Az elmúlt napok krónikája

A nyári-őszi szezon utolsó felvonásaként a Melindáék látogattak meg minket. Sajnos csak három napig maradtak, és ebből kettő munkanap volt, de azért csak sikerült egy kicsit beszélgetni is. Illetve szombaton eljutottunk Rapperswilbe, ami szépséges volt, mint mindig. Itt Félix közelebbről megismerkedett a rózsakert csodáival, de nem egészen úgy, ahogy azt a Melinda gondolta: megszagolás helyett letépett egy maréknyi szirmot, majd elkezdte csócsálni. Ezen a rózsa-technikán még finomítani kell egy kicsit. Majd lesznek a Melindáéknál képek - remélem. (Én vagyok az anti-fényképezős, ha minimális esély is van arra, hogy valaki más dokumentál, akkor én már nem viszek gépet. Nálam már csak az Andris rosszabb.)

Főztem is, méghozzá marokkóit, részletek majd a másik blogon.

Munkaügyileg is szépen haladnak a dolgok, de azért pár dologgal meg kell küzdenem. A svájci németen kívül, amit már egész jól értek (yesss!!!!), a közvetlen főnököm házbeli reputációja sem könnyíti meg a helyzetemet. Nem egy jó stílusú valaki ("enyhe" eufemizmus,,,), úgyhogy nem rajonganak érte. Mivel tőle kapom a feladatokat, ezért mindenki azt hiszi, hogy én az ő jobbkeze vagyok. Persze valamennyire neki dolgozom, neki készítek terveket, viszon éppen ezért a felé irányuló bizalmatlansággal én is találkozom. Erre ma már azt mondtam valakinek, hogy én nem a főnököm vagyok... erre elnevette magát, és érezhetően sokkal kedvesebb és segítőkészebb lett. Néha ezeket a rókákat meg kell szelidíteni, ugye, Ági néni?

A vendégjáráson, munkán, főzésen és a (kicsit háttrébe szorult) diplomamunkán kívül mindenféle lakásokat is nézegetek, ami nagyon jó szórakozás nem létező üres órákra. Két érdekes képet találtam amúgy érdektelen lakásokban.
Íme valaki, aki megfelelő helyén kezeli a konyhát és a főzést, érdemes közelebbről szemügyre venni a fűszerpolcokat és a késeket:


Valamint itt az ékes bizonyíték arra, hogy Carrie Bradshaw nem Manhattanben, hanem a Tüköry utcában lakik. A valóságban nincs pénze hatalmas gardróbra, viszont a cipőre tényleg olyan büszke, hogy a nappali díszének nevezte ki őket: