SATC2

Kifejlesztettem egy moziba menési stratágiát: ha a film cikisnek ígérkezik (értsd: csajszis), akkor egyedül megyek el megnézni, hogy ne kelljen szégyenkeznem amiatt, hogy élvezem. Ez teljesen jól is működik, eddig a következő filmeket vallhatom be: Nanny McPhee (első rész, de a másodikat is meg fogom nézni), Julie & Julia, Mamma mia (kétszer),  és valószínűleg voltak még mások is, de most nem jutnak eszembe.

Ezt az illusztris sort folytatta tegnap a Sex and the City 2. Amiről tudtam, hogy nem lesz jó, mégis megnézem, és örülni fogok, hogy megnéztem. A közönség nagyon aranyos volt, teljesen izgatottak lettek, amikor elkezdődött a film, talán tapsoltak is egy kicsit, és visítottak a lányok nyolcvanas évekbeli szerelésein. Sok-sok barátnői négyesfogat jött, a mellettem ülőkből mondjuk az egyik pasi volt, de érdeklődését tekintve passzolt a lányokhoz - if you see what I mean. Nem is tudtam, hogy négyen kell barátnőknek lenni, valahogy ez nekem soha nem így alakult.
Mindentől eltekintve a film persze nem volt jó. Az első fele még eléggé vicces volt, de a második rész (éljen a fagyiszünet a svájci mozikban!) kicsit egyszerűre sikeredett. És alapvetően az volt a legnagyobb baj, hogy nem New Yorkban játszódott a sztori nagy része. Ki a fenét érdekel Abu Dhabi? Most komolyan. Sex and the City - nem Sex and the Desert! És Mirandának minimális szerepe volt: Carrie házassági depressziós, Charlotte gyereknevelési depressziós, Samantha változó kori depressziós, csak szegény Miranda áll ott depresszió nélkül. A forgatókönyvírók gonoszak.
Mindent egybevéve SATC-rajongók nyilván nézzék meg, de aki nem az, inkább hagyja ki. (Jó, jó Big és Aidan azért hozzák az elvártat...)