Rossz hír is van

http://www.nzz.ch/nachrichten/kultur/kunst_architektur/ernst_beyeler_tod_1.5090129.html

Harnoncourt bácsi

Ennek is van egy kis sztorija: szerdán Marina status message-e az volt, hogy új honlapja van az Operaháznak (ugyanis ő ott dolgozik), gyorsan megnéztem, és láttam, hogy Harnoncourt bácsi dirigál csütörtökön, mégpedig Mozart Idomeneóját. Kövezzetek meg, de a darabot nem ismertem, viszont a honlapra föltett videók alapján érdekesnek tűnt. Úgyhogy tegnap 5-kor búcsút intettem hőn szeretett irodámnak, hogy Abendkassa-nyitásra odaérjek. Ott is voltam, és a sor nem tűnt vészesen hosszúnak, úgyhogy reménykedtem. Mivel tök hivatalosan diák vagyok, ezért durván olcsóbban tudok előadás előtt jegyet szerezni, most épp kirúgtam a hámból, és 45 frankot elvertem rá, de egy 270 frankos helyen ültem a harmadik sorban. Diáknak lenni jó.
Az előadásban az volt a különleges, hogy maga Harnoncourt is rendezte, a fiával együtt. Valamiért az Öreg úgy érezte, hogy 80 évesen ki kell próbálnia magát ebben a sportágban is, és ezt az operát tartotta a legizgalmasabbnak. Hááát, nemtom... Rossz nem volt, de azért jónak sem mondanám, volt benne egy csomó felesleg. De lehet, hogy én vagyok lelkem mélyén minimalista. A másik újítás, illetve régiesítés az volt, hogy az eredeti barokk verziót adták elő, tehát balett-betétekkel együtt. Már kezdem ismerni a balettkart arcról, de csak most vettem észre hogy az egyik táncosból kettő van. Gyanús, hogy ikrek. A másik kedvencem egy szólótáncos, aki mondjuk mindig idiótán vigyorog tánc közben, viszont arcélét Michael Douglas is simán megirigyelhetné. Amúgy tudja valaki, hogy a zürichi balett miért van tele örményekkel? Valami lehet ott a levegőben.
Zeneileg a pár szétcsúszáson kívül (de lehet, hogy csak én ültem túl közel a zenekarhoz, ezért nem hallottam teljes összhangban a dolgokat) nagyon-nagyon jó volt. Idomeneót Saimir Pirgu, egy albán (!) tenor énekelte, akit Harnoncourt bácsi jól meglepett a szereposztással, mivel kicsit fiatalnak gondolta magát a lelkem, és Idamante szerepére tippelt. A két csaj is nagyon jó volt, Julia Kleiter volt Ilia, Eva Mei pedig egy igencsak komikus Elettra, aki kinézetben (olyan, de olyan rucikat kapott, hogy csak na!) és zeneileg is totál megsemmisítette szegény Idamantét.
Mindenképp megérte elmenni, többször kellene esténként diákoskodnom, úgy tűnik, hogy még a nagyon népszerű előadásokra is lehet utolsó pillanatban jegyet szerezni.

A hét többi jó híre:

• megszületett Zsófi :)
• a Tücsöknek még csak nem is rózsaszínű, hanem narancsosan jó kedve van!
• kutattam egy kicsit a neten a diplomamunkámhoz, és jó kevés anyagot találtam, úgyhogy esetleg még fontos is lehet ezt megírni (plusz sokkal szabadabb vagyok)
• június elején találkozunk a Maciékkal!

Csináltuk a fesztivált

Na, ez a projekt is letudva, megtartottuk a fesztivál-prezentációnkat. Összesen hét csapatra bomlott a csoportunk, és meglehetősen sokféle ötlet felmerült:

• migrációval foglalkozó, a fesztivál helyszínéül szolgáló adott város utcáit hatalmas teherautókkal járó esemény, egyes előadások a teherautókban kapnak helyet, van, amikor a teherautóból ki lehet nyitni színpadot, és van, amikor felvonulásokhoz hasonlóan zene szól belőle, miközben lassan áthajt a városon.
• Robinson fesztivál: a rapperswil-i kunst(zeug)haus-ban van egy többezer Robinson kötetből álló könyvtár, erre lapozva terveztek a lányok egy fesztivál-sorozatot, aminek az első éve a túléléssel foglalkozik, művészileg és konkrétan is (hogyan kell tüzet rakni, kenyeret sütni, térképet olvasni, stb.). Habár az előadásuk nagyon unalmas volt, viszont az övék az a fesztivál, ami 2011-ben meg is fog valósulni, mivel a gyűjtemény tulajdonosa beleegyezett, és pénzt is ad rá.
• harmadikként jött a minden kétséget kizárólag legporosabb ötlet: Furtwängler fesztivál. A nagy zenész életművét (beleértve az általa írt darabokat) dolgozza föl, az előadók/fellépők között egy hetvenes már fiatalnak számít... De a projektet nagyon profin kidolgozta a csoport.
• ebéd előtt jött még egy könnyed, virtualitással foglalkozó fesztivál, ami egyfelől az új technológiákat elemzi, alkalmazza, és vizsgálja fényükben a kapcsolatok alakulását, másrészt viszont hangsúlyt fektet a fizikai találkozásokra is, tehát valamennyire a virtuális élet ellentétét is képviseli.
• délután egy "ismerjük meg városunkat"-célú fesztivállal kezdtünk, amiben az volt az érdekes, hogy nem egy konkrét városra vetítve adták elő az ötletet, hanem általánosan, amit aztán az aktuális helyszínre lehet szabni, és főként olyan épületekre koncentrálnak, ahol az ember amúgy nem jár (közigazgatási központok, vágóhíd, bordély, stb.).
• utolsó előttiként következett egy vicceskedés, amennyiben egy korábbi csoportfeladatot továbbgondolva egy fiktív helyre telepítettek improvizációs fesztivált, régi jó, fiktív ismerősökkel benépesítve azt.
• a sort mi zártuk az ősbemutatós fesztiválunkkal, egy csapat zombinak előadva.

Most pedig ezerrel borzolom az internetet anyagért a diplomamunkámhoz, legalábbis ahhoz, hogy a pontos témát meg tudjam adni. És valószínűleg a rettegett professzort kell majd fölkérnem, mert attól tartok, hogy mást el fognak utasítani (egy csoporttárs jelöltjét elutasították, pedig svájci volt, és tanított is a kurzuson, de nem zürichi...). Ez a történet még bizonnyal érdekes fordulatokkal fog kecsegtetni.

A végére egy nagyon brit videó: Colin Firth Bafta acceptance speech - enjoy! :)

Hallgassatok zenét!

Pontosabban Chris Bottit.

Habár Ennio Morriconéval a világból ki lehet kergetni, de ezt mégiscsak két kedvencem adja elő:

Azt továbbra sem igazán hiszem el, hogy Chris Botti 47 éves... Igen, az a jóképű trombitás srác, nem tévedtek.

A másik videó meg tuti elérzékenyülős, az ember nem gondolná Steven Tylerről.

Sportos lettem?

Mostanság eléggé rendesen járok a konditerembe. Pl. voltam tegnap este is, meg ma is ebéd előtt, mert unatkoztam. Olyan új barátokat szerzek, mint wave-trainer meg cross-trainer, de még az is lehet, hogy a végén elkezdek futni - az jelentené minden ellenállásom végét... na jó, talán az úszás, de az szóba sem jöhet, max. nyáron a tóban, ha jó a társaság. Egyszer úgyis ki szeretném próbálni a Frauenbadit a Bürkliplatz mellett, mert az nagyon zürichi specialitás. Addig meg dolgozom a szép, lapos hason, és formás lábakon. Öööööö...

Amúgy épp nincs valami sok munka, de egy hétig ezt az állapotot nagyon tudom értékelni, addig is foglalkozhatok mással, mint például diplomamunka-terv készítéssel. This takes me back quite some years!

Fontolva haladunk

Épp most hívott a Landesmuseum személyzetise, hogy légyszi küldjem el neki a tartózkodási engedélyem másolatát, mert szükséges a szerződés előkészítéséhez.
Próbálom nem beleélni magamat, de egyre nehezebb :) Még úgyis kell beszélnem egy másik pasival is a múzeumból, lehet, hogy neki nagyon unszimpi leszek...

Hogy repül az idő!

Tegnap érkezett egy email az egyetemi képzésről: Angaben zur Diplomarbeit. Hmmm... már itt tartanánk? Március 25-ig le kell adni a diplomamunka témáját és a témavezető nevét, jövő márciusban pedig magát a cuccot. Tehát azt idén el kell kezdeni komolyan írni. A Die Hard II. örökbecsű mondásával élve: "hogyan léphet ember kétszer ugyanabba a sz..ba"? Már előre látom lelki szemeim előtt, ahogy új dokumentumot kezdek, annak a diplomamunka vagy hasonló elmés elnevezést adom, és ismét következik az elkeseredett karaktergyártás.
Hogy optimista is legyek:

1. igazából tökre van hozzá kedvem
2. ezúttal tudom, hogy miről akarok írni (műtárgybiztosítás), sőt, valami közöm is volt már a témához, tehát nem könyvtárból kell minden egyes információmorzsát összekaparni
3. végülis van még egy csomó idő (erre majd kérdezzetek rá egy év múlva ilyenkor is ;))
4. írhatom angolul, ami ugye mégiscsak gyorsabban megy, mint a német nyelvű alkotás
5. Marinának még témája sincs - ezt nevezik kárörömnek

A témavezető egy kicsit problémás, mivel egyetemi professzornak kell lennie, és itt egy olyan ember van, aki kultúrökonómiával foglalkozik. Természetesen pont neki olyan a híre, hogy borzasztó szigorú, képes visszautasítani diplomamunkát, és eléggé nehéz eset úgy általában. Ebből következő kérdés: nem ismer valaki valahol egy kedves embert, aki vagy közgazdász, vagy jogász,és a zürichi egyetem elfogadná témavezetőmnek? :)

Még nem tudom, de eddig jó

Hát megvolt a híres-neves interjú is, ami rövid volt, de kellemes. Az igazgató emlékezett rám, és úgy tűnt, hogy örült, hogy jelentkeztem nála. Gyorsan megbeszéltük, hogy mikortól érnék rá, emnnyi időre gondoltam, és milyen területen szeretnék tevékenykedni. Mint kiderült, kiállításszervezésen (túl) sokan vannak, viszont a gazdasági/menedzsment részlegeken kevesen, ezért ott lenne érdemes bekapcsolódni a munkába. Először velem akarta megbeszélni a dolgot, hogy érdekel-e (persze, hogy érdekel, minden érdekel!), ezek után következik egy beszélgetés a menedzsment vezetőjével. Aki azonban pillanatnyilag éves polgári szolgálatát tölti a hadseregben, tehát 35 év alatti pasi. Hívjatok csak Sherlocknak. Szóval a sztori két hét múlva folytatódik kb., de úgy tűnik, hogy szeretnének nekem munkát adni, csak még azt kell kitalálni, hogy mit. Első nekifutásra, és mivel ez gyakorlat, minimum 6 hónappal indítunk, de lehet több is.

És ha már írok, beszámolok a hétvégéről is. Szalma voltam, mivel Andris elment két napra síelni Klostersbe, így én készülgethettem a mai beszélgetésre. Végülis a dologból az lett, hogy mindkét nap jelentős részét, összesen 9,5 órát a Landesmuseumban töltöttem, és nagyon élveztem a dolgot. Jegyzeteltem a kiállításokon, úgyhogy most eléggé penge vagyok svájci történelemből. Alig főztem, csak egy kukoricaleves és egy sajtfelfújt készült, meg némi csirkeszárny. A sajtfelfújtnak az volt a mélyebb lelki oka, hogy kezdett komolyabb mennyiségű, három különböző fajta sajt megszáradni a hűtőben, úgyhogy gyorsan lereszeltem, fűszereztem, összekevertem 3 tojássárgájával, egy kis felaprított kolbásszal és sok hagymával, majd beleforgattam ugyanazon három tojás fehérjéjének keménnyé vert habját, a tetejét paradicsomkarikákkal díszítettem, és megsütöttem. Eléggé jó lett, passzol hozzá a csemegeuborka.

