Ekezetek nelkul

Otthon nem volt idom, az irodaban meg epp uj gepet keszitenek elo nekem, addig a kolcsongepen meg nem fogom reproduklani az osszes kis hulye beallitasomat. Igy most angol billentyuzeten nyomom, mert azt hiszem adosabb vagyok egy hiradoval, mint ekezetekkel.

Naszoval roviden es velosen: a muzeum penteken irt, hogy mehetek, szeretettel varnak, szoljak, hogy mikortol tudnek kezdeni. Majd ugyanebbe az emailbe azt is beleirtak, hogy mennyit fizetnenek, ezzel igen hatekonyan lerangatva a foldre elrepdesni keszulo szivemet. Nincsenek nekem vermes illuzioim, de az egy picit fajna, ha meg a lakasunk berleti dijat sem birnam osszelapatolni. Ugyhogy harcolok, szokasomtol meroben eltero modon. A harc elso mozzanatakent nyafogtam funek-fanak, hogy az elet igazsagtalan. Aztan ugyanezt eloadtam hetvegen az egyetemen a kurzusigazgato felesegenek, aki egy praktikus lelek, es mindjart meg is igerte, hogy beszelnek a Spillmannal. Ezek utan jott egy finom jelzes a muzeum fele egy ma reggeli email formajaban, hogyaszongya: roppant modon orulok a lehetosegnek, tunderbogarak, de a het vegeig meg gondolkoznek a dolgon, akkor adok vegleges valaszt. Erre 37 masodpercen belul erkezett egy picit aggodalmas "ha a penzugyekkel van gond, akkor arrol meg beszelhetunk"! Most egy picit hagyom oket foni a levukben, megvarom, hogy az egyetem mire jut a Foig Urral, es aztan lesz valahogy.

A hetvegi modulra amugy nem szeretnek sok szot fecserelni, legyen annyi eleg, hogy lilasagban egy padlizsannal vetekedett, es erthetosegeben felulrol surolta egy filozofia-esztetika post doc szak szintjet. Jott mindenfele kulsos emberke is, mert a modult hivatalosan konferencianak kialtottak ki, ezek altalaban meg az eloadoknal is okosabbak voltak, es ennek termeszetesen minel gyakrabban hangot is akartak adni. Kimerito volt...

Pozitivum, hogy a hetvegen celeb lakott nalunk, az Andrissal meg is allapitottuk, hogy meg soha nem foglalta el a vendegszobat olyasvalaki, akirol Wikipedia szocikk van (es nem o irta magarol). Persze az a lenyeg, hogy konnyu vendeg, minden jo neki, nyaron pedig visszajon egy hetre a muzeumos modulokra, hozza Nizzabol a kabriojat, es aztan lesz ezerrel szansajn-heppinesz.

A Nagy Főzés

Sok töketlenkedést és tervezgetést követően ma került sor a Google-beli magyar ebédre. A menü:

• előételek: vega töki pompos és nemvega hortobágyi palacsinta
• levesek: borsóleves csipetkével és legényfogó leves
• főételek: paprikáscsirke nokedlivel, süllő túrós csuszával (és mellé egy kicsit oda nem illő módon spenótfőzelék), vega rakott krumpli
• desszertek: szilvás és barackos gombóc, császármorzsa

Tegnap háromtól nyolcig megcsináltuk a gombócokat, a császármorzsa alapját és a töki pompos tésztáját, illetve vágtunk irtó sok hagymát különböző formára (géppel, szerencsére), és bekevertünk fokhagymás tejfölt, szintén a pomposnak.

Ezek után még mindig jó ötletnek tűnt elmenni táncolni, október óta először végre rászántuk magunkat egy edzésre, és nagyon jó volt. Ennek a héthetes kurzusnak a középpontjában a Charleston fog állni - szerintem ez a legbonyolultabb koordinációt igénylő mozgás a világon. Én eléggé jól elvagyok a lépésekkel, de amikor a kezemet mindenképp az ellenkező irányban kellene lóbálnom, akkor szétesik az egész. Majd gyakorolunk szorgalmasan.

Tánc után fél 12-re már haza is értünk, nekem pedig negyed 6-kor kellett kelnem, hogy fél 7-re beérjek a konyhába, akkor kezdődik ugyanis a reggeli műszak. Elsőként megcsináltam a hortobágyi töltelékét (a palacsintákat készen szereztük be, mert kissé öngyilkos vállalkozás lett volna még azt is megsütni), majd a Gergővel, aki igazi hősként szintén bejött fél 7-re, nekiálltunk 4 láda paradicsomot felaprítani a paprikás csirkéhez. Amikor ezzel végeztünk, Gergő elment töki pompost összeállítani, én pedig nekifutottam a csirkének. Egy hatalmas kádszerűségben főtt, úgyhogy nagyon izgultam, hogy a paprika ne kapjon oda. Ezért először - a lakáséttermesek szóhasználatával élve - szanaszét főztem a paradicsomot, majd még ehhez is adtam a biztonság kedvéért plusz vizet, és csak ekkor került bele a paprika. Utána ment bele asszem olyan 80-100 kg csirkecomb - a végén megkértem az egyik szakácsot, hogy az utolsó negyed adagot ő keverje bele, mert én már meg sem tudtam mozdítani azt a tömeget. A csirke főzésére rádurrantottunk egy kicsit a főzővályú kukta üzemmódjával, így gyönyörűen leomlott a hús a csontról (de már csak a tányéron).

Mindeközben Pál harcolt a borsólevessel és a csipetkével, majd Petra is befutott, és amíg én répát és egyéb zöldségeket vágtam, ő nekiállt a tárkonyos pulykaragu levesnek (igaziból átmenet lett volna a tárkonyos pulykaragu leves és a legényfogó leves között, a volnáról később még többet). A császármorzsa is többé-kevésbé megsült/kiszáradt a sütőben, viszont egyetlen aranyos kis tömböt alkotott, amit először kemény izommunkával szét kellett darabolnunk, utána ebéd közben tálnyi adagokban a grill-lapon még megpirítottam. A halat szerencsére a konyhások elintézték, illetve kifőzték a csuszatésztát is, amire majdnem túrónak nevezhető dolog került, de az íze egészen rendben volt. Utolsó pillanatban dobtuk össze a rakott krumplit, ebben segített az előre felszeletelt krumpli és az előre megfőzött tojás, majd már tényleg csak a húsos leves maradt ki a sorból.

Szegényről a végső kapkodásban - igen, 11 órányi főzés végén is van kapkodás - egy kicsit elfeledkeztünk, úgyhogy hiába tudtam én, a Petra illetve a konyhások, akiknek leadtam bő egy hete a receptet, hogy be kellene még habarni és citromlevet adni hozzá, ezek kimaradtak, úgyhogy egy félkész levest kaptak az emberek, de azért így sem volt annyira rossz. Csak félkész. A spenótot szerencsére még felszolgálás előtt megmentettük, majdnem összefonnyasztott leveles változatában került a pultba, de azán összeturmixoltunk, és beleimádkoztunk egy rántást.

Amikor elbúcsúztunk a konyhásoktól, akkor mondták, hogy több kaja fogyott, mint általában, szóval végülis valószínűleg ízlett nekik (illetve jól kínálgattuk :)). - Még több kép itt. - De nagyon durva dolog lehet minden nap itt dolgozni, 6-7 órán keresztül meg sem állnak, nem ülnek le, és nagyon komoly súlyokat mozgatnak. Tanultam is új cipelési módszert! És nyilván minden eddigi főzési rekordomat megdöntöttem a 6-700 fővel ;)

A hévége nem gasztronómiai szempontból

Sokfelé jártunk a hétvégén, és sok nem-google-dolgozóval ismerkedtünk meg! Ez szinte hihetetlen...

Péntek este egy újonan ideköltözött kollega lakásavatóján jártunk. Mivel a srác nagyon közel ül hozzám, ezért a lakásakeresése minden kis részletét nyomon követhettem, így járt is a végén egy meghívás. A procedúra legérdekesebb tanulsága az volt, hogy a svájciak szemében egy amerikai maga az ördög, a megbízhatatlanság megtestesülése, akinek nem szabad semmi szín alatt lakást adni. Szerencsére Ario kettős állampolgár, a másik a barátságos iráni, és ezzel az entréval már minden rendben is van. Bolond világ... Minden esetre a lakása nagyon jó, alig van benne derékszög, minden forma bolondos, kellemesen nyikorgó, rendes parketta van benne, szóval egy jó lakás sok ismérvével rendelkezik. A buli maga vicces volt, leginkább azért, mert kollegák alig jöttek, viszont Ario megismerkedett egy sráccal az utcán pár hete, azóta jóban vannak, és ő hozta a vendégek nagy részét. A  házigazda mindenkit nagyon kedvesen fogadott, volt egy csomó kaja is, és úgy mutatkozott be, hogy "sziasztok, Ario vagyok, én lakom itt". Egy házibuliba innentől már könnyű beilleszkedni.

Szombaton a squashos haver bulijában voltunk, kaja itt is volt, habár nem olyan jó, kicsit a száraz tésztasaláta és csipsz irányba billent el. Viszont a borfelhozatal nagyon rendben volt, és előkerült egy "home, sweet home" feliratú igen durva csokitorta is. A vendégség meglehetősen szolid volt, majd a kötelező kétórás késéssel megérkezett az ibér különítmény, innentől felpörgött a hangulat, mentek a poénok és a csacsogás. Megismerkedtünk egy kedves német párral is, a lány Erich (a squashos haver) kollegája, a fiú pedig az Interbrandnél dolgozik, akikről csak azért hallottam, mert ők csinálták a Lucerne Festival új arculatát, és a főnök előadott nálunk az egyetemen. Nagyon bennfentesnek tűntem, hogy ezt tudtam.

Vasárnap is folytattuk társadalmi tevékenységünket, és elmentünk Takáts-Komonczy-család látogatóba Baselbe. Sétával kezdtünk, Hajna rögtön az elején annyira elaludt, hogy majdnem kiesett a babakocsiból, Emma jóindulatúan szemlélte az eseményeket, Réka pedig hamarosan kiszállt, és inkább velünk együtt sétált a "szép" baseli márciusban. Előbb-utóbb aztán bemenekültünk Petráékhoz, akiknek nagyon szuper lakásuk van, és az egyórás fárasztó séta után három órán keresztül uzsonnáztunk, csak hogy helyreálljon az egyensúly. Közben Réka csendes rajzolgatása mellett felnőttbeszélgettünk. Úgy tűnik, hogy bejön nekik az európai élet, Svájc, Elődnek a munka, Makkának az új ovi, illetve mindenkinek az, hogy a nagyszülők és mindenki más is könnyebben tud látogani.

Újdonságok munkafronton: ma reggel fél 8-kor elküldtem a landesmuseumos pasinak az emailemet, hogy lássa a lelkesedést, hogy én tényleg ott szeretnék dolgozni. Mire beértem az irodába már válaszolt is! Azt írta, hogy nagyon jónak értékeli a csütörtöki beszélgetésünket, de sajnos a főigazgatóval még nem tudott egyeztetni. Erre a héten sort kerít, és majd jelentkezik. Mondanom sem kell, továbbra is drukk, talán most már ráfordulunk a célegyenesre...

Hétvégi konyhatüdér

Mint minden ráérős szombatomat, ezt is nagyjából a konyhában töltöttem. (A ráérősről még vitatkozhatunk...)
A keddi guglis magyar ebédre trenírozva a már kipróbált tárkonyos pulykaraguleves és a császármorzsa után (Anyu receptjeiből) most a töki pomposnak veselkedtem neki. Ezt a receptet használtam a jó öreg Mindmegettéről, és eléggé jónak bizonyult. Ami nem volt tökéletes, azt mind magamnak köszönhettem: nem sütöttem eléggé elő a tésztát - tényleg félig meg kell sütni - és nem nyújtottam ki eléggé vékonyra. Viszont keddre már profi leszek, úgyhogy a kollegák tisztességes pompost kaphatnak.
Ma este megyünk Andris egyik squashos haverjához bulizni, azt megünnepelendő, hogy összeköltözött a barátnőjével (egy jó bulihoz könnyű kifogást találni). Erre az alkalomra megsütöttem Chili & Vaníliától az aszaltszilvás, mákos flant. Valószínűleg nem lett rossz, de nem olyan jó ötlet a minden földi jóban áztatott aszaltszilva szemeket a tortaforma aljára lerakni, mert akámennyire is teflon, és akármennyire kivajazod, az bizony le fog ragadni, és kár a sok jó alapanyagért. Végülis én megfordítottam a tortát, rákapirgáltam a leragadt szilvákat, majd az egészet beborítottam egy jó nagy adag fahéjas porcukor-réteggel, úgyhogy egész tűrhetően néz ki. A leragadványokat kóstolgatva az íze valószínűleg rendben van. De következőre a torta tetejére kerülnek a szilvák...
Amúgy vicces volt, hogy az alapanyagok közül igazán minden volt itthon, csak tojás és tej nem. Friss vaníliarúd, rum (illetve Grand Marnier) és egyéb nyalánkságok mindig lapulnak a szekrényben. Mióta megvettem azt az ominózus egy üveg Grand Marniert az igazi forró csokihoz, mindent abban áztatok, még a pórias kis császármorzsába sütött mazsolákat is.

