2014. augusztus 13., szerda

Upgrade és egy jó délután

Lakásunk gyenge pontja a konyha, ami egyszerűen túl pici, munkafelület alig-alig van benne. Közel három év után végre orvosoltuk a problémát:
A teljes jobb oldali pult új, eddig kétszer 60 centim volt dolgozni (illetve lett volna, ha a nagy részét nem foglalja el a vízforraló, a késtartó, stb, stb). A pult alatt van a mosógép, az ablak felé eső utolsó rész pedig felnyitható, hogy kényelmesen ki-és be lehessen pakolni a mosogatógépbe.
Egyelőre nagyon igyekszem rendet tartani...

Tegnap Dáviddal kettesben töltöttük a délutánt. Az ebéd utáni alvásból eléggé korán ébredt, így jó sok időnk volt. Állatkertbe szeretett volna menni, én meg örültem, hogy nem a repteret választotta, mert az sokkal messzebb van. Ráadásul az állatkertbe van éves bérletünk.
Nem vittünk babakocsit, a rendes (nem pelenkázó-) táskámban csak gey kis nedves törlő, egy pelus, víz és keksz volt. Travelling light. Dávid szépen jött - kis felmérésemet eltekintve korosztályából szinte az egyetlenként. Büszk-büszk. (És köszönjük a Szalay gyerekeknek.)
Voltunk az elefántoknál, fagyiztunk,
mászókáztunk-csúszdáztunk,
néztünk tyúkokat, pulykákat, malacokat,
majd Dávid kijelentette, hogy "traktorral megyek a bölcsibe". És tényleg:
Néha nehézkesnek érzem a gyerekekkel töltött időt, de ez most szuper volt. Jó irányban mennek a dolgok.

1 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett a konyha, egy ilyen pultot én is elfogadnék. Dávid pedig cuki traktoros!

    VálaszTörlés