Luzern, csűr, farsang

Miután három évig nem vettünk tudomást a luzerni farsangról, tegnap végre megtört a jég, és belevágtunk a hatalmas (mintegy ötvenperces) útba.
A sztori tipikusan kezdődik: cherchez la femme! Andris squashcimborája, Ignacio Luzernben dolgozik, de Zürichben lakott, azonban beleszeretett egy luzerni lányba, úgyhogy átköltözött. És mivel jó spanyol lévén Igancio szereti a társaságot, összecsődített egy csomó embert farsangolni. Természetesen evéssel kellett kezdeni...
A helyet nem volt valami könnyű megtalálni, szerencsétlenkedtünk is vele rendesen. Majd egy új svájci szó megtanulásával (Schüür = csűr) egyszer csak ott voltunk. Részleteket ne kérdezzetek, top secret... Az ajtón belépve (kiírás: "csak tagoknak") egy rendes vidéki, lepukkant, kőpadlós vasúti restit találtunk, ahol spanyol TV ment, és furcsán néztek ránk, idegenekre. Gyorsan elmagyaráztunk, hogy mi igaziból Ignacióval vagyunk, erre leülhettünk. Később megérkezett spanyol hősünk is, és utána varázslatos gyorsaasággal jelentek meg asztalunkon a különféle tapák: tortilla, sült csirkeszárnyak, spare ribs, chorizo, polip, tintahalkarikák, kis rákok pucéran, nagyobb rákok fejestül-mindenestül. Mindehhez jó sok kenyér, rioja (elvetemülteknek sör), végül carajillo, ez kávé cukorral egy "kis" snapsszal. A csésze aljára kerül a cukor, rá az alkohol, ezt meggyújtják. Vagy elkevergeted benne a cukrot és hagyod még égni, ezzel mérsékelve az alkoholtartalmat, vagy azonnal nyakonöntöd kávéval.  Az arány kb. 1:1. Állítólag Spanyolországban a munka előtti kávé nem rikán ilyen szíverősítő. Desszertnek a húszfős társaság megosztozott 10 crema catalanán (=creme brulée, gebrannte creme, cambridge cream... valamiért mindenki magáénak érzi), mert annyi volt.
Alkohollal megfelelően átitatva vágunk neki a városnak, ahol tényleg teljes az őrület. A luzerni farsang tradicionálisan az első napon hajnali 5-kor kezdődik, állítólag tele van a város akkor is, majd kb. két hétig tart. Az emberek 90%-a beöltözik, és nem csak úgy tessék-lássék, hanem nagyon komolyan eldobják az agyukat: szokatlanul nagy a királyok, apácák, démonok és beazonosíthatatlan lények aránya. Van egy lépcsőzetes dobogó rezesbandáknak, akik kb. húszpercenként váltják egymást, vannak jobbak, rosszabbak, de mind nagyon lelkes, és mindegyik csapatnak egységes jelmeze van, amelynek feltétlenül része egy kb három emberi fej nagyságú maszk. Íme egy lopott kép:

A zenészek cseréje komoly látványosság, az új társaság nagy csinnadrattával vonul be, és veszi át a régiek helyét. Ezen kívül is zene szól midnenhonnan, mindenki táncol, eszik, bulizik, hülyéskedik, akkor is, ha mindehhez -10 fok van.
Vissza kellene még mennünk egyszer, és akkor végigsétálhatnánk a belvároson, hogy lássuk az őrület teljes kiterjedését. Egyre jobb befektetésnek tűnik híres-neves neonzöld parókám...

Megérkezett!

A motivációs levelem minden bizonnyal megérkezett a Landesmuseumba, sőt, el is olvasódott, mert hétfőn megyek interjúra! Úgyhogy kéretik folytatni, illetve ha még lehet, fokozni a drukkolást! Az eredményről majd beszámolok.
Ezen kívül két jó dolog is fog történni a közeljövőben:

1. most hazamegyek, és csinálok valamilyen gombócot (a Migros mélyhűtőpultjában lapuló gyümölcsválaszték majd eldönti, hogy milyet)
2. holnap este megyünk Luzernbe karneválra, illetve előtte egy titkos spanyol étterembe, még az is lehet, hogy lakásétterem-szerű lesz, meglátjuk

Elküldtem!

Elküldtem végre a sokat halogatott levelet a Landesmuseumba. Én, Andris, Anyu és Apu egy hétig dolgozott rajta - remélem, hogy legalább elolvassa a címzett, és értékeli födöntúli szépségét. Aztán ad egy állást.