Helyzetjelentés

Helyzet van, megoldás továbbra sincs.
Ma voltam beszélgetni a Landesmuzi gzadasági igazgatójával, aki sokkal komolyabban vette a dolgot, mint a főigazgató, ez az interjú ugyanis másfél órát tartott, és nagyon alapos volt. Először mesélt a múzeumról, de csak röviden, mivel a Spillman már mindent elmondott tavaly nyáron a múzeumos modulok alkalmával. Utána beszélt egy kicsit magáról, amjd áttértünk rám. Az önéletrajzomnak minden egyes pontjába belekérdezett, mindenről részletesen beszéltünk - az összes költözést az Andrisra kentem ;) A legnagyobb kérdés persze az, hogy min is tudnék dolgozni. Kiderült hogy neki egy pénzügyesre lenne szüksége, aki tökéletesen beszél franciául. Ez nem egészen illik rám. (A franc essen ebbe a sok nyelvbe, kezdem megérteni az amerikaiakat, nincs az a sok macera.) De talán más területeket is találunk, ahol segíteni tudnék neki, ezek vicces módon marketing, PR, HR, stb. Még a végén egy múzeumban válok közgazdásszá. Szép baleset lenne.
Az interjú végén még megkérdezte, hogy nem lenne-e kedvem egy marketinges esettanulmányt megoldani. Mondtam, hogy van. Jó kérdés. Nyilván van, ha egy állásinterjún kérdezik. A feladat az volt, hogy a Landeskuseum következő kiállítását milyen csatornákon hirdetném. Kaptam egy kis kiállításleírást, illetve 15 percet a kidolgozására, utána megbeszéltük. Szerintem nem sikerült rosszul, hülyén tuti nem jöttem ki a dologból.
A végén abban maradtunk, hogy és is alszom rá egyet, hogy szeretném-e azt csinálni, amit ő tudna ajánlani, illetve ő is alszik rá egyet, hogy akar-e velem dolgozni. Illetve gondolom megbeszéli a Spillmannal, plusz kitalálják, hogy honnan kerítsenek pénzt rá(m).
Itt tartunk , foly. köv. jövő hét elején.


U.i.: Várom olyanok jelentkezését, akik megpályáztak egy állást, voltak egy db. interjún, majd fölvették őket, és ez az egész nem tartott hónapokig. Illetve olyan lányok jelentkezését is várom, akiktól nem kérdezték meg, hogy mikor szeretnének gyereket.

Nemnyugis hétvége

Nemnyugis, mert otthon voltunk, de nagyon-nagyon szuper!!! :)
A hazamenésnek nem volt apropója, csak úgy ruccantunk egyet. Szombaton én a Nagyszalontában indítottam a napot, onnan vissza a Vasiba ebédelni (Boval először csináltunk gofrit, és szerintem nagyon jó lett!), majd ki Kispestre a Melindáékhoz. Ezalatt kétszer pattantam nyolcas buszra, és majdnem lett ebből egy külön blogbejegyzés. Ugyanis a két buszra összesen bő negyven percet vártam, és közben arról álmodoztam, hogy a megbízható S18 megállójában vagyok, ami ha kiérkezésem után több mint 3-4 perccel érkezik, akkor az az én hibám volt, mert túl hamar mentem oda. Ja, és az első busz a bő negyedórás késés után (habár valószínűleg volt az több is, mert már jó sokan voltak a megállóban) lépésben küzdötte fel magát a hegyen, minden megállónál be kellett rúgni az első ajtót, mert magától nem záródott, de a Márton Áron téren aztán műszaki hiba miatt ki is állt. Szerencse, hogy úgysem akartam tovább menni, odáig is csak azért, hogy vigyek virágot anyukáméknak, a tavaszi hangulat fokozása kedvéért. Később a lefelé menő busz csak késett, de az legalább ment. Később viszont összekapta magát a BKV, mert mindig minden szinte azonnal jött.
Melindáéknál kezdtem a nagybani babázást, Félix már kétszer akkora, mint két és fél hónappal ezelőtt, továbbra is hajasbaba, és jól viseli a vendégeket. A család élete kezd új medrében kellemesen csorogni, beállt az új rend, és irtó aranyosak.
Kispestről zúztam át az Ulászlóba, hogy még ébren elcsípjem unokahúgomat, aki egy csomó újdonságot tud már: forog, meg négykézláb stabilan áll, és ha leülteted, akkor egy jó darabig úgy is marad, illetve veszettül igyekszik kúszni, mászni és felülni, de ezek egyelőre fejlesztés alatt álló funkciók. A leányzó elalvása után a nővéremmel sütit csináltunk vasárnapra, de az sajnos nem igazán sikerült, totál nem azt az állagot érük el, mint amilyennek lennie kellett volna. Na sebaj.
A vasárnap lustálkodással kezdődött, majd ellátogattam a Mammutba a Tücsök meglepijét megcsináltatni, ami nem egészen sikerült, úgyhogy meglepi helyett a Tücsök egy cetlit kapott, amivel megszerezheti később a meglepit. Végülis az is valami. A nagy intézkedésben lementem a Match-be, ahol mintának túrót akartam venni a zürichi guglis konyhának. Ugyanis 16-án magyar ebéd lesz, és természetesen túró is kell hozzá. Tehát betettem egy fél kiló túrót a kosárba. Majd még egy felet magamnak. Aztán még két felet a Petrának és a Rékának, majd erre rácsaptam komolyabb mennyiségű juhtúrót, egy kis Karaván sajtot és egy nagy üveg csalamádét. Csak hogy ne üres bőrönddel jöjjünk vissza Zürichbe.
Ebédnél folytattam a borizást, aki újabb fontos lépéseket tett a mászás felé, az igyekezete irtó vicces volt.

Közben Apu névnapját is ünnepeltük, androidoztunk, megettük a béna állagú sütit, és úgy általánosságban nagyon jó kis vasárnapi családi ebéd kerekedett belőle. Innen a hirtelen leszakadt hóban mentem találkozni a Tücsökkel és Andrisával, akik aranyos módon az erre a hétvégére előirányzott 5 szülinap megünneplése között rám is szakítottak egy kis időt. Egy jó beszélgetésen túl persze begyűjtöttem a legújabb múzeumi pletykákat is (nyugaton a helyzet alapvetően változatlan).
Általában szeretünk már vasárnap este visszajönni Zürichbe, mert egyikünk sem egy jó kelő, de most a hétfő reggeli gépet választottuk. És abszolút megérte, mert így együtt tudtunk vacsizni sok-sok emberrel :) Persze pár óra alatt lehetetlenség mindenkivel beszélgetni, úgyhogy jó lenne, ha látogatni is jönnétek!

Munka update: csütörtök délelőtt megyek újabb interjúra a Landesmuziba, drukk továbbra is.

Nyugis hétvége

Mert néha olyan is kell. Sok mindent nem tudok felmutatni, de az épp elég is. Én főztem egy vadast (elsőnek nem rossz, de azért még van rajta mit finomítani) és zsemlegombócot, illetve sütöttem egy könnyed szalonnás-hagymás kenyeret. Andris közben megcsinálta az adóbevallásunkat. Ezen kívül volt városban kóborlás, ami múzeumlátogatásnak indult, de a fő-fő-fő impresszinisták nevére még a harcedzett zürichiek is tódulnak, így a sor az utcán kanyargott. Úgyhogy módosítottam a tervet Starbucksban olvasásra, ami komolyabb sétával kezdődött, mivel csak a harmadik intézményben sikerült egy darab ülőhelyet szereznem (annyira meg nem volt szép idő, hogy a szabadban lehetett volna ücsörögni).

Ma bezzeg hétágra süt a nap, tiszta időpocsékolás az irodában ülni, még az én városi lelkemnek is az esne jobban, ha most szabad ég alatt lennék. Mondjuk reggel kaptam belőle egy kis ízelítőt, de nem egészen úgy, ahogy azt szerettem volna:  Andris és Máté ma reggel ünnepélyesen megkezdték a felkészülést a nyári bickliverseny-szezonra, és elmentek reggel fél 7-kor tókerülésre. Ez általában azzal jár, hogy én viszem be az Andris ruháit, amibe aztán átöltözhet (Máté valahogy megoldja magának...). Viszont mivel még nincs nyár, ezért a ruhászacskó egy masszívabb cipőt, kabátot és pulcsit is tartalmazott. Ehhez jött az én edzőcuccom, plusz laptop, plusz az obligát aktuális könyv, illetve random egyetemi papírok. Na, eme karácsonyfa-állapotomban döntött úgy az S-Bahn, hogy félúton kiteszi a T. utazóközönséget, mindenki menjen, amerre lát. Enyhe káromkodások közepette caplattam le a Stadelhofenre, egyre fájdalmasabb derékkal. De az idő kétségtelenül szép volt :)

Ma pedig a tavalyi kapkodást és protekciót elkerülendő az első 20 percben regisztráltunk az idei herrängi tánctáborra, úgyhogy júli 3 és 10 között ne keressetek, Svédországban bícselünk! Ilyen szép lesz:

From Herräng 2009