendjét elnéztük, úgy kellett várnunk másfél órát a következő járatra, de addig is feküdtünk még egy kicsit a vár aljában levő parkban. Szegény mi...

Ivo felcsípett minket Lockerbie-ben, és elkezdődött az elmúlt év legnyugisabb bő 24 órája. Spottesban bejártuk a nagy házat, a kert nagy részét, körbesétáltuk a tavat, barátkoztunk a  kutyákkal, majd Amanda is befutott, és lehetett vacsit csinálni (habár szokatlanul kevés feladatot kaptam azzal a felkiáltással, hogy én most szabin vagyok... változnak az idők...). Utána hosszadalmas beszélgetés következett, ait a fiúk hamar föladtak, de mi éjjel 2-ig folytattuk.

From Scotland May 2009

Másnap sem pörgött föl a tempó, volt kényelmes reggelizés, megnéztük a kis házat, ahol én is sokat voltam, és amit most ki szoktak adni, a fallal körbevett virágoskertet, frizbiztünk a kutyákkal, aztán megérkeztek Alexék is, ebédeltünk a  kertben, és hosszadalmas sziesztába kezdtünk. Alex és Meg a tóba is bemerészkedtek, Andris Ivóval billiárdozott egy kicsit, én újságokat olvasgattam, Amanda telefonált, szóval minden ment a maga nyugis vasárnapi medrében. Alig tudtuk rávenni magunkat, hogy visszainduljunk Edinburghba. Útközben megcsodáltuk a csíkos Galloway marhákat, akiknek a létezését Andris olyan nagyon nem akarta elhinni előtte.

Hétfőn levezetésképp még rohangáltunk egy kicsit a városban, az egyik fénypont az Elephant House volt, ahol J.K. Rowling a Harry Potter-regények első részeit írta. A végén kettéváltunk, Andris a whiskykészítés rejtelmeivel ismerkedett, míg én próbáltam másfél óra alatt a lehető legtöbbet megnézni a National Galleris of Scotlandből; bámultam egy furcsa Vermeert, köszöntem az innen kölcsönkapott Van Goghnak, és egyáltalán, megint megbizonyosodtam felőle, hogy csakis ilyen helyen lehet értelmesen dolgozni, minden más csak pótcselekvés.