A másik hír, hogy volt megint negyedéves értékelő beszélgetésem a főnökömmel. Aki - surprise, surprise - azt mondta, hogy már majdnem a kiemelkedő kategóriába kerültem, de azért még mindig nem. Kb. egy éve ez megy, és lassacskán mindegy is lesz, mert legalább három negyedéven keresztül kiemelkedőnek kell lenni ahhoz, hogy előléptessenek. Remélem, hogy addig már nem tart nemzetközi informatikai karrierem.

Harmadik hír, hogy egy volt csapatom elment az áltlam még tavaly szervezett (de hóhiány miatt idénre halasztott) iglu-építésre, és a képek alapján ez nagyon jó buli volt! A bátrabbak az iglukban is aludtak, és az egyik kollega stílszerűen a huskyját is elvitte. Sok-sok kép ömlesztve itt, egy meg itt:

Kénytelen leszek elmenni egy jéghotelbe, vagy rávenni pár embert, hogy építsünk sajátot.

Fontossági sorrend

Le akartam menni ebédelni, de egy nagy rendezvény miatt tele volt a menza látogatókkal. Idegesen visszajöttem az asztalomhoz, és nagy durcásan elkezdtem a BBC híroldalát olvasni. Aztán megtaláltam ezt, és helyretett.
Már annyira éhes sem vagyok.

Hétvégi gyorsjelentés

paprikáskrumpli
zöldborsófőzelék rántotthússal
kakós csiga
bónusznak olajbogyós-rozmaringos kenyér

Péteken 40 perc szobabiciklin, 20 perc valami nemtommilyen gépen (az is combos), és közte kis jóga. Na jó, azért a biciklin szakácskönyvet olvasgattam, hogy elviselhető legyen.

Szociális élet

Szerdán Vandával elmentünk kultúrálódni az Operába, sőt, balettelőadásra! Egy absztrakt darab helyett a Szentivánéji álmot választottam. Amúgy vegyes műfajú előadásnak nevezném, mivel a darabon belüli színdarabot színészek játszották, tehát még jobban elkülönült a szerelmesek és tündérek világától. Valaki nagyon jó húzásként a Royal Shakespeare Company és a National Theatre művészeit hívta meg,a  végeredmény zene volt füleimnek. Maga a koreográfia jó unalmas volt: ha örülnek egymásnak, akkor ölelkeznek, ha nemszeretem van, akkor teátrálisan eltaszítják egymást. Egyedül Puck villogott, de annyira domináns is volt, hogy az első felvonás végére jöttem rá, hogy nem ő Oberon... Összességében azért jó volt az este, és örülök, hogy elmentünk. Olyan ez a balett-dolog, mint a történeti és néprajzi múzeumok: elvből nem a kedvencem, de ha rászánok egy kis időt és figyelmet, akkor élvezem.
A közös, de kevéssé interaktív élményt aztán még egy bő háromórás beszélgetéssel fejeltük meg.
Tegnap Petraával mentünk vacsizni. Ez így nagyon egyszerűen hangzik: az ember megbeszéli, hogy lesz vacsi, esetleg asztalt is foglal, aztán odamegy. Hát ez nekünk olyan háromnegyed év alatt jött össze :) De a lényeg az, hogy végülis sikerült! Petra keletire vágyott, aztán specifikálta kínaira. Ezzel kihúztunk az addigi indiai-thai-irányú terveket. Chloe talalta meg elvileg Zürich legjobb kínaiját, ahol rendesen főznek, csak egy picit butítják le az európaiaknak. De legalább nem úszik minden ragacsos-édes szószban. Amúgy a hely tulajdonosai és szakácsai szecsuániak, tehát vigyázni kell a csípős ételek rendelésével.
Itt is nagyon jót beszélgettünk, és azt hiszem, szereztem még egy rajongót Adam Cooper hátának...

A héten egy kicsit mozogtam is: rávettük magunkat, hogy elmenjünk kedden táncra (szabad gyakorlás), illetve nem kis kutató hadjárat után rábukkantam az edzőcipőmre, és ma le fogok menni itt az irodában a konditerembe. Csak aztán nehogy úgy járjak, mint Bridget Jones ;)