Első nap az iskolában

Nagyon jó volt, minden hozzá fűzött reményemet beváltotta, és túl is teljesítette!
A részletek:
Reggel azonnal sikerült rábukkannom a főnökömre, ami végülis nem rossz kezdés. Még mielőtt az irodámat megmutatta volna, gyorsan elmondta, hogy miket fogok én itt hat hónap alatt csinálni:

1. átszervezem a kasszát, a teremőröket és a biztonsági szolgálatot
2. megújítom a kasszaprogramot
3. kialakítom a 3 múzeum (Zürich, Schwyz és Prangins) merchandising- és egyéb pénzkeresési stratégiáit
4. valamit kezdek a múzeumpedagógiával
5. plusz ami még esetlegesen adódik

Annyi szent, hogy megbíznak bennem...

Az irodám nagyon otthonos, tök olyan, mint Anyu corvinás irodái voltak. Nagyon pironkodtak, hogy nem tudnak saját szobát adni, és valakivel osztoznom kell, aki heti max. két napot van bent. Nem árultam el nekik, hogy a Google-ban a végén luxus módra már csak öt másik emberrel dolgoztam egy légtérben, korábban 11-gyel.

Megismerkedtem egy csomó emberrel, akiknek a nevét mind elfelejtettem, de majd kikeresgélem őket mindenféle listákról. Annyi minden esetre érződött, hogy jó az általános hangulat, hülyéskednek egymással az emberek, és vannak nagyon pörgős helyek is a múzeumban.

Délután gyorsan megnéztem, hogy hogyan működik a titkárság, ahova a posta és a központi telefonhívások is befutnak. A sviccer telefonokon kívül nem tűnt túl bonyolultnak a dolog, lehet, hogy majd néha be kell ugranom oda segíteni. Mint általában a múzeumban mindenhol, itt is több, részmunkaidőban dolgozó ember van. A mai nő nagyon kedves volt, erősen emlékeztet Dinára, a bécsi kolleganőmre, és Dinának hívják.

A nap fennmaradó részét az első projektem elkezdésével töltöttem (a fenti felsorolás hármas számú pontja), és mindenféle nagy múzeumok honlapján keresgéltem a múzeumi boltról szóló részt, illetve az online shop-ot. Végülis nem rossz meló a MOMA, a MET és társaik honlapjain tölteni az időt munka címszó alatt... A Landesmuseumnak bizony van hova fejlődnie, de majd igyekszem egy nyálcsorgató, és egyben megvalósítható javaslattal előállni.

A nap i-jére a pontot az tette föl, hogy a 17:05-ös S-Bahnnal jöttem haza (általában inkább 2-3 órával később szoktam), besétáltam a még vidáman nyitvatartó boltba, ott vettem holnapra reggelinek valót (plusz almás rebarbaradzsem-hozzávalókat is, de az egy másik bejegyzés témája lesz), és álmélkodtam, hogy ez kísértetiesen hasonlít egy normális élethez.

Ma széles e világon senkivel nem cseréltem volna  :)