Múzeumok Éjszakája

Általában nem szoktam eljutni a Múzeumok Éjszakájára. Eddigi eredményeim: Bécsben 2, Budapesten 0 (állandóan esküvők voltak - beleértve a sajátunkat is), Zürichben 1. Ez lett a második zürichi jelenésem.
Mint már írtam, a Landesmuseum programjának legzűrösebb részét én koordináltam, és eléggé jól sikerült. Mindenki időben megérkezett cuccostul, aláírták a szerződést, odaadtam nekik a pénzt, és a segítők is tudták, hogy mikor hol kell lenniük. Őrült sok látogató volt, a női WC előtt persze kígyózott a sor, a múzeum udvarán pedig bömbölt a zene, de mindenki jól érezte magát, a látogatók lelkesen csatangoltak az épületben, vettek rész a tárlatvezetéseken, vagy ültek be egy-egy elszállt művészeti előadásra.
A legviccesebb kétségtelenül az a kb 100 négyzetméteres terem volt, amit egy művészcsoport derékmagasságig feltöltött lufikkal - az egész egy kicsit olyan volt, mint az IKEA gyerekmegőrzője, csak felnőtteknek. Persze a gyerekek is imádták, egy ponton bent volt szerintem 10-15 gyerek, szülő pedig egy szál sem. A gyerekeket teljesen ellepték a lufik, csak a visongásukat lehetett hallani, meg látni, hogy hol van mozgás. A koncepció szerint a lufik az éjszaka folyamán szépen kidurrantak volna, de ezek olyan masszívak voltak, hogy az ötezerből talán ha pár száz adta meg magát éjfélig. Ekkor az addigi édességek helyett gombostűkkel kezdték el kínálni a betérőket, és elkezdődött a a lufi-vérfürdő óriási durrogtatásoktól kísérve. Láttam egy kiskosztümös lányt, akinek teljesen elborult az agya, és gyorsasági vérengzést rendezett. Biztos valami komolyabb feszültséget vezetett le - a művészet felszabadító ereje... A végén pedig szépen összesöpörtek, és a terem éjjel 1-kor visszanyerte szokásos árbázatát.
Nekem azért eléggé fárasztó volt a nap, pénteken fél 8-ig maradtam, szombaton pedig reggel fél 10-től éjjel fél 2-ig voltam a múzeumban, ebből délután 5-től a végéig nem is nagyon ültem le. Ennek megfelelően tegnap eléggé nyugis napot tartottunk a szombat délután hazaérkezett, és jó jetlages Andrissal.