Ez a Billy egy egyszerű lélek

Az úgy volt, hogy az egyik kolleganőmnél volt a Múzeumok Éjszakája-csapat számára egy kis buli, hogy megköszönjék a segítségünket. Ez az a hölgy (Prisca), akinek a férjével egy szobában ülök (Matthias). Az óvárosban laknak egy régi-régi házban, viszont van egy jó nagy kertjük, és egy olyan lakásuk, hogy elájultam. Habár csak a lenti szintet láttam, amit szinte teljes egészében egy konyha-nappali foglal el, de ez is elég volt a teljes ámulathoz. A stílust rusztikus-minimálnak nevezném, minden darab egyesével is nagyon szép, de különbözőek, mégis tökéletes a harmónia.
Ezek után elkezdtem rágni az Andris fülét, hogy csináljunk mi is valamit a lakással, hogy szebb legyen, de legalábbis rendzettebb - kezdenek minket elárasztani a cuccok. Három komolyabban neuralgikus pont van: az előszoba (nincs elég tárolóhely), a konyha (nagyon nincs elég tárolóhely) és a nappali (ősrégi örökölt bútorok egyvelege). Mivel utóbbi kettőre nem volt különösebb elképzelésünk, ezért az előszobába kinéztünk egy komódot, majd elmentünk tegnap az IKEÁba azzal a felkiáltással, hogy még nézelődünk, hátha ihletet kapunk a továbbiakat illetően. Ki is vettünk egy Mobility kocsit (car-sharing rendszerben működő, pár órára bérelhető autó), méghozzá egy Suzuki Swiftet. Szép, piros, kis aranyos. Hangsúly a KIS aranyoson...
Az IKEÁbana  biztonság kedvéért húsgombócokkal indítottunk, a jó hangulatot megalapozandó. Utána elkezdtünk mászkálni, nézegettünk berendezett szobákat, ráültünk mindenre, kinyitottuk a maradékot - szóval azt csináltuk, amit az ember egy IKEÁban csinálni szokott. Aztán megtetszett ez is, az is, és a komódon kívül egy egyre gyarapodó listánk lett. Végülis komolyabb nekikészülés nélkül (nem, Gergő, ez nem ellened van! :)) a következőket vettük:

• azt a bizonyos komódot az előszobába (Leksvik),
• egy szekrényt a konyhába, hozzá plusz polcokat (Billy),
• egy dohányzóasztalt (Lack),
• négy széket (Norrnäs) és
• egy könyvespolcot (Billy) - utóbbi hármat a nappaliba
• izzókat a Mátééknak
• szekrénybe tehető kispolcot a konyhaszekrénybe, hogy több kihasználható hely legyen

Innentől jött a kettős kaland. 1) Mindezt be kellett suvasztani a Swiftbe. Andris komoly tetrises képességekről tett tanúbizonyságot, és végül sikerült a kocsi légterével megegyező köbméretű dobozt beügyeskedni. 2) Meg szerettük volna hosszabbítani az autófoglalást, de kiderült, hogy nem lehet, mert valaki már lefoglalta, tehát rohanni kellett vissza az állomáshelyre. Mátét fölhívtuk, hogy az ott parkoló másik kocsit le tudná-e nekünk foglalni, ami véletlenül egy kombi. Senki ne kérdezze, hogy eredetileg miért nem azzal mentünk. Az IKEÁba. Ahonnan az ember tudvalevőleg egy-két plusz dologgal tér haza, akár tervezte, akár nem. Másik kocsi szabad volt, rongyoltunk vissza, szerencsére egy kártyával ki lehetett nyitni egyszerre két autót is, így közvetlenül át tudtunk pakolni. Pakolás közben jöttek a Swiftért a következő használók, igazán csak 2 percet várattuk őket, szerencsére ettől nem voltak idegesek.

Ismét hívtuk a Mátét, hogy 5 perc múlva otthon leszünk, tudna-e segíteni fölvinni a szajrét. Mondta, hogy ezer örömmel, jobb programot ki sem tudna találni szakadó esőre. Mert persze mondanom sem kell, esett, mintha dézsából öntenék. Végül sikerült mindent fölcuccolni, a lakást betöltötte a friss fa illata, tiszta karácsony... (Amúgy az IKEA kijáratánál már kint vannak a kácsonyfadíszek és mindenféle kaárcsonyi csetresz. Szeptember 25-én szerintem egy kicsit meredek, de én anno Londonban már azon is meglepődtem, hogy október közepén elkeződött a karácsonyi őrület. Minden évben egy kicsit korábban kezdünk, nmsokára egyetlen hatalmas karácsonyi vásár lesz a világ.)

A bútorok összeszerelésébe tegnap egy kicsit belekaptunk, illetve inkább csak az Andris, mert én ritka fejfájásaim egyikét bonyolítottam. Ettől függetlenül azért elmentünk Glebék lakásavató partijára, hogy ismerkedjük a jövendő násznéppel, akikkel 3 hét múlva Temesváron fogunk együtt bulizni. Mivel én leginkább csak a kanapén hevertem, és fájlaltam a fejemet, ezért az ismerkedésből nem sok lett, de Glebbel jót beszélgettünk, nézegettük az új-zélandi videójukat (mi januárban egy héttel utánuk nagyjából ugyanazt az útvonalat jártuk be), és én megettem pofátlan mennyiségű orosz kaviárt.

Ma reggel aztán felkötöttük a munkásgatyót, és mindent összeszereltünk. Ekkor hangzott el Andris szájából a bejegyzés címeként szolgáló mondat. Végülis kb 5 óra alatt mindennel megvoltunk, utána kezdődött még a Nagy Pakolás is. Természetesen az új könyvespolc azonnal csurig lett, ez csak az eddig a sorok tetejére fektetett példányoknak ad otthont. Új könyvek megint vízszintesben kezdik majd az itteni pályafutásukat,és csak akkor kerülnek saját polcra, ha elérték a nem túlságosan alacsony ingerküszöbömet. Hiába, egy Szántó-háztartásban teremnek a könyvek...

Íme az eredmény a nappaliban (a többi nem olyan látványos, inkább csak nekünk):