2009. november 4., szerda

Sugar daddy

Öreg walesi nem vén walesi! A Hang ugyanolyan, mint a CD-ken, mikrofont biztos, kb. félméteres távolságban közelít csak meg, elég az, és még aranyos átvezető szövegeket is mond. Szerencsrée felhagyott a hajfestéssel, úgyhogy decens fehér séróval nyomja, immár 69 évesen, de attól még a sex bomb az, ami!

Az itteni közönség viszont eléggé hervasztó. Már a Police koncerten sem voltak az én ízlésemnek eléggé aktívak, itt meg még alájuk is tették a lovat, illeve a széket, úgyhogy ment nagyban az ücsörgés. Az első, új albumos számokkal még nem tudtak olyan sokat kezdeni, aztán a Delilah hozta meg az első hangulatfröccsöt, és a Reloados számok folytatták. A koncert közepén volt egy kis nyugi, aztán megint fölpörögtünk, ekkor végre megmozdult a közönség, és egész egyszerűen előre sétáltak a széksorok között a színpadig. Mi is gyorsan előre mentünk, úgyhogy kezdett a dolognak koncerthangulata lenni, volt táncolás, ugrálás, meg ilyenek. És mivel Svájcban vagyunk, ezért a táskámat szépen otthagytam a székem alatt bulizás közben.

Szóval pestiek, érdemes lenne jövő szerdán odanézni... ;) (Előzenekar nyugodtan lekéshető, legalábbis ha ugyanaz lesz, mint itt.